Szakértőt fogad fel a pécsi Király utcai egykori Aranyhajó Fogadó felújítása, illetve a két közelmúltbeli incidens miatt önkormányzati vizsgálathoz Pécs vezetése.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Újabb sajtóközleményt adott ki hétfőn délután a pécsi önkormányzat az egykori Aranyhajó Fogadó felújítása miatt a múlt pénteken este bejelentett városházi vizsgálattal kapcsolatosan.

„Mint ismert, a pécsi Király utcában lévő Aranyhajó Fogadó rekonstrukciós munkái során két incidens is történt, az egyik pünkösdkor, a másik múlt hét pénteken” – írják.

Hétfőre a kivitelező újra lefedte az állványzatot és egyéb lépéseket is tett a biztonság érdekében.

Pécs város vezetése eljárást indított az ügyben, és úgy döntött: szakértőt von be, akinek kijelölésére Baranya Megyei Mérnöki Kamarát kérte fel. A szakértő feladata az lesz, hogy egyrészt munkabiztonsági szempontból, másrészt a lakossági, turisztikai, és az ottani vendéglátóegységek forgalmának biztonságát is figyelembe véve javaslatokat fogalmazzon meg a kivitelező felé. Ezeket a javaslatokat Pécs város önkormányzata külön egyeztetni fogja a kivitelezővel, olvasható a közleményben.

Címkék:
KategóriákMETÁL