Szekszárdról utazott szombaton a Fudan Egyetem és az Orbán-rendszer elleni tüntetésre Budapestre Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Karácsony Gergely azért járt a tolnai megyeszékhelyen, mert egy közös videót vett fel Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselővel, kijelentve, hogy ő és a Párbeszéd Harangozó mögé állnak be az előválasztáson. A szekszárdi látogatáskor beszélt a főpolgármesterrel, és Zaják Rita felfüggesztett párbeszédes szekszárdi képviselőt is megszólaltatta a Rádió Antritt.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Zaják Rita, az Éljen Szekszárd (ÉSZ) szekszárdi közgyűlési frakció korábbi tagja, a Párbeszéd nemrég felfüggesztett politikusa a szekszárdi Rádió Antrittnak nyilatkozott a felfüggesztésről (ellentétben a hírt elsőként megíró és ebben az ügyben őt első ízben megkereső Szabad Péccsel és a Szabad Szekszárd Facebook-oldallal).

Zaják a rádiónak azt mondta, hogy a Párbeszéd részéről volt egy kérés az irányába, miszerint ő maga kérje tagságának felfüggesztését, így – a Párbeszéddel közös megegyezés alapján – kérte ezt május 31-én, a párt elnökségének írt levelében.

Mint írják, Zajáknak meggyőződése, hogy azért született meg ez a kérés az irányába a Párbeszéd részéről, mert a volt frakciótársai azon munkálkodtak, hogy „ez így legyen lezárva”, mert az ÉSZ-esek nem nyugodtak abba bele, hogy a Párbeszéd márciusban egy „viszonylag békés hangvételű” nyilatkozatot adott ki az ÉSZ frakcióból való kilépését követően.

Zaják Rita, itt még nem felfüggesztett párbeszédes és nem kilépett ÉSZ-es képviselőként – Fotó: Jantner László

Zaják Rita szerint a frakcióból történő kilépését követően olyan címszóval kaptak szárnyra hírek, miszerint megszűnt az ellenzéki többség Szekszárdon, melyet semmilyen döntésével, vagy állításával nem tudnak igazolni.

VÉLEMÉNY: Zaják Rita volt az ÉSZ veterán politikusa, több ciklus óta ül a szekszárdi közgyűlésben, sőt, az LMP-frakcióból is kilépett már korábban, egy a mostanihoz annyiban hasonlító helyzetben, hogy ott sem adta vissza a nem egyéniben megszerzett, hanem listáról kapott mandátumát. Felettébb érdekes ilyen hosszú helyi politikusi múlttal az a megjegyzése, az arra való utalás, hogy nem szűnt meg az ő kilépésével az addigi egyfős ellenzéki többség. Megjegyzem, e híradások része volt az ő facebookos nyilaztkozata, amiben arról beszél, hogy nem ül át a Fideszhez és sok esetben az ÉSZ-szel fog majd szavazni a későbbiekben is valószínűleg. Tehát, ha valakinek, akkor az ÉSZ-esek közül éppen neki, a ciklusok óta a helyi városháza képviselő-testületében ülő politikusnak tisztában kellene lennie azzal, hogy az ellenzéki többség az ő döntésével, a kilépésével megszűnt. A Fidesz és Ács Rezső polgármester tisztában is volt vele, azonnal, gyakorlatilag 24 órán belül hozott a kilépésről való bejelentése után a polgármester két-három olyan döntést az éppen elmúlóban lévő “királyságának” közepén, amely nagyon is jól példázza, hogy a Fidesz mit is gondolt az ellenzéki szekszárdi többségről. Ráadásul, és ezt e sorokat író újságíró, a Szekszárdi Vasárnap akkori főszerkesztője nagyon jól tudja: Zaják Rita kilépését, e döntését a szekszárdi fideszesek előbb tudták meg, mint az Éljen Szekszárd tagjai. ami azért, valljuk be, megint csak sokat mondó információ. Zaják Rita politikai “éleslátásának” látlelete volt persze az is, amikor úgy vállalta el (vállalta volna el) az alpolgármesteri címet, hogy arról előzetesen nem egyeztetett az akkor még frakciótársainak számító Éljen Szekszárd tagjaival, hanem a fideszes polgármesterrel beszélte meg, a polgármesteri “királyság” kellős közepén, majd csodálkozott, hogy senki sem szavazott a kinevezésére igennel az ÉSZ-ből.

Zaják a Rádió Antrittnak elmondta azt is, hogy ő önkormányzati képviselőként 11 éve „csatázik” a Fidesszel, amely számára azt is jelenti, hogy „soha semmilyen körülmények között módszereiben nem lesz ugyanolyan”, nem akar olyan eszközökhöz nyúlni, mint a Fidesz és a fideszesek.

Zaják párttagsága felfüggesztéséről az Antritt megkérdezte Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd társelnökét is, aki azt mondta, sajnálja a történteket, ő hisz Rita jóhiszeműségében, nem kételkedik benne, de azt gondolja, hogy így ellehetetlenült az az ellenzéki egység, amire szerinte a városnak szüksége van. Karácsony reméli hogy az elkövetkezendő időszakban még visszatalálnak egymáshoz a felek (vagyis az ÉSZ-frakció tagjai és Zaják). Mint mondta, ők nem tudtak mást tenni, minthogy világossá tették, hogy Zaják Rita és az ő kilépése Szekszárdon nem a Párbeszéd álláspontját képviseli. Azt is hozzátette, hogy ő személyesen is igyekszik majd dolgozni azért, hogy az Éljen Szekszárd újra egységesen tudjon majd fellépni a fontos helyi ügyekben.

Majd azt is mondta, hogy ha ez nem sikerül, akkor véglegesen meg kell válniuk Zaják Ritától. A Párbeszéd vezetése többször jelezte Zajáknak, hogy minden ügyben tartsa magát az egységes, helyben kialakított frakció állásponthoz, amely azonban „számos, nagyon fontos ügyben nem sikerült. Úgy jártak el, ahogyan az alapszabályuk megengedte, és ezért volt most elsőként felfüggesztés, mert az alapszabály alapján az az első lépés, a kizárás csak ezt követően merülhet fel, ha nem sikerül megoldani azt a problémát, ami a felfüggesztéshez vezetett.

Mint az Karácsony Gergely Rádió Antrittnak adott nyilatkozatából kiderült, a Párbeszéd egyelőre még nem szólította fel Zaják Ritát a szekszárdi városházi képviselői mandátuma visszaadására, és ebben előtte egyeztetni fognak a helyi ellenzéki szövetséggel is, ugyanakkor azt is mondta, hogy „amennyiben Zaják úgy érzi, hogy nem tud együtt dolgozni azokkal, akikkel egy szövetségben indult, akkor mandátumának visszaadása is egy méltó módja lenne a konfliktus megoldásának”. Habár, mint mondta, Zaják Rita erre egyelőre nem mutat nyitottságot, pedig szerinte lehetséges, hogy „ez lenne a helyzet megoldásának a legegyszerűbb módja”.

KategóriákMETÁL