Gyermekvédelmi népszavazást akar a kormány, ezt jelentette be szerdán Orbán Viktor. Aki egy szót sem szólt a megfigyelési botrányról. Az az Orbán Viktor, akiről nagyon nehéz elképzelni, hogy ne tudott volna arról, hogy büntetlen előéletű magyar állampolgárokat figyeltettek meg a saját hazájukban egy terroristák ellen kifejlesztett izraeli kémprogrammal.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Sőt, azt is elég nehéz elképzelni Orbán Viktor kormányzását és politikusi szerepét ismerve, hogy az ő előzetes jóváhagyása nélkül erre bárki engedélyt adott volna. Az, hogy mekkora is lehet a zavar most a Fideszben, csak meg kell nézni, hogy kormányzati szereplők, befolyásos fideszes politikusok, miniszteri, államtitkári rangú orbánista politikusok hogyan és mikortól kezdve nyilatkoztak a vasárnap este kirobbant botrányról, azaz a Pagasus-gate-ről avagy a magyar Watergate-ügyről. Az izraeli kémszoftveres lehallgatási botrányról EBBEN a cikkben írtunk először a Direkt36 oknyomozó portálra és a Telexre hivatkozva.

A kormány részéről Pintér Sándor belügyminiszter arról beszélt, hogy 2010 óta nem voltak illegális megfigyelések Magyarországon, hazánk pedig egy demokratikus jogállam, ahol az állam „minden személy esetében minden időben a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt és jár el”.

Varga Judit volt az első, magától megszólaló politikus, aki (nyilvánvalóan) először az MTI-nek beszélt. Igaz, aztán a Népszava brüsszeli tudósítójának is nyilatkozott. Az igazságügyi miniszter arra utalt, hogy egy ilyen kémfegyver megvásárlása az ország érdeke.

Még egyszer leírjuk: a kémszoftvert terroristák és potenciális terroristák ellen lehet bevetni, erre adták el elviekben, és erre is lehet felhasználni. Magyarországon viszont olyan személyeket figyeltettek meg vele, akik kritikusak voltak a kormánnyal, és Orbánék esetleg tarthattak attól, hogy feltárnak a hatalomnak kényes, eltitkolt korrupciós ügyeket (oknyomozó újságírók), ellensúlyt képeznek a a kormányközeli “vállalkozók” által felvásárolt médiapiacon (médiabizniszben érdekelt vállalkozó), vagy éppen olyan politikai mozgolódásban vesznek részt, amely erősíti az ellenzéket (pl. Gémesi György gödöllői polgármester, aki elsősorban már megválasztott, sikeres, politikában nem járatlan emberek, aktív polgármesterek részvételével gründolt új pártot – Új Kezdet).

Varga Judit azt mondta ugyanis az MTI-nek, hogy

„Magyarországon, mint minden rendezett alkotmányos jogállamban, a titkosszolgálati tevékenység el van választva a politikától”.

De az igazságügyi miniszter ilyen véleményt is kifejtett:

„Egy olyan világban élünk, ahol hihetetlenül sok veszély leselkedik a modern államokra. Ne legyünk nevetségesek, ilyen eszközökre minden országnak szüksége van! Az egy illúzió, ha ebből bárkik bármilyen ügyet próbálnak csinálni”

Varga Judit személye azért is kifejezetten érdekes, mert nyilvánvalónak tűnik, hogy a Pegasus-lehallgatás titkos információgyűjtés (volt?), márpedig ilyenre engedélyt hivatalosan bíróság avagy az igazságügyi miniszter adhat, és a szakszolgálatok folytathatják le.

Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkár is nyilatkozott a Pegasus-gate kapcsán, arra utalva kb., hogy az nem más, min egy Orbán Viktor ellenes összeesküvés. A világhírű, és nagyon komoly hírforrásként számon tartott brit napilap, a The Guardian újságírója, Shaun Walker  Twitter-bejegyzésben válaszolt Kovácsnak, lényegében azt hangsúlyozva, hogy ez egy nemzetközi lehallgatási botrány, amelyben számos ország érintett és az ottani politikusok, azaz elég problémásnak tűnik, ha valaki a Pegasus-botrányt Orbán-ellenes összeesküvésnek akarja beállítani.

A Telex egyik újságírója megkereste a Legfőbb Ügyészséget, ahonnan azt írták neki válaszul, hogy: „A megkeresésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy az ügyészségre érkezett feljelentést a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervezeti egységeink vizsgálják”.

Korábban, a botrány kirobbanása után az NSA, azaz az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség lehallgatási programját 2013-ban nyilvánosságra hozó (és ezért jelenleg is Oroszországban élő) volt amerikai hírszerző ügynök, Edward Snowden azt írta, hogy ez egy hatalmas botrány, egyértelműen az év botránya, és nagyon árulékodó az, ahogyan a magyar kormány kommunikál az ügyben (itt arra utalt, hogy valójában beismerték a megfigyelést). Olyan világszintű megfigyelésről van ráadásul szó, ami a volt amerikai hírszerző szerint viszont túlmutat a kémkedés azon szintjén, amit eddig ismertünk.

Azt is lehetett olvasni a Magyar Hang internetes oldalán, hogy jelenleg szabadságon van, és csak augusztus 3-harmadikán tér vissza ismét a munkába Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. És, hogy emiatt addig (még egyszer: augusztus elejéig) nem is tud érdemben foglalkozni az üggyel, és még arról sem dönteni, hogy vizsgálatot indít-e a NAIH a Pegasus-gate magyarországi szála miatt. Azt tudta és elismerte azonban, hogy a hivatala kapott már több megkeresést is ebben az ügyben.

Azt is megírtuk, hogy a Pegasus-ügy miatt az ellenzék kezdeményezte a parlament nemzetbiztonsági bizottsága összehívását. Mindeközben az is kiderült, hogy a megfigyeltek közt neves fővárosi ügyvédek is vannak – például dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke is –, ezért a Budapesti Ügyvédi Kamara állásfoglalásban ítélte el a lehallgatási botrányt.

A Pegasus-gate vasárnapi kirobbanása óta persze még több más is kiderült, mások is nyilatkoztak a fentieken túl. Orbán Viktor azonban sem a ma délelőtti bejelentésében nem érintette a lehallgatási ügyet, sem azt megelőzően. Ami, valljuk meg, minimum meglepő, de talán még inkább árulkodó.

Arról, hogy Orbán Viktornak hirtelen, hét közben is lesz egy bejelentése, csak ma értesültünk, maga Orbán Viktor jelentette be, ugyancsak Facebook-oldalán. A bejelentés egy gyermekvédelminek mondott népszavazás kezdeményezéséről szól, de sajnálatos módon ezzel ugyanazt a megbélyegző, aljas, gonosz és hazug, homofób vasat ütik, amelyik már az elhíresült pedofília-ellenesnek indult törvénymódosításkor is nagy vihart kavart, és nem csak itthon. Orbán Viktor bejelentette, hogy a kormány egy 5-kérdéses népszavazást indít. A kérdések a következők lesznek:

1. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak?

2. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?

3. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetők legyenek nemátalakító kezelések.

4. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?

5. Támogatja-e Ön, hogy a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?

Orbán a videóban fel is olvasta ezeket a kérdésket.

A Fidesz tehát amolyan öt-nemes népszavazást akar. Vélhetően az a cél, hogy igyekezzen elterelni a figyelmet a Pegasus lehallgatási botrányról, a jelenleg állami tulajdonú autópályák magáncégekhez kerülésének tervéről, az eddigi állami egyetemek magánalapítványokba szervezéséről, Brüsszel bekeményítéséről, ami a helyreállítási alapban Magyarországnak elviekben megjáró források befagyasztáását jelenti, a 30 ezernél is több covid-halottról, a magas arányszámban ellenanyagot a második oltás után sem termelő, drága kínai vakcináról és arról, hogy még ez a beszerzés is haverokat gazdagíthatott. És persze arra is jó, hogy egy olyan ügyet lehessen a népszavazás miatt hosszú ideig felszínen tartani, amivel egymás ellen lehet hangolni embereket.

Orbán Viktor így azt is kérte a videóban, hogy mindenki mondjon nemet mind az öt kérdésre.

KategóriákMETÁL PUNK