Az előválasztáson. Az LMP országgyűlési frakcióvezetője, Keresztes László Lóránt a Baranya 2. választókerületben indul az előválasztáson, ellenfele Szakács László lesz. Keresztest az MSZP-LMP-Párbeszéd összefogás, az exemeszpés Szakácsot a DK és a Jobbik.

A cikk a hirdetés után folytatódik



„Nagyon KÖSZÖNÖM a rengeteg támogatást. Összegyűlt az előválasztáson való induláshoz szükséges aláírásszám Pécsett, Komlón, és a térségben! De nem állunk meg, folytatjuk, mert minden támogatás fontos! Holnap is várjuk Önöket Pécsett, a Mecsek Áruház előtt és az Árkádnál, illetve Komlón a Városház téren” – írta Keresztes László pár perce a Facebookon.

Miután csupán 400 érvényes támogató aláírást kell ahhoz összegyűjteniük a jelölteknek, hogy indulhassanak az előválasztáson, egyértelmű volt, hogy a legtöbbeknek akár már ma meglehet a szükséges aláírásszám, ahogyan az is, hogy ha meg is van és be is jelentik, attól még a gyűjtés folytatódik, mert az is jelent majd valamit (és még inkább lehet majd kommunikálni politikailag), hogy kinek van több támogató aláírása.

Az előválasztás ugyanis alapvetően arról szól, hogy az ellenzéki összefogás megtalálja minden egyes egyéni országgyűlési körzetben a legesélyesebb képviselőjelöltet.

Frissítés: A cikk korábbi verziójában azt írtuk, hogy a DK támogatásával induló Szakácsot a Momentum is támogatja. Korábban Péderi Tamás, a Momentum jelöltje az akkor még MSZP-s Szakács javára lépett vissza. A tévedésért elnézést kérünk!

KategóriákMETÁL