Szekszárdi Napló néven jelent meg ma új, ingyenesen terjesztett nyomtatott önkormányzati magazin. A tolnai megyeszékhely fideszes polgármestere beköszönőjében azt írta, hogy eljárt a 30 éve megjelenő nyomtatott hetilap felett az idő. Illetve, hogy az önkormányzat városi hírportál indításán gondolkodik.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Magazinos jellegű, ingyenesen terjesztett havilapot ad ki a szekszárdi önkormányzat, amelynek első számát ma vehették ki a postaládákból a szekszárdiak (megj.: azok legalábbis, akikhez elsőként jutottak el a terjesztők). A Szekszárdi Napló névre keresztelt új, nyomtatott önkormányzati lap beköszönőjét a város fideszes polgármestere jegyzi.
Ács Rezső arról ír, hogy a világ megváltozott, az ami korábban legfeljebb a sci-fi filmek világából lehetett ismert, ma már valóság, olyan “kütyüket” használunk a mindennapi életben, ami korábban elképzelhetetlen volt, és ezzel együtt megváltoztak az újságolvasói és hírfogyasztási szokásaink, a szekszárdi önkormányzatnak is előre kell hát lépnie. Éppen ezért az eddig, több mint 30 éve kiadott, nyomtatott önkormányzati hetilap, a Szekszárdi Vasárnap helyett a jövőben ezt az új, a terveik szerint havilappá és magazinná alakított újságot, a Szekszárdi Naplót vehetik majd a kezükbe az olvasók. Merthogy Ács Rezső ragaszkodott ahhoz, hogy maradjon egy nyomtatott lap is a szekszárdiaknak, amúgy pedig az önkormányzat a digitális jelenlétét szeretné erősíteni, gondolkodnak elektronikus hírlevélben és indítottak egy új Facebook-oldalt is (Szekszárd több mint jó bor címmel), amit Ács Rezső jó szívvel ajánlott a szekszárdiak figyelmébe, valamint nem elképzelhetetlen, hogy lesz majd egy új városi, önkormányzati hírportál is, ennek a létrehozását még vizsgálják.
Arról, hogy a szekszárdi önkormányzat beszánthatja a Szekszárdi Vasárnapot, és helyette egy havilappal rukkolhatnak elő, amelyben alig vagy egyáltalán nem lesznek helyi politikai hírek, e cikk szerzője már hónapokkal korábban beszámolt, (később pedig beszélt is) megírva azt is, hogy éppen akkor tervezik a lapból kiölni a helyi politikai híreket és a hetilapot havilappá átalakítani, amikor az újság egyre több fontos helyi ügyet írt meg, kritikusan, a helyi hatalmat is ellenőrizni próbálva, és amikor Szekszárdon is megjelent a szintén ingyenesen terjesztett, fideszes hetilap, a City7. A mai megjelenés azonban meglepte a helyi ellenzéki képviselőket.
– A gond csupán az ezzel, hogy elképzelésekről ugyan lehetett hallani, de konkrét döntés és felhatalmazás nem előzte meg ezt a mai napot, miközben már elmúlt annak a különleges jogrendnek az időszaka, amelyben a polgármesterek, persze elviekben csak a covid-járvánnyal összefüggésben egyedül is döntéseket hozhattak a bizottságok és a képviselő-testület helyett, közölte megkeresésünkre Bomba Gábor.
A korábban a szekszárdi városházán egyfős többségben, mostanra pedig a fideszes képviselőkéhez hasonló létszámban működő Éljen Szekszárd-frakció vezetője azt mondta, a nyáron nem volt közgyűlés, a nyári szünet előtti utolsóra pedig úgy került sor, hogy az ÉSZ által, szerintük szabályosan összehívott közgyűlést nem tarthatták meg, a fideszesek megakadályozták azt. Márpedig arra előterjesztéssel készültek, amely a Szekszárdi Vasárnap megjelenését is érintette volna, többek közt azt szerették volna, hogy a lap úgy jelenjen meg a jövőben is, ahogyan korábban, és augusztus végéig nyilvános pályázaton új főszerkesztőt választhassanak. Ebben próbálta a volt ÉSZ-es képviselőtársukat, Zaják Ritát is maguk mellé állítani, de nem támogatta az elképzelésüket, helyette arról beszélt válaszában, hogy a lap előállítása olcsóbb lett, mint volt, ami jó dolog, és a Szekszárdi Vasárnap jövőjéről a helyi embereket kellene megkérdezni. Ez utóbbi amúgy tudtunkkal nem történt meg. A mai napon azonban megjelent a Szekszárdi Napló.
Zaják Rita amúgy kifejezetten jó kapcsolatban van Dránovits Istvánnal, az Ács Rezső polgármester által a Szekszárdi Vasárnap szerkesztőbizottságába delegált és az újság átalakításának koncepciójával kidolgozásával megbízott médiaszakemberrrel vagy egykori médiaszakemberrel. Dránovitsnak ugyanis valami miatt papíron ma már nincs köze sem a Tolnatáj, sem a Pannon Televízióhoz, de még ebben a tavalyi interjúban is arról beszélt, hogy hogy ő a vezető mindkét tévénél: „Ma Tolnatáj TV a nevünk, és a pécsi székhelyű Pannon TV-nek is a vezetője vagyok”.
A Bombáék által kezdeményezett közgyűlés azonban nem lett megtartva, helyette volt az Ács Rezső által, Bombáék szerint szabálytalanul összehívott közgyűlés, más napirendi pontokkal, amelyek közt már nem szerepelt a helyi újság ügye, és amelyen az ÉSZ-frakció tagjai érdemben már nem is vettek részt.
Disclaimer: A cikk szerzője 2021 januárja és márciusa közt a Szekszárdi Vasárnap megbízott főszerkesztője volt.


19? Lapot!