Ez a lepusztult pécsi autómosó 200 millió forintjába fájt Szekszárdnak 2009-ben, és az, ahogyan és amennyiért ez a szétrohadt mosó a tolnai megyeszékhely tulajdonába került, az a lehető legtisztább hűtlen kezelés volt, írta politikusi Facebook-oldalán Hadházy Ákos.
A cikk a hirdetés után folytatódik
„Nem tagadom, ma nosztalgiáztam is egy kicsit – ez az ügy volt az első általam borított szekszárdi eset. Az előterjesztést – még a Fidesz tagjaként – már nem szavaztam meg, és az esetet dokumentáltam: ügyvédi tanácsra az ezzel foglalkozó megbeszéléseket rögzítettem, hogy később bizonyíthassam, mennyire küzdöttem ez ellen a “megoldás” ellen. Azon a néhány frakcióülésen viszont, ahol ezt tárgyaltuk, olyan csalások is témát jelentettek, mint pl. a trafik-ügy és a Tiborcz-ügy…” – olvasható a visszaemlékezés Hadházy Ákos csütörtök reggeli Facebook-bejegyzésében.
A posztban közzétett fotókon Hadházy Ákos Bomba Gáborral áll együtt a pécsi autómosónál, az Éljen Szekszárd (ÉSZ) szekszárdi közgyűlési frakcióvezetőjével.
Az ÉSZ ugyanis korábban, amikor még megvolt a többsége a szekszárdi városvezetésben, ezzel a 2008-2009-es üggyel is foglalkozott, az önkormányzat a döntésükre megrendelt egy értékbecslést, ami kimondta, hogy az autómosó alapvetően nem ér többet, mint a telek, amelyen áll, 33 millió forintot, miközben a mosó és a telek 11-12 évvel ezelőtt 215 millió forintért került Szekszárd tulajdonába.
A tolnai megyeszékhely ráadásul a bejegyzés szerint azóta árulja a telket, de egyelőre nem talált vevőre, Hadházy szerint azért, mert 20-30 milliónál többet nem adott volna érte egyik jelentkező sem, márpedig akkor azonnal bizonyítottnak lehetne venni, hogy hanyag vagy hűtlen kezelés történt.
Ami amúgy, éppen a történtek miatt Hadházy Ákos szerint nem is lehet kérdés, mint fogalmazott, a lehető legtisztább hűtlen kezelés volt ez az ügy.
Mint írta, a 2008-as válság idején Szekszárd városa 200 millió forint óvadékkal segítette hitelhez Horváth István akkori szekszárdi polgármester (ma a térség egyik fideszes országgyűlési képviselője) egyik jóbarátját. Aki azonban nem tudta visszafizetni a 200 milliót, a 200 milliós szerződésban azonban ilyen esetre is gondoltak, egy sor biztosítékot kértek: személyes készfizető kezességet, luxusnyaralót, váltót, illetve ennek az autómosónak a 7000 nm-es telkét.
„A hűtlen kezelést akkor követte el a Fidesz-frakció, amikor biztosítékok közül lemondott majdnem mindenről, viszont a néhány tízmilliót érő telket és az időközben ráépített autómosót egy értékbecslővel felértékeltette 215 millióra és azt mondta, hogy ezt az egyetlen libalegelőt elfogadja cserébe a 200 millióért (sőt, még mi fizettünk újabb 15 milliót)” – írja Hadházy Ákos.
A független országgyűlési képviselő leírta, hogy “a nyilvánvaló hűtlen kezelés” miatt akkor történt feljelentés, de a nyomozók szerinte azt gyalázatos indoklással pattintották le: „megkérdezték a fő elkövetőt, a polgármestert arról, hogy történt-e kár. Ő meg azt nyilatkozta, hogy szerinte nem… Erre meg is szűnt a nyomozás, hiszen, ha nincs kár, nincs bűn”.
Hadházy Ákos és Bomba Gábor új bizonyítékok alapján nemrég ismét feljelentést tettek, de Hadházy szerint a rendőrség politikai és nem szakmai elvek alapján járhatott el ebben az ügyben, és ismét megtagadták a nyomozást. A Szabad Pécs megkereste a rendőrséget kérdésekkel, amint kapunk választ, frissítjük cikkünket.
„Még mi is meglepődtünk azon, amit láttunk: a nem működő porszívókon, mosó állásokon és a reménytelen lepusztultságon” – írta Hadházy Ákos.
Az új feljelentéshez Hadházyék csatoltak egy újabb bizonyítékot: az ÉSZ képviselőinek döntése nyomán elkészíttetett értékbecslést, amely szerint a telek összesen 33 milliót ér, tehát a hűtlen kezelés 170 millió forintra rúg
A rendőrség szerint azonban – írja Hadházy Ákos – az értékbecslés nem elegendő bizonyíték a tényleges nyomozás megindításához.
A már szekszárdi önkormányzati tulajdonú pécsi autómosó történetét annak idején a HVG írta meg.
A cikk megemlíti, hogy a szekszárdi önkormányzat terve eredetileg az volt, hogy a 2008-as gazdasági válság miatt segítsenek hitelhez jutni a helyi vállalkozóknak, de a programra csak négyen jelentkeztek, közülük pedig három egyetlen cégcsoporthoz tartozott, amelynek tulajdonosa ráadásul az akkori szekszárdi polgármester, Horváth István barátja és üzlettársa volt, akivel még egy Volán-telephelyet is együtt privatizáltak.

19? Lapot!