Több, mint 24 órával azt követően, ahogyan azt eredetileg ígérték és vártuk, megtudtuk, ki az a négy baranyai politikus, aki elindulhat az ellenzék közös jelöltjeként a 2022-es országgyűlési választáson. Nagy versenyben a DK-s jelölt nyert.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Elsőként a politikailag legizgalmasabbnak tartott körzetben, a Baranya 1-es egyéni választókerületben számolták össze szavazatokat. Ott, ha nem is sokkal, de Mellár Tamás nyert. Ő az utóbbi időben magát aktivizáló, s folyton folyvást a Pécs Pride-dal foglalkozó Kővári János (ÖPE) ellenfele lehet. A bejelentés arról, hogy kit indít a Baranya 1-ben a Fidesz, október 23-a körül történhet meg.
A Baranya 2-ben még szorosabb volt a verseny, de az MSZP-ből a DK-ba átigazoló Szakács László nyert, az LMP-s Keresztes László Lóránttal szemben. A Szakács-Hoppál “mérkőzés” azért is nagyon érdekes lehet, mert míg a Baranya 1-ben az ellenzéknek áll a zászló az előzetes felmérések szerint, Hoppál már jóval esélyesebb arra, hogy ismét megnyerje a körzetét, ugyanakkor egy tavaszi felmérés szerint az ő számításait keresztülhúzni Szakács Lászlónak van leginkább esélye. Sőt, értelemszerűen akkor Szakácsot még MSZP-s jelöltként, és nem a legerősebb ellenzéki párt indulójaként mérték.
A Baranya 3-as választókerületben az esélyesebbnek gondolt ellenzéki politikus, Schwarz-Kiefer Patrik nyert meggyőző fölénnyel, de neki lesz a legnehezebb dolga, mivel az ország egyik legfideszesebb választókerületében, a sokszoros, KDNP-s parlamenti képviselővel, Hargitai Jánossal kell összemérnie a tudását. Az viszont biztos, hogy Hargitainak most lesz a legnehezebb dolga, mert egy jelölt lesz vele szemben, aki ráadásul nem baloldali, liberális, hanem a jobboldalról érkező ellenzéki induló.
Utoljára az ország legtöbb települését adó választókerületben, Baranya 4-ben dőlt el, hogy ki indulhat az ellenzék egyéni országgyűlési képviselő-jelöltjeként a jövő tavaszi parlamenti választáson. Itt ráadásul nem is két-két induló volt, mint a másik három baranyai körzetben, hanem három. Szarkándi Lajosné (DK), Alpár György (Jobbik) drávaszerdahelyi polgármester, illetve Koltai Péter (MSZP) szentlőrinci polgármester kérte a szavazók bizalmát, amit végül a DK-s Szarkándi Lajosnének sikerült elnyernie. A verseny azonban nagyon szoros volt. Szarkándi Lajosné 1392 szavazattal (37,64%) győzött, Koltai Péter 1285 vokssal (34,75%) lett második, míg Alpár György 1021 szavazatot kapott, ami 27,61%-os arány.
Szarkándinének sem lesz könnyű dolga, ugyanis egyrészt erős fideszes körzetnek számít ez a választókerület is 2010 óta, másrészt nagyon sok kicsi, apró falu található a területen, amely a magyar vidéknek is az a része, ahol mostanában nagyon erős politikai erőnek számít a Fidesz, még úgy is, hogy három olyan nagyváros is része a választókerületnek, mint Siklós, Szentlőrinc és Szigetvár.

19? Lapot!