A fideszes országgyűlési képviselő-jelöltnek készülő Kővári János, a KDNP-ÖPE frakció vezetője a hétvégi békés és vidám megmozdulás után sem engedte el a Pécs Pride-ügyét, a keddi közgyűlésen is ez volt a nagy témája, az ülés előtt külön napirendi pontot is beterjesztett erről. Péterffyék azonban egyértelmű politikai akciónak és hangulatkeltésnek minősítették az akciót, ezért inkább kivonultak, mondván, a pécsiek nem akarnak ebből politikai ügyet.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az elcsépelt, de ezúttal tényleg joggal használható szókapcsolattal élve maratoni közgyűlést tartottak Pécsett, a városházán. A nap zárása egy, a közbeiktatott technikai szünetet is számolva majdnem kétórás napirendi pont volt, amelynek történéseit végig élőben közvetítettük a Facebookon. Merthogy a Pécs Pride-ot hozta be a közgyűlésbe ezzel Kővári János (ÖPE).

Kővárinak megvolt/meglehtetett a maga jó (politikai) oka

Kővári János mostanában sokat hallatott magáról. Aminek meglehet az oka. Őt indíthatja ugyanis a Fidesz a Baranya 1-es országgyűlési egyéni választókerületben, Mellár Tamás vagy Nemes Balázs ellenfeleként.

Mivel ebben a választókerületben már 2018-ban sem fideszes nyert, most pedig még kevésbé áll nekik a zászló a közvélemény-kutatási adatok szerint (lapunk egy idén tavaszi mérést látott, ami 30%-ra mérte itt a Fideszt), a kormánypárti politikusok állítólag, s érthető módon nem tülekednek a jelöltségért.

Így kerülhetett szóba – s valójában lapunk információi szerint már a nyáron el is dőlt ez a kérdés –, hogy az ÖPE-s Kővári János fogják indítani. Ha nyer, az csak jó, ha elbuknak, akkor meg nem ő buknak-alapon. Persze, ne legyünk igazságtalanok: Kővári János nyert már ennek a választókerületnek egy részében, a Kertvárosban egyéni körzetet országgyűlési választáson – igaz, akkor nem négy, hanem 7 baranyai körzet volt, s 2010-ben felfelé és nem lefelé ívelt a Fidesz támogatottsága.

Többet is szerepel

Ha visszaemlékeznek azon olvasóink, akik követik a pécsi közéleti híreket, láthatják, hogy Kővári a már emlegetett nyár óta, sőt már kicsivel korábban is – az ötletes és kasztingolás időszakában – is aktivizálta magát. Például a volt Mandulás-kemping ügyében is folyamatosan megszólalt. Igaz, közben rájátszott arra, hogy Mandulásról beszélt csak, ami a kempinggel szembeni, nem elhanyagolt magántulajdonú terület, hanem városi kézben lévő kedvelt és működő park, játszótérrel. A Fidesznek az a téma is úgy kellhetett a csúfos 21019. őszi vereség után, mint egy falat kenyér. Példa rá, hogy egy, már akkor Fidelitas-tag, majd a kis-Fidesz pécsi szervezete elnökének megválasztott politikuspalánta is fellépett a NER-es médiában “biológus” minőségégében, szakértőként feltűnve, de már a témát is Kővári vitte amúgy, csak ott aktívabb volt a Fidesz is.

Nem úgy mint most, a Pride kapcsán. Itt egyértelműen Kővári volt az előretolt ember, akit persze nevezhetünk már nem csak orbánista politikusnak is, ahogy korábban is minősíttettük, hanem fideszesnek is, mert a Pesti TV-ben kétszer is így hívták, és ő egyik alkalommal sem javította ki a bemondót, csak somolygott.

A Pécs Pride, és a Pécs Pride-ellenesséág mint helyi politikai kommunikációs téma tehát nagyot ment. A fideszesek meglátták a lehetőséget, még ha ők közvetlenül, korábban nem is voltak túlságosan aktívak – hogy Szájer József ereszcsatornás ügye miatt volt-e így, vagy sem, azt nem tudjuk.

Most, ma azonban ez változott a közgyűlésben, persze ott ki sem kerülhették ezt. Sőt, Hoppál Péter is rendesen beleállt, habár, mondjuk, ő egy teljesen oda nem illő, explicit politikai kijelentést tett a Pride-ról, meghívott vendégként, ezzel széttrollkodott egy ünnepi eseményt, egy gyáravatót.

Kővári a Pride előtt tüntetést szervezett, most pedig külön előterjesztést írt, amiben vizsgálóbizottságot követelt. A Pride-ról három sajtótájékoztatót is tartott egy hét alatt, plusz elment a Pesti TV-be, ahol szinte minden megszólalásában csúsztatott vagy hazudott, de legalábbis nem az igazat mondta.

Minket persze nem hívott meg a sajtótájékoztatókra. A közgyűlés technikai szünetében azonban sikerült kérdeznünk (lásd a fenti videó végén).

A Pride ellen a Mi Hazánk is tüntetett, s ifjak pedig uszítónak vélt, gyűlöletkeltésre is alkalmasnak tűnő plakátokat ragasztottak ki Pécset, Pride előtti napon.

Kővári előterjesztése tárgyalása előtt Péterffy Attila átadta a közgyűlési ülés vezetését Nyőgéri Lajosnak, majd ő maga és többen is kivonultak a közgyűlési díszteremből. Lényegében azt mondva, hogy nem asszisztálnak Kővári egyéni politikai akciójához.

Utána pedig kiadtak egy közleményt is, amit az alábbiakban közlünk.

Pécs vezetése elhatárolódik Kővári János ámokfutásától

A Pécs önkormányzatát vezető frakciószövetség mélységesen elítéli az uszítás, a provokáció minden formáját, és semmilyen módon nem kíván közösséget vállalni Kővári János politikai ámokfutásával, amelyet a hétvégén lezajlott Pécs Pride kapcsán művel. A képviselő továbbra is cirkuszi porondként tekint Pécsre, de szánnivaló produkciója szintet lépett, és már a pécsiek közösségét mérgezi.

Sokan bírálták Pécs önkormányzatát már azért is, mert közvéleménykutatást készíttetett az eseményt megelőzően a pécsiek körében. Mi, a közlemény aláírói azt gondoljuk, hogy nagyon is jó döntés volt. Sok minden kiderült az adatokból, divat is lett a kutatás eredményét lobogtatni. Ám számunkra a kutatás egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a pécsiek szerint a politikának semmi keresnivalója nincs egy ilyen civil rendezvényen.

A mi legfőbb célunk a közösségépítés. Mi abban hiszünk, hogy Pécs akkor lesz sikeres és élhető város, ha az itt élők a párbeszédre koncentrálnak. Arra, ami közös bennünk, és nem arra, ami elválaszt. Ha pedig a pécsi közösség nagy része szerint egy ilyen rendezvényhez nincs köze a politikának, akkor ezt el kell fogadnunk.

A szombati esemény rendben lezajlott. Nem volt semmiféle rendbontás, az első ilyen vidéki rendezvény nem a botrányokkal hívta fel magára a figyelmet. Azért, hogy ez így történt, ezúton is köszönetet mondunk Pécs közösségének. Minden pécsinek, aki részt vett az eseményen, és ezt oly módon tette, hogy megőrizte a város méltóságát. És minden pécsinek, aki türelemmel volt a rendezvény és az azt kísérő lezárások, korlátozások iránt.

Köszönet illeti a pécsiek közösségét azért is, amiért a rendezvényt megelőző kitartó politikai hecckampány, hergelés és provokáció láthatóan nem ért célba náluk. A felvonulásról és az ellentüntetésekről készült híradások tanulságait levonva továbbra is az a meggyőződésünk, hogy ez ma egy civil ügy. Köszönet illeti továbbá a helyszínt biztosító rendőrök munkáját is – amire nem lett volna szükség, ha nincs gyűlöletkeltés, ha nincs heccelés.

Mi a városunk békéjéért dolgozunk továbbra is. A szombati eseményeket elnézve csattanós választ kapott a pécsiektől mindenki, aki aljas, megosztó módon, kizárólag a saját önző politikai céljaira próbálta felhasználni a pécsieket és a rendezvényt.

Frakciószövetségünk visszataszítónak és felháborítónak tartja Kővári és társulata folyamatos hazudozását, provokációját, ezt a visszataszító bohócmutatványt. Főleg azért, mert már nem csak a porondon vergődőknek, de a közönségnek, a pécsieknek is kínos, mérgezi a közösségünket. A pécsiek világosan és nagyon józanul véleményt nyilvánítottak ebben a kérdésben.

Mivel a kormányoldali képviselők által a felvonulás tárgyában benyújtott határozati javaslatok jogilag megalapozatlanok, politikailag vállalhatatlanok, frakciószövetségünk a közgyűlés határozatképességét még fenntartva kivonult az előterjesztés tárgyalásáról. Kővári gyötrelmes cirkuszi előadásában a nézők szerepét sem vagyunk hajlandóak vállalni, és ezúton is elzárkózunk attól a kétségbeesett politikai haszonszerzési kísérlettől, amelynek kárvallotjai maguk a pécsiek.

A Pécs Jövője frakciószövetség tagjai”

KategóriákMETÁL