Hivatalosan is felavatták és üzembe helyezték Pécsett a bólyi cégként megismert, az egyik legnagyobb baranyai sikerörténetnek számító Terrán ultramodern, sőt a világon is egyedülállónak számító gyárát. Immáron Pécsett, saját, teljesen automatizált gyártósorral napelemes tetőcserepek készülnek.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A több, mint 100 éve, a Felvidéken alapított magyar családi vállalkozás, a Terrán a háború utántól Bólyban működött tovább, s lett előbb egyre nagyobb és sikeresebb cég, majd tört magának utat, s vált az elmúlt években, évtizedekben a hazai multinacionális versenytársak ellenére is piacvezető.
A Szabad Pécs számolt be arról, hogy néhány éve a Terrán vezetése, azaz a család úgy döntött, hogy a székhelyet, a menedzsmentet és egyes feladatokat Bólyból Pécsre telepíti, a Dunántúli Napló egykori székházát és a volt Szikra Nyomda telephelyét megvásárolva. Utóbbiban alakította ki a cég azt az új, teljesen automatizált saját gyártósorát, amellyel egy 5-6 évvel ezelőtti ötletből valóság és üzleti siker lett. Az ötlet nem más volt, mint az, hogy egyesítsék a napelemek és a tetőcserepek funkcióját, vagyis maradjon meg a hagyományos tevékenység és terület, a tetőcserépgyártás és az építőipar, de egészüljön ki egy új funkcióval, és lépjenek be egyúttal ezzel az energetikai ipar területére is.
Az amúgy nem csak a Terránnál felmerült ötletből, de a Terránnál végigvitt és megvalósított ötletből született meg a Generon napelemes tetőcserép. Pécsett, az Engel János úton csak és kizárólag napelemes, Generon tetőcserepet gyártanak, illetve, mint mondtuk is, iot működik pár éve a Terrán központja.
A fejlesztéssel a cég egy újabb lépést tett a gazdasági növekedés és a fenntartható jövő elkötelezett támogatása felé. Az ünnepélyes gyáravatót ők is későbbre halasztották, most kedden tartották meg, amelyen részt vett Varga Mihály is.
„A magyar építőipar a gazdaság újraindításában az egyik élenjáró ágazat. A gazdaság újraindításában kiemelt szerepe van a hatékonyságot növelő beruházásoknak, ezért a kormány támogatja a megújuló energia és a zöld megoldások elterjedését. A Terrán eredményesen pályázott a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program forrásaira, amellyel egy világszínvonalú gyártóüzemet épített fel Pécsett” – mondta az avatásra írt beszédében a pénzügyminiszter.

A termék bevezetése óta immáron már mintegy 200 otthon és középület energiaellátását biztosítja Generon rendszer, ami több mint 75 ezer beépített modult jelent. A tervek szerint ez a szám 2021-ben elérheti a 100 ezret, így az év végére megközelítőleg 250 épület tetején lehet napelemes tetőcserép.
„Döntésünket a gyár létrehozásával kapcsolatban, az egyre növekvő piaci igények zökkenőmentes kiszolgálására alapoztuk. A gazdasági mutatók és a vásárlói visszajelzések is azt jelzik számunkra, hogy jó úton haladunk. Célunk tovább növelni a termék versenyképességét, minél több napelemes tetőcserepet gyártani a zöld villamosenergia-termelés érdekében” – ezt már Gódi Attila, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója mondta.
A Terránt 1920-ban alapították, akkor 3 ember dolgozott a cégnek, ma mintegy 400 főt foglalkoztatnak, Magyarországon jelenleg 308 személyt. A legújabb Generon gyár húsz új embernek ad munkalehetőséget, ami a közeljövőben a triplájára is növekedhet, ha a kellő és remélt ütemben futnak fel a külföldi értékesítések.
A környező országokban már zajlik a piacok feltérképezése, a Generon piaci bevezetésének megalapozása. A horvát és román piacon a jövő évtől indul az értékesítés, az előzetes érdeklődés már most nagy.
A Generon napelemes tetőcserép jelenleg nemzetközileg is egyedülálló fejlesztés, a cégvezetés tudomása szerint ez az egyetlen kereskedelmi forgalomban kapható tetőcserépre integrált napelem. Egyedisége abban rejlik, hogy ezt beépítve a tető észrevehetetlenül kap az eredeti, védelmi funkción túl zöldenergia-hasznosító szerepet is.
A termékfejlesztést pályázati forrás is segítette, a 724 milliós beruházásból 326 millió forint volt az állami támogatás (Széchenyi 2020 program).

19? Lapot!