Már csak néhány óra van vissza az ellenzéki előválasztásból, ma este nyolc óráig azonban még lehet szavazni online és a szavazósátrakban is. Egy friss, a Szabad Pécsen debütáló dalban pécsi zenészek is arra hívják fel a figyelmet, hogy a szavazás, a részvétel nagyon fontos dolog, és aki csak teheti, éljen ezzel a jogával.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Valószínűleg mindenki ismeri Stonit Pécsett, vagy ha nem legalábbis hallott róla, hiszen egy élő gitárlegenda, évtizedek óta tevékenykedik a pécsi és nemzetközi zenei életben.
Most egy dal erejéig, a szintén pécsi Deindolls trióval bútorozott össze, és ennek eredménye egy közös dal.
Nem véletlen, hogy a Mi legyen? című szerzemény éppen ma debütál, hiszen pár óra múlva véget ér az ellenzéki előválasztás, és mint azt Horváth Barnabás (Deindolls) elmondta, ezzel, az ő lehetőségükkel és eszközükkel mindenkit kérnek arra, hogy menjen és szavazzon, mert nem szeretnének még egy olyan 10 évet, amit magunk mögött hagytunk.
A zenei kollaboráció is azt üzeni szerintük, hogy össze tudnak fognak a harmincasok, negyvenesek, ötvenesek és hatvanasok. A szám mellé készült is egy klip, amit tegnap este vettek fel, mobiltelefonokkal, Bicskó Attila nagykozári szőlőhegyi stúdiójában, amit Atilla reggel 4-ig készített. A közös formáció legközelebb a Made in Pécs fesztiválon lesz látható, ahol ez a dal is hallható lesz.

19? Lapot!