Létezik egy poszt-Covid tünetegyüttes a férfiaknál, az időszakos – vagy annak tűnő – terméketlenség. Erről beszélgettünk dr. Mikus Endrével, a LabMagister/AndroMagister tulajdonos-ügyvezető igazgatójával. Interjú közben rájöttem, hogy felfedeztem egy új szorongási lehetőséget a klímaszorongás mellé: a terméketlenségi szorongást. Tudja valaki, hogy a párok mekkora részét érinti ma a terméketlenség? Tudja valaki, milliliterenként mekkora a spermaszáma? Tudja valaki, mekkora spermaszám szükséges egy gyermek fogantatásához? És tudja valaki, mennyibe kerül egy „lombik” gyerek?
A cikk a hirdetés után folytatódik
Időnként felkapja a sajtó, hogy a férfiak termékenyítő képessége folyamatosan csökken, ami a környezetszennyezés következménye és a helytelen életmódé, amelyre most úgy tűnik, még rárakódott a Covid néhány elhúzódó tünete. Jól értem, hogy poszt-Covid tünetként gyakorlatilag csökken vagy akár meg is szűnik a férfiak termékenysége?
Most úgy tűnik, hogy szerencsére, ez csak átmeneti állapot. A kutatók nem gondolják azt, hogy hosszú időt fedne le az az intervallum, amíg a termékenységi problémák fennállnak. Bár rövid idő telt el a betegség felismerése óta, ezeket a tüneteket még kevesebb idő óta ismerték fel, évtizedeknek kell eltelnie ahhoz, hogy majd kiderüljön, azok, akik érintettek voltak a fertőzésben, mennyire nyerték vissza termékenyítő képességüket. A kezdeti szakirodalom, amely már azzal foglalkozik, hogy ezeknek a betegeknek visszatérő termékenységi állapotát vizsgálja, azt állítja, hogy van remény arra, hogy a termékenységi mutatók vissza fognak térni a kiindulási állapotba – a Covid előtti időszakra. A pontos következtetések levonását az is nehezíti, hogy a páciensek spermium analízis értékeit nem ismerjük a Covid-fertőzés előtt, ezért a fertőzés után jelentkező eltéréseket nehéz ok-okozati összefüggésbe hozni a fertőzéssel.
Mi az, amit tudunk a Covid-fertőzés termékenységre vonatkozó hatásáról?
Az előbbiekből úgy tűnik, mintha csak a férfiakat érintő problémáról lenne szó, de ha másként közelítjük meg ezt a kérdéskört, akkor beszéljünk azokról a párokról, akiknél, Covid-járvány nélkül is – egyszerűen fogalmazva – nem következett be a várt gyermekáldás. Az lenne a helyes, ha ilyenkor a terméketlenségi problémák felderítésére, a férfit és a nőt egyszerre kezdenék el vizsgálni. Egyébként, a pár párhuzamos kivizsgálását már kötelező orvosi irányelv is előírja Magyarországon. Az eddigi tendencia az volt, hogy a hölgyet vizsgálták évekig, aztán vagy sorra került a férfi, vagy nem. Vagy, ha közben kifutott a hölgy a fogamzóképes korból, akkor meg már úgyis mindegy (volt). Versenyt futunk az idővel. A hölgyek egyre később szándékoznak gyermeket vállalni. Egyre inkább a termékenységi életszakaszuk vége felé, 35 év körül kezd eszükbe jutni, de inkább 38 évesen kezdenek próbálkozni, és ha másfél-két éven belül nem lesz gyerek, mégis szeretnének, hát elmennek – most már lassan csak állami van – egy klinikára. Régebben olyan várólisták voltak az államiban, hogy elmentek magánrendelésre, bár ott is voltak várólisták. Ott olyan árakkal találkoztak, hogy mégis visszamentek az államiba… Telt, múlt az idő, s eljutottak 40-41 éves korig, amikor már nagyon sürgősen kellett csinálni valamit. Közben, ha mégis kiderült, hogy mégsem a hölgynél van a probléma, akkor kezdtek el a férfival foglalkozni. Egy férfi esetén az időfaktor nem annyira probléma, de a nő esetében már igen: könnyen kicsúszhatnak abból az időablakból, amikor még képes lenne szülni gyermeket. A most létező, érzékeny rendszerbe könnyen hiba csúszhat. A késői gyerekvállalás, a nem egyidőben zajló partnervizsgálat és a várólisták, mind-mind, önmagukban is problémát jelentenek. És itt jön be a Covid-probléma. Az előbb leírt gondokhoz párosult még a Covid-időszak is, amely bizonyos férfiak nemzőképességében problémát okozott. Erre mondhatnánk azt, hogy „csak” fél év, viszont ez a partnere életében lehet, hogy jelentős időszak.
Nem akarom a beszélgetést a járvány hatásától elterelni, de eszembe jutott egy ma roppant népszerű és aktuális regény: Margaret Atwood: A szolgálólány meséje. Ismeri?
Sajnos nem olvastam.
Ez egy kanadai írónő 1985-ben megjelent disztópikus regénye, amiből néhány éve egy nagyon sikeres, most is futó filmsorozat is készült. A könyv cselekménye szerint egy háború (a sorozatban a környezeti ártalmak) következményeképp csak kevés nő képes szülni, ráadásnak kettéoszlik az USA. Az egyik részen lesz egy ultrakonzervatív, vallási alapokon nyugvó diktatúra, ahol a gyermek világrahozatalára képes nőket a politikai vezetőkhöz delegálják két évre – gyerekszülési céllal. Ma növekszik a klímaszorongók tábora. Ahogy önt hallgatom, lassan bevezethetünk egy újabbat is: a terméketlenségi szorongást. Ön egy andrológia laboratórium ügyvezetője, ezzel a kijelentéssel egyetért? Hogy látja ezt a kérdést?
Eszembe jutott John Kotter: Olvad a jéghegyünk című könyve, amely a menedzsment szempontjából írja le, hogy a jéghegyen élők ugyanezt a halasztgató taktikát alkalmazzák, mint ma az emberiség. A csökkenő férfipotenciával kapcsolatos adatok régóta ismertek. Olyannyira, hogy az Egészségügyi Világszervezetnek, a WHO-nak van egy e tárgyú irányelve, amelyben a megtermékenyítésre képes spermiumszámra vonatkozó referenciaértékek is szerepelnek. Néhány évvel ezelőtt a 20 millió/milliliterről ez a szám lement 15 millió/milliliterre. Ez az a minimális elvárható spermiumszám ahhoz, hogy természetes úton képes legyen teherbe esni egy hölgy. Kénytelenek voltak ezt a magasabb értéket lejjebb hozni, és csak alapos mérlegelések után fogadták el az alacsonyabb értéket. A tendencia – több cikk és statisztikai kimutatás alapján az, hogy hamarosan az átlag spermiumszám el fogja érni ezt a 15 milliós szintet. A csökkenés nem tűnik lassuló üteműnek. Ez Magyarországon is látható. Láttam olyan statisztikát, amelyben öt év időtávlatában is lineáris csökkenést mutat a spermiumszám. Öt év nem hosszú idő, mégis szembetűnő a változás. Tehát nem csak a spermiumok száma, hanem morfológiája, életkora, mozgékonysága is meghatározza a termékenyítő képességet – ezekben a paraméterekben is látszik a folyamatos romlás. Egy vonalzóval tovább húztam a grafikont. Abból az jött ki, hogy 30 év múlva már ritkaságszámba mehet, ha természetes úton esik teherbe valaki. Ezt a mondatot egy andrológiai kongresszuson is elmondtam. A száz valahány szakember egyike sem hördült fel, mert sajnos nekik is egyértelmű a tendencia.
Mit lehet tenni?
Próbáltunk a kormányzat felé, egy akcióterv formájában, előterjesztéseket tenni. Ennek eredményeként Kásler miniszter úr be is nyújtott egy akciótervet a kormány felé. Az akcióterv aztán a sajtóba is kiszivárgott, a HVG írt róla, de éppen akkor történt, amikor a Covid-járvány kitört. Most az állami és egészségügyi szerveknek egyéb problémájuk van, mint a romló férfi nemzőképességgel törődni. De előbb-utóbb ezzel is újra kell foglalkozni.
Ismerjük a 100 évvel ezelőtti spermiumszám-adatokat?
Ez az érték 200 vagy 250 millió fölött volt milliliterenként. 1930 óta állnak rendelkezésre adatok a férfiak klasszikus spermaparamétereiről. Amíg a XX. század első felében a milliliterenkénti hímivarsejt-mennyiség kb. 140 milliónyi volt, ez a szám napjainkra 40 millióra csökkent. A férfiak nemzőképessége folyamatosan romlik, generációról generációra csökken a spermiumok koncentrációja. Egy 2017-ben közölt nemzetközi tanulmány 7518 publikáció adatait vizsgálva megállapította, hogy 1973 és 2011 között 52,4 százalékkal csökkent az egy milliliter ondóra jutó spermiumszám. Ezek az adatok azt is jelentik, hogy a milliliterenkénti hímivarsejt-szám évente 1,4 százalékkal, a spermamintánkénti spermiumszám pedig 1,6 százalékkal csökken.
Elképesztő adatok. Ebből a médiába annyi szűrődik be, hogy feltehetően a környezetszennyezés, a helytelen életmód tehető felelőssé ezért. Tudna ennél konkrétabb dolgokat megnevezni?
Fontos dolog a női hormonok jelenléte a természetes vizekben, de akár az ivóvízben is. A szója úgynevezett női fitohormonokat tartalmaz. Úgy tudom, nincs megállapítva minimális szintje annak, hogy mennyi hormont tartalmazhat a tisztított szennyvíz, amit ugye visszaengednek a természetbe. Rengeteg nő szed fogamzásgátlót, rengeteg nő szed a post-menopauzális tünetek csökkentésére ösztrogén készítményt, vagy használ helyileg ösztrogén hüvely kenőcsöt, kúpokat… Ezek a hormonok akár a vizelettel, akár mosdás közben, vagy egy strandon is ürülnek. Ez nem akkora mennyiség, hogy a férfiaknak is kinő rögtön a melle, de hosszú távon ezeknek a hormonoknak és a bomlástermékeiknek a hatása hozzájárul ahhoz, hogy csökkenhessen a termékenység. Éppúgy a műanyagokban található lágyító szerek is ösztrogénszerű hatást gyakorolnak a szervezetre. Ha ilyen dobozban melegítünk ételt a mikróban, akkor kioldódhat lágyítószer a pörkölt szaftjába, ami majd beépülhet a szervezetbe és annak következménye lesz: csökken a termékenység. Természetesen a szűk fehérnemű, a szűk nadrág, gyógyszerek mellékhatása stb. is ide tartozik. Az is gyakori, hogy sok fiatal sportként űzi a testépítést. Az andrológusok csak mogyoróheréjűnek hívják őket. A tesztoszteron és a szintetikus tesztoszteron származékok bevételével a test normál hormontermelése leáll. Az endogén hormontermelés pedig visszájára fordul, később ezzel már nem sok mindent tudnak kezdeni. Régebben nem létezett hormonpótlás a férfiaknál, ma ezt is promotálják az orvosok. A kenőcsről hallgattam egy előadást a gyártó képviselőjétől. Megkérdeztem, hogy mi lesz a fel nem szívódott kenőccsel. Azt mondták, hogy a betegek ezt majd lezuhanyozzák. Megkérdeztem, hogy akkor ez megy a csatornába? Azt mondták, hogy igen. A hormonokat kifelé is nyomjuk a szervezetünkből és kéretlenül vissza is szedjük azokat, vagy bomlástermékeiket a természetből.
Tehát akkor ezt is saját magunknak, vagy a felelőtlenségnek köszönhetjük?
Igen. Mondok egy másik példát. Ha egy pár gyermeket szeretne, de a férfi oldaláról reménytelen, hogy apa legyen, akkor a pár számára lehetőség, hogy donor spermával termékenyítsék meg a feleség petesejtjét. Azonban, a spermium donációval foglalkozó cégek egy évben legfeljebb 2-3 donort tudnak találni Magyarországon. 100 önkéntesből 1-2 ember felel meg a spermadonorok elé állított követelményeknek. Ennél pedig sokkal több donorra lenne szükség.
Egy donornak az átlaghoz képest mennyivel kell felülteljesíteni?
A WHO előírásainak elenyésző számban felelnek meg a jelentkezők. Ezért szeretnénk elindítani Magyarországon egy felmérést, egy szűrővizsgálatot felépítve több téren, hogy tisztába jöjjünk azzal, mi a jelenlegi helyzet, s mit várhatunk. Ha ezt elvégezzük, akkor öt év múlva újra meg kell ismételnünk, mert úgy már a tendenciát is láthatnánk, főleg akkor, ha az öt évvel korábban vizsgált személyeket is be lehetne vonni.
A népességszám növelésére akkor nem feltétlenül elegendők ön szerint az olyan családpolitikai intézkedések, mint például a Csok és társai?
Nyilván sokat segít a dolgon a pénz, de Dévény Anna, a híres Dévény-módszer, a speciális manuális technika megalkotója is azt mondta, hogy először létre kell hozni a képességet, s ha az már megvan, akkor lehet fejleszteni. Ezen a téren is ez a helyzet. Az állami támogatásoktól és a gyermekvállalást népszerűsítő kampányoktól sajnos nem javul a férfiak romló termékenyítő képessége.
Ön 30 évet mondott arra, amikor már több lesz a mesterségesen fogant ember, mint a természetes úton világra jött. Van statisztika arról, hogy mostanában milyen ütemben növekszik a mesterségesen fogant gyerekek száma?
Nincs ilyen adat a birtokomban. Az állami működtetésbe vont reprodukciós klinikáktól nem láttunk még ilyen adatokat. De valószínűleg növekszik az arányuk. És hozzáteszem, hogy nem a hölgyek oldalán van növekvő probléma, hanem a férfiakén. Illetve, amit már említettem, hölgyeknél inkább a késői gyerekvállalási szándék kapcsolódhat össze könnyen a férfiaknál jelentkező növekvő termékenységi problémával.
Ezt a helyzetet úgy is lehet nézni, mintha a természetnek ez az önszabályozó mechanizmusa lenne, de ez nem egy természetes folyamat, ez nem a természet válasza a túlnépesedésre.
A KSH adataiból is lehet látni, hogy a reprodukciós rátának elvártan 2,2-nek kellene lennie ahhoz, hogy a népességszám stagnáljon. Most 1,7-1,8. Vannak országok, ahol elérik ezt az említett 2,2-es szintet. Ráadásul azt tapasztalták a statisztikusok, hogy a Covid időszakában csökkent a gyerekszületések száma. A termékenységi ráta még inkább csökkent. Nemcsak a férfiak miatt, hanem az elkülönülés, az ebből származó pszichés tünetek miatt. A Covidon átesetteknél jelentkezhetnek pszichés problémák, s vannak olyan vizsgálatok is, hogy a covidosokat ápoló kórházakban dolgozóknál milyen mértékben csökkent a libidó. Ezek apró százalékarányok, de hozzáadódnak az amúgy is rossz adatokhoz.
Ha kapna egy felkérést egy akcióterv elkészítésére, akkor tudna vázlatpontokat említeni ebből? A jelenlegi helyzetet megismerni, öt év múlva megismételni a kutatást, a hormon-tartalmú szereket szigorúbban kezelni…
A jelenlegi helyzetet kellene feltárni először, regionálisan és a népesség több szintjén, de földrajzi térségekre is lebontva. Például a növényvédelemben használt szereknek vajon van-e összefüggése a termékenységgel, s ha igen, csak a mezőgazdaságból élőkre hatnak, avagy a régióban tágabb körben élőkre is? Össze kellene gyűjteni azokat az adatokat, amikről azt gondoljuk, hogy hatással van a férfiak fertilitási (termékenységi) szintjére, és meg kellene mérni őket. Utána lehetne akciótervet kidolgozni, hogy mit lehetne tenni azért, hogy legalább megálljon ez a folyamat, vagy javuljon is.
Lehetséges ezért tenni?
Biztosan. Az a kérdés, hogy mikor lesz erre kormányzati indíttatás, hogy az elvárt program tényleg megvalósuljon.
Vannak olyan országok, amelyek példaképként szolgálhatnak? Vagy világszerte ez a kérdéskör még nincs eléggé komolyan véve?
Nem tudok jó példákat említeni. Mi két éve fordultunk az Andrológus társasággal karöltve a kormányzathoz, hogy csináljunk valamit, de mint említettem, most más prioritások kerültek előtérbe. Reméljük, a férfi termékenyítő képesség csökkenés okainak feltárása hamarosan újra terítékre kerül. Erre jó apropót ad a poszt-Covid férfi fertilitási szindróma.
Talán nem naivitás azt állítani, hogy ez nem egy olyan probléma, amit valamely politikai oldalhoz lehetne kötni, ez mindenen felül áll. Viszont mi ennek az ára?
A vizsgálatok és a kezelések magánszemélyeknek sok költséggel járnak. Most a reprodukciós központok állami tulajdonba vételével az államnak lesz ezzel többletköltsége. Azonban meg kell említenem, hogy míg a lombikprogramok igen, a férfi oldali meddőségi kivizsgálások továbbra sem államilag finanszírozottak.
Hol tartunk most? Milyen arányban vannak a meddő párkapcsolatok Magyarországon?
A felmérések szerint a meddő kapcsolatok aránya a kontinensen is – éppúgy, mint Magyarországon – növekvő tendenciát mutat: gyakorlatilag minden ötödik párkapcsolat meddő. Ma már tudjuk, hogy ezeknek a gyermektelen kapcsolatoknak a felében a férfiaknál is igazolható az andrológiai eltérés.
És mégis mennyibe kerül egy gyerek?
Az USA-ban egy pár gyermekhez jutása 40-100 ezer amerikai dollár, 14,5-36 millió forintnak megfelelő költséggel jár egy párnak.
És Magyarországon?
Tíz éve volt egy érdekes előadás, egy egészségközgazdász mutatta ki és adta közre egy 2018-as közleményében, hogy egy ember értéke 136k€, forintban kifejezve 39,5 millió forint Magyarországon. Ezért, ha lombik programok eredményként ennél nagyobb ráfordítás szükséges ahhoz, hogy egy gyermek megszülessen, akkor el lehet gondolkodni azon, mint sugallta, hogy egyáltalán érdemes-e „ráfizetéses embereket gyártani”. Lett is vita ebből a helyszínen. A lombikbébi „ára” ciklusfüggő, attól függ, hányadik ciklus eredményeképpen születik meg a gyermek. Ez pedig nagymértékben életkorfüggő. A statisztika szerint a 38-40 éves korosztályban egy ciklus gyógyszerköltsége 12-19 ezer amerikai dollár, s ebben az életkorban 6 ciklus következtében születik 80 százalékos eséllyel gyermek. 42 év fölött még alacsonyabb az esélye a teherbeesésnek. Ezt az összeget, ha nem a pár állja, akkor az egészségbiztosítás fizeti. Ezek csak a direkt költségek. Ehhez jönnek még az indirekt egészségügyi költségek.
És akad itt még valami, amiről nem szoktunk beszélni: mesterséges megtermékenyítéskor, amikor közvetlenül a petesejtbe injektálásból születik gyermek, akkor neki, a hosszú távú egészségkövetésben elmaradnak az eredményei a természetes módon fogantakhoz képest. Ők sokkal gyakrabban lesznek betegek. Azt mondom, hogy amit természetes fogantatás esetén a természetre bízunk, mármint a győztes spermium kilétét, azt mesterséges fogantatás esetén egy embriológus végzi el: kiválaszt egy spermiumot, azzal, hogy hopp, te leszel az „apa”!
