Szokásos év végi nagy aukcióján a BÁV Csontváry Kosztka Tivadar levelezését is árverésre bocsátja. A BÁV művészettörténeti szenzációként említi a hat levelet, amelyekhez egyben lehet hozzájutni – persze meg is kérik az árát, a licit 36 millió forintról indul. Ennél is nagyobb dolog történhet egy másik év végi nagy aukción, könnyen elképzelhető, hogy Csontváry egyik festménye a valaha volt legdrágább magyar festmény lehet, amit itthon, aukción értékesítenek, az már biztos ugyanis, hogy a magyar aukciók történetének legmagasabb kikiáltási áráról, 160 millió forintról indul Csontváry Titokzatos sziget című festménye.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A Titokzatos sziget című festmény december 19-én, a budapesti Virág Judit Galéria karácsonyi árverésén kerül kalapács alá. Csontváry festmémnyeinek értékét nem csak az növeli, hogy az egyik legnagyobb, és kétségtelenül az egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb magyar festőről beszélünk, de az is, hogy – éppen a viszonylagosan kevés Csontváry-műalkotás miatt – nagyon ritkán lehet ma már Csontváry-festményhez jutni aukción.
Kelen Anna művészettörténész a Virág Juit Galéria sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Csontvárynak nagyjából 100 darabos az életműve, s ezeknek csak egy kis része van magángyűjteményben, s az elmúlt húsz évben csak négy alkotása járt aukción.
A Titokzatos szigetet Csontváry 1903-ban festette, s azt a művész egyik legrejtélyesebb műveként tartják számon, sőt olyannyira, hogy a pontos jelentését máig nem tudták megfejteni.
Vélhetően a fentiek mellett ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy Csontváry képe legyen a legdrágább magyar, aukción értékesített festmény, nem csak a rekordnak számító kiindulási ár. Ráadásul a Pécsett múzeumot kapott festőóriás Traui tájkép naplemente idején című munkája, ugyancsak a Virág Judit Galéria 2012-es aukcióján 240 millió forintért talál gazdára, ami azóta is magyar aukciós rekord.

A magyar művészettörténet egyik leghíresebb levelezéseként említi a BÁV azokat a leveleket, amelyek decemberben kalapács alá kerülnek a BÁV-nál. Mint írják közleményükben, a fiatal Csontváry Kosztka Tivadar első szárnypróbálgatásai után kért tanácsot a kor ünnepelt festőjétől és kritikusától, Keleti Gusztávtól. Ezen levelek kerülnek kalapács alá.
A 36 millió forintról induló 5 Csontváry-levél és egy Keleti-válaszlevél értékét növeli, hogy a Csontváry-hagyaték megmentőjeként ismert Gerlóczy Gedeon gyűjteményéből származnak.
Hozzátették, hogy a fenti művészettörténeti szenzáció mellett az eddigi legnagyobb, több mint 8 karátos briliánsgyűrűre is licitálhatnak az érdeklődők, személyesen vagy online, a BÁV december 7-én és 8-án megrendezésre kerülő 78. Művészeti aukcióján.
Az aukció Időpontja: 2021. december 7-e és december 8-a, az árverés mindkét napon 18 órakor kezdődik.
A december 7-i keddi, jótékonysági árverésen órák, ékszerek és ezüst műtárgyak, a másnapi, december 8-i (jövő szerdai) liciten bocsátják áruba a Csontváry-leveleket, illetve klasszikus és kortárs festményeket és műtárgyakat.
Az aukció Budapesten, a MOM Kulturális Központ Színháztermében lesz, az online licitálás az axioart.com oldalán érhető el.
Az aukciós kiállítás már megkezdődött 2021. november 27 és december 5-e között minden nap 10-18 óráig a BÁV Aukciósházban (1052 Budapest, Bécsi utca 1.) tekinthető meg.

27 évesen kezdte a patikussegédből lett festőóriás
Mint írják, a patikussegédként dolgozó Csontváry Kosztka Tivadar 27 évesen vetette papírra első rajzát, egy ökrösszekérről. Alig néhány héttel aztán az első szárnypróbálgatásai után tollat ragadott, hogy levélben kérjen segítséget és eszközöket a Mintarajziskola igazgatójától, Keleti Gusztávtól. Nem meglepő, hogy az ünnepelt festő nem volt elragadtatva a mellékelt rajzoktól, szerinte azok „…egy 10-13 éves gyermek első kísérleteinél nem állnak magasabb fokon.” Az ifjú nem keseredett el a választól, sőt még elszántabban vágott neki, már az első levelekben megfogalmazott művészeti elképzelései megvalósításába.

19? Lapot!