Beszerzési ár alatt kell adniuk nekik is február elsejétől azokat a termékeket, amelyekre keddtől  hatósági árak vonatkoznak. Keveset tehetnek ez ellen, annyit viszont megtehettek, hogy leírták erről a véleményüket, és ezt megosztották a vásárlókkal.

A cikk a hirdetés után folytatódik



„Tisztelt Vásárlóink! A kormány által meghatározott fogyasztói árak hatalmas terhet rónak vállalkozásunkra. A beszerzési ár magasabb, mint az eladási ár!! Tehát arra kényszerít a rendelet, hogy ráfizetéssel értékesítsünk! Kérem Önöket, ennek tudatában ne vásároljanak a diktatúra termékekből! Köszönettel: Kodály Delikátesz” – péntek óta ez a kiírás is olvasható egy pécsi kisboltban, a Kodály Delikáteszben, és a tulajdonos nem is kívánta ezt kizárólag a boltba betérőkkel tudatni, rejtegetni ezt a véleményt, mert a bolt Facebook-oldalán is megjelent a kérés.

Sőt, nem csak a kérést olvashatják el a kisbolt vevői, hanem a konkrét beszerzési és eladási árakat is. Így az ő esetükben a kristálycukrot 299 forintért veszik, de 261 forintért kell adniuk. Egy kiló liszt a boltnak 214 forintba kerül, de 203 forintért kell adniuk. Az étolajat minimálisan drágábban adhatják, de az általános, bevett haszonkulcsot nyilván itt sem tudják alkalmazni, azt 678 forintért veszik és 713 forintért adhatják, a 2,8%-os tejnél egy forint az eltérés, 267 forintért veszik, 268 forintért adják, ahogyan a csirkemellnél is minimális a különbség: 1593 forintért jutnak hozzá egy kilóhoz, amit 1600 forintért árulhatnak kilónként.

Beszéltünk az üzlet tulajdonosával, az iránt is érdeklődve, hogy vacillált-e azon, hogy kitegye-e ezt a vásárlói tájékoztatót, nem tartott-e, nem tart-e attól, hogy ezért hátrány érheti, megjelennek náluk a különböző hatóságok, hogy ellenőrzést tartsanak. A tulajdonos azt mondta, hogy ez fel sem merült benne, nem fél, mert ő csak az igazságot írta le, abból pedig, reméli, nem származhat baja. Tisztességesen tájékoztatta a vevőit arról, hogy mi az igazság, persze, tudja, hogy ez csak egy kérés, senkit nem kötelezhet arra, hogy ne vegyen bizonyos alapvető élelmiszereket három hónapig, csak azért, mert nekik ez ráfizetést jelent. Arra a kérdésünkre, hogy hogyan vették az első vevők a kiragasztott üzenetet, mit szóltak, úgy felelt, hogy nekik törzsvásárlóik vannak elsősorban, azok, akik ezt szóba hozták, egyetértettek velük.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök hirdette ki egy rendkívüli bejelentéssel, hogy hat alapvető élelmiszer (tej, liszt, étolaj, cukor, sertéscomb, csirkemell) árát február elsejétől befagyasztja a kormány, és egy tavalyi határnapot jelöltek meg arra vonatkozóan, hogy mennyiért kell azt adniuk, valami miatt a 2021. október 15-ét jelölték meg, ahhoz kell igazítaniuk a fogyasztói árakat a kereskedőknek. A kormány másnapi tájékoztatóján Gulyás Gergely még bejelentette azt, hogy van egy hetedik termék is, a csirke far-hát, aminek (egyelőre) három hónapig hatósági ára lesz. A számítógépes nyilvántartással rendelkező üzletek a saját október 15-i árukat kell beárazzák keddtől, akiknek ilyen nincs, azoknak a KSH adatai alapján nyilvántartott árakat.

A kormány arról is intézkedett, hogy ezeknek a termékeknek a korábbi eladási értékek alapján szükséges tartaniuk a raktárukban készletet (magyarán nem vehetik le a polcról), persze vannak, akik emiatt már új, akár a magyar helyett nem magyar, de EU-s árut keresnek új beszerzési forrásokat felfedezve.

Ahogyan azt is eldöntötte a kormány, hogy a megjelölt termékekre nem vonatkozik az amúgy általánosan élő (és például a multik dömpingárai ellen meghozott) szabály, miszerint nem adhatják az árukat a beszerzési ár alatt – a hatósági áras termékeket adhatják. Nyilván a kormány számolt azzal, hogy ez megtörténhet, de egyelőre arról nincs hír, hogy lehet-e emiatt majd később kompenzáció. A kereskedők tehát azt tehetik, hogy lenyelik a békát, próbálnak olcsóbb forrásokat találni és/vagy a beszállítókkal egyezkedni (hiszen őket nem köti a hatósági ár), vagy más termékek árait emelik. Avagy esetleg elkeseredésükben ezt kiírják magukból és közlik a vásárlóikkal.

KategóriákMETÁL