Sajtóközleményben kommentálta a Márki-Zay Péter vezette ellenzék Orbán Viktor miniszterelnök mai rendkívüli bejelentését. Mint megírtuk, ma délután Orbán Viktor Facebook-oldalán megjelent, hogy fontos bejelentést tesz, de nem lehetett tudni, hogy mit, egy óra múltán aztán kiderült: néhány alapvető élelmiszer ára tekintetében árhatóságként lép fel a kormány.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Ami azt jelenti, hogy a mai kormányülésen meghatározott alapvető élelmiszerek árát egy korábbi árszintre kell a boltoknak beállítaniuk. Valami miatt a kormány az október 15-i időpontot tűzte ki. Ez technikailag egyébként valószínűleg úgy történik, hogy minden olyan élelmiszerüzlet, amely működött tavaly október 15-én is (és nyilván ilyen a döntő többség), köteles arra az árra beárazni a felsorolt hat élelmiszert, ami október 15-én volt náluk, azaz a saját korábbi rendszerükben fellelt ár szerint. A szóban forgó alapvető élelmiszerek: kristálycukor, étolaj, liszt, 2,8%-os tej, illetve a sertéscomb és a csirkemell.
Azt csak mi tesszük hozzá, hogy nem lehet tudni, miért éppen ezt a hat élelmiszert sorolták fel, de az biztos, hogy szinte minden drágult, nem is kevéssel, a leginkább talán az étolaj (ami szerepel a listán), erről a Szabad Pécs is írt a Helyközi Járat elnevezésű médiaegyüttműködési programban megjelent riportjában.
Az ellenzék azt írta a közleményben, hogy a mai miniszterelnöki bejelentés felér egy beismerő vallomással, de mutatjuk szó szerint is az alábbiakban.
„Egységben Magyarországért: reagálás Orbán Viktor bejelentésére Orbán Viktor bejelentése beismerő vallomás arról, hogy a magyar gazdaság tragikus állapotban van.
Mennie kell annak a csapnivaló kormánynak, amelyik 12 éves kétharmados kormányzásának utolsó 12 hetében kezd el foglalkozni a termékek árával. Felelős gazdaságpolitika helyett hatósági árakkal kezelik a vágtató drágulást, ez az orbáni gazdaságpolitika teljes kudarca. Hatósági árazás helyett a rekordméretű ÁFA csökkentésével segítenénk az embereket: az április 3-i kormányváltás után 5 %-ban maximáljuk az alapvető élelmiszerek ÁFÁ-ját.
DK
Jobbik
LMP
MMM
Momentum
MSZP
Párbeszéd“
