Minőségi Újságírás Díjat nyert a Debreciner Akkuváros című dokumentumfilmjének alkotóközössége. A kitüntető szakmai elismerést tegnap, szeptember 22-én este, Budapesten vehették át a díjat odaítélő Médiafórum Egyesület rendezvényén.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Magyarország második legnagyobb városát, a legnagyobb vidéki várost, Debrecent – akaratán kívül – Magyarország akkufővárosává tette az áprilisban elzavart Orbán-kormány. És egészen biztos, hogy a legstabilabb és legnagyobb fideszes fellegvár emiatt az ügy miatt remegett meg és omlott össze április 12-én.

A debreceni akkumulátoripari beruházások ellen már évek óta, kitartóan tiltakoznak debreceni és a hajdú-bihari megyeszékhely közelében élő civilek. Az akkugyárak ügyét és a tiltakozásokat a kezdetektől kiemelt figyelemmel kíséri és tudósítja a Debreciner, illetve – kiemelten – az Akkuváros – Gyárak a kert végében című dokumentumfilm rendezője, a Debreciner újságírója és szerkesztője, Polgár Tóth Tamás.

Nélküle, és az ő elmúlt években végzett munkája nélkül nem készülhetett volna el az Akkuváros, sőt fel sem merülhetett volna egy, a vidéki helyi sajtóban (sajnos) nem szokványos és nem szokványosan igényes és alapos videó elkészítése. Ugyanakkor Polgár Tóth mellett fontos szerep jutott társainak is, a díj odaítélésekor nem véletlenül tüntették ki a film alkotóközösségét.   

A Debreciner dokumentumfilmje 2026 második negyedéves Minőségi Újságírás Díját, a fődíjat kapta meg, több más fontos, országos lapban megjelent újságcikket pedig különdíjjal ismertek el. 

A Minőségi Újságírás Díjat 1997-ben alapították, de különféle okok miatt nem volt folyamatos a díj odaítélése, több szünet is volt az elmúlt 30 évben, a legutóbbi szünet, négy év után azonban újraindult a Médiafórum Egyesület gondozásában, így újra elismerik vele az adott időszak legkiemelkedőbb újságírói teljesítményeit.

Az elismerést tehát az Akkuváros (pontosabban: az Akkuváros – Gyárak a kert végében) című dokumentumfilm alkotóközössége vehette át: Polgár Tóth Tamás (rendező), Kántor-Újvári Gerda (vágó), Bodnár Sára (operatőr), Bereczki Boldizsár(riporter) és Matolcsy Fábián (zene).

A Debreciner dokumentumfilmjét nyáron egy alkalommal Pécsen, az Emberség Erejével Alapítvány irodájában is vetítették, a rendezővel a Szabad Pécs újságírója, e sorok írója beszélgetett.

Amint azt a Debreciner saját cikkében is olvasni lehet: a díjátadón elhangzott, hogy az Akkuváros egyfajta tiszteletadás azoknak az embereknek, akik évek óta szervezik a debreceni akkumulátorberuházásokkal szembeni ellenállást, és a dokumentumfilm legszívszorítóbb, legerősebb jelenetei is éppen azok, amelyek az ő erőfeszítéseikről és az ellenük folytatott aljas kampányról számolnak be. A díjátadón hangsúlyozták azt is, hogy a film elsősorban a debreceni akkumulátorberuházásokkal szembeni civil ellenállás történetét meséli el, azoknak az embereknek a főszereplésével, akik éveken át szervezték azt, és szervezik a mai napig.

A zsűri kiemelte azt is, hogy habár mindannyian tudták és követték a CATL és a többi, hasonló beruházás terjeszkedését, és tudtak az Orbán-kormányok „felbújtói és bűnsegédi” szerepéről, egészen más filmen látni a környezetpusztítás dimenzióit, a hatalom erőszakosságát, valamint a bátorság és a kiállás gesztusait.

A Minőségi Újságírás Díj 2026. második negyedéves különdíjasai

A zsűri döntése alapján a második negyedévben négy további újságírói munka kapott különdíjat:

Bábel Vilmos (444) „Tanút nem hallgatunk ki bilincsben, vegyék le a tanúról a bilincset” című cikke; 

Dezső András (Telex) „Orbán döntött arról, hogy le kell csapni az ukrán „aranykonvojra”, még a rajtaütés időpontja is a kormányzattól jött” című cikke;

Nyárai Gerzson (24.hu) „Méltatlan körülmények között vannak a betegeink” – egy nap a János Kórház pszichiátriai osztályán” című filmje;

Szabó András, Galavits Patrik (Direkt36) „’Magunkat vertük át’ – a Fidesz-kampány összeomlásának belső története” című cikke.

Bírálati szempontok

A döntés során a zsűri a formai kiválóságot, a nyelvi megformáltságot, a téma relevanciáját, az ellenőrzött tényanyag mennyiségét és minőségét, és a feldolgozás újszerűségét tartotta szem előtt.

A díj támogatói a Hold Alapkezelő és Streitmann Norbert.

KategóriákMETÁL

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük