Pontosan öt hét múlva, április 3-án vasárnap tartják a magyar országgyűlési választásokat. Mint ismert, az egyesült ellenzék közös listát állít, mivel együtt indulnak a választáson. A lista mostanra összeállt és publikálták is, több baranyai politikus is vélhetően befutó helyre került. Ketten biztosan, talán hárman is ott lehetnek.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Ismertté vált az egyesült ellenzék közös listája, így a már korábban publikált, illetve az ATV Híradó által megszellőztetett első 15 hely névsora mellett arról is lehet fogalmunk, hogy kik még azok, akik biztosan ott lesznek listáról az új parlamentben, kik azok, akiknek erre még lehet esélyük, és kik azok, akik valós bejutási esély nélkül kerültek rá, s személyükkel erősítik csupán a névsort.
Az első öt helyen az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjei szerepelnek, habár azt is lehet tudni, hogy közülük ketten is “csak” “húzónevek”, mivel az Európai Parlamentben politizáló Dobrev Klára (a lista második helyén lévő politikus), és a főpolgármester Karácsony Gergely is jelezte, hogy nem lesz országgyűlési képviselő.
A listát Márki-Zay Péter vezeti, a negyedik Jakab Péter (Jobbik), az ötödik Fekete-Győr András (Momentum).
A legelőkelőbb helyen lévő baranyai politikus a listára hatodiknak felkerült MSZP-társelnök, Tóth Bertalan, akit egyébként az LMP társelnöke, Ungár Péter követ. Gyurcsány Ferenc a nyolcadik helyen szerepel.
Bizonyos szempontból a legérdekesebb név megtalálásához a 23. helyig kell legörgetnünk, ő a DK egy korábbi parlamenti képviselője, Gréczy Zsolt, aki a kirobbant zaklatási botránya és a nyilvánosságba is kikerült személyes pornográf képei miatt lemondott. A képek valósak voltak, a zaklatás viszont egy kreált ügy lehetett, a volt képviselő több pert is megnyert ezzel kapcsolatban később. Utána egyébként szintén egy DK-s politikus jön, aki sokkal ismertebb Gréczynél, Kálmán Olga.
A Tóth Bertalan után jövő első baranyai politikus Keresztes László Lóránt, aki a 32. helyen van a listán, ami szinte biztosan befutó hely, és nem csak azért, mert a már említett két politikus kiesik róla, de azért is, mert többen is indulnak előtte egyéniben, és van is esélyük nyerni.
Ilyen esélyes például az MSZP-s Harangozó Tamás, aki Szekszárdon indul, s aki a 22-ik helyen szerepel. Habár a Szekszárd-központú tolnai körzetet alapvetően fideszesnek tartották, ma már a billegők közt tartják számon. Pedig Harangozónak a trafikmutyiról elhíresült volt szekszárdi polgármesterrel, jelenlegi országgyűlési képviselővel, egy újabb politikusi időszakában dúsgazdaggá vált fideszessel, Horváth Istvánnal kell megmérkőznie. A mérések azt mutatják azonban, hogy Horváth népszerűsége is csökkent, van bizalmi indexe Harangozónak, és hát leginkább nem túlságosan elégedettek a szekszárdiak a megromlott egészségű szekszárdi polgármester tevékenységével, és azzal, hogy Szekszárd folyamatosan csúszik le, már egyes mutatók tekintetében Tolna megyében is vannak előttük álló, sikeresebb települések. Amit annak tudnak be leginkább, hogy a Fidesz nem képes elengedni, mert nem meri elengedni Ács Rezső kezét, nem engedik, hogy az értelmi és szellemi képességeit megőrzött, de súlyos beteg polgármester lemondjon, mert azzal esetlegesen az ellenzék kerülhetne többségbe ismét Szekszárdon.
A harmadik baranyai a mohácsi körzetben induló jobbikos politikus, a baranyai önkormányzat képviselője, Schwarcz-Kiefer Patrik, aki még a lista első, érdemi részének tekinthető 61. helyre került, ami már korántsem biztos befutó hely, ám a végleges eredménytől és a listán előtte lévő politikusok szereplésétől függően adott esetben akár parlamenti széket is érhet.
A momentumos Nemes Balázs 94. helye azonban már egyértelműen szimbolikus, ahogyan az MSZP egyik pécsi városházi képviselőjének, Csaba Istvánnak sem jutott befutó hely, ő a lista 101. helyére került. De még innen is nagyon nagy ugrás után jutunk el a DK-s Szakács Lászlóhoz (232.), az ugyancsak DK-s Szarkándi Lajosnéhez (236.) és az LMP-s Kóbor Józsefhez (238.), a legutolsó a listán a baranyai képviselők közt Mellár Tamás (267).
A lista ténylegesen utolsó, 279. helyén, azaz a legszimbolikusabb helyen a párbeszédes Tordai Bence van. Igaz, neki nagyon komoly esélye van nyerni abban a budai választókerületben, ahol elindul egyéni jelöltként.

19? Lapot!