Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselő jelentette be közösségi oldalán nemrég, hogy pénteken délelőtt ért véget a személyes tárgyalása Ville Itäläval, az OLAF főigazgatójával, amelynek eredményeként bejelenthető, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala ezekben a percekben küldte meg az Elios-ügy hivatalos nyomozati iratait Havasi Andreának, aki annak megismerése miatt indított per az illetékes bíróságon.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Mint Ujhelyi, sajtóhoz eljuttatott közleményében olvasható, ismert, hogy miután az OLAF a jogerős döntés ellenére sem akarta eddig kiadni a nyomozati iratokat, Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke jogi eljárást kezdeményezett. Ez utóbbi azonban a mai nappal okafogyottá vált, miután Ujhelyi Istvánnak az OLAF igazgatója megerősítette: kiadják, illetve ezekben a percekben kiadták az Orbán Viktor vejének cégét érintő nyomozati dokumentumokat az eredeti bejelentőnek. Ez azt is jelenti, hogy a teljes nyomozati anyag nyilvánosságra hozható.
Mint ismert lehet, a nyomozati anyag nyilvánosságra hozatala érdekében az Eleven Gyál nevű civil egyesület indított pert korábban az Európai Bizottság ellen, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet jogi segítségével. Az Európai Unió Törvényszéke pedig, a magyar civileknek igazat adva megsemmisítette az OLAF azon határozatát, amivel korábban megtagadták a részleges hozzáférést az Elios vizsgálati jelentéséhez, ami az uniós közpénz bevonásával megvalósított magyarországi közvilágítási projektekre vonatkozott. Magyarán az EU Törvényszéke kimondta, hogy nyilvánosságra lehet hozni a dokumentumot. Ehhez képest az OLAF eddig nem adta ki azt, ezért kezdeményezett eljárást Tóth Bertalan MSZP-társelnök.
