Popovics Jelena a Pécsi Ukrán Önkormányzat elnöke. Az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskolában és a Kozármislenyi AMI Pécsi Tagozatán tanít zongorát. Férje ugyanitt gitártanár. Mindketten Ungváron születtek, de jó ideje Pécsett élnek. Popovics Jelenával beszélgettünk.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Férjem ungvári, de ő magyar családból származik, és már 1994-ben Pécsre jött tanulni. Én később érkeztem ide, 2005-ben, de csak ukránul és oroszul beszéltem – beszél a kezdetekről Popovics Jelena.

Nehéz volt Pécsett új életet kezdeni?

Nem fogadták el a diplomámat, ezért felvételiznem kellett a pécsi egyetemen 2012-ben, de miután nem tudtam magyarul, nem volt könnyű a helyzetem. Magyarul csak köszönni tudtam, és azt a mondatot ismertem ezen kívül, hogy „nem tudok beszélni magyarul”. Bárki, bármit kérdezett tőlem, ezt válaszoltam. Sokáig bizonyos kifejezéseket nem is értettem, mint például azt, hogy „csókolom”. Nem tudtam, ki mit akar megcsókolni.

Miért kellett felvételiznie a pécsi egyetemre, hiszen már volt diplomája? Ukrajnában is zongoratanárként dolgozott.

Az ukrán diplomámat nem fogadták el, mert amikor én felvételiztem annak idején, még létezett a Szovjetunió, és létezett a két ország között egyezmény is a diplomák elfogadásáról, de mire végeztem, addigra a Szovjetunió szétesett, és Ukrajnával nem volt ilyen egyezmény – ma sincs. Így aztán Pécsett is öt évet jártam egyetemre.

Pedig a Szovjetunióban és tagországaiban nagyon magas színvonalú volt a zeneoktatás minden szinten.

Igen, ennek ellenére mindent újra kellett itt tanulnom, még a szolfézst is. Ami újdonságot jelentett számomra, az a módszertan, mert azt másképp tanították nálunk otthon, és az elméleti tárgyak, mert azokat magyar nyelven kellett értelmezni.

Úgy tudom, hogy a Pécsi Ukrán Önkormányzat 2019-ben alakult újra. Ez azt jelenti, hogy korábban is működött, de megszűnt?

Megszűnt. Amennyire én tudom, azért szűnt meg, mert nem kapott támogatást. Amikor Pécsre érkeztem, már nem létezett, csak orosz és ruszin. 2019-ben alakultunk meg, hozzátartozókkal együtt kb. 50 fővel. Amikor nem létezett ukrán önkormányzat, akkor az ukránok a ruszinokhoz csapódtak. Ma is vannak olyan ukránok, akik a ruszin önkormányzathoz tartoznak.

Akadnak olyan ukránok Pécsett, akik az orosz önkormányzat tagjai?

Ma már nincs a városban orosz önkormányzat, csak a Pécsi Magyar-Orosz Társaság működik.

Velük milyen a kapcsolat most, hogy zajlik a háború?

Korábban jó volt, most semmilyen párbeszéd, közös program nincs, de mi is lemondtuk a saját programjainkat.

Eddig nagyjából kétszázezer menekült érkezett Magyarországra. Milyen mértékben érinti mindez a Pécsi Ukrán Önkormányzatot, tekintettel arra, hogy Pécs távol esik Ukrajnától?

Érkeztek Pécsre és környékére is családok, folyamatosan jönnek. Mi úgy tudunk nekik segíteni, hogy kapjuk telefonon az információt arról, kik, hányan, mikor érkeznek, tolmácsolunk nekik, fuvarozzuk őket, segítünk az elszállásolásban, és befogadó családokat keresünk. Éppen tegnap sikerült egy kilencfős családot elszállásolni egy helyen, vagyis nem kell különválasztani a gyerekeket és a nagyszülőket. Számos helyi család jelezte, hogy befogadnak menekülőket, a #S.O.S. Ukrajna Baranya Megye Facebook-oldalra tesszük ki az összes információt, amely szükséges ahhoz, hogy segítséget kérjünk, és ott található az a jelentkezési lap, amelyen lehet jelezni a befogadó címét, és amelyet ha kitöltenek, azonnal intézkedik a koordinátorunk. Innen tudjuk napra készen, hogy éppen milyen mennyiségű lakást ajánlottak fel, hány családot tudunk elhelyezni, milyen nyelven beszélnek a befogadók. Mert nagyon sok menekült csak ukránul beszél, így nem könnyű a kommunikáció, de mi igyekszünk ezt a problémát is megoldani. Sok karitatív szervezet segít az élelmiszer és ruházat beszerzésében.

Hogyan jut eszébe a magyar-ukrán határon egy menekültnek, hogy éppen Pécsre jöjjön?

A határon kapják az információt, hogy hol tudják őket befogadni, így kerül szóba Pécs is. Ha Záhonyban, a MÁV-nál azt mondják, hogy Pécsre kérnek jegyet, akkor megkapják, ezért nem kell fizetniük.

Pécs város önkormányzata is segíti a munkájukat?

Igen, minden területen lehet a városra számítani, például a Veress Endre Utcai Rendelőintézetben kialakítottak két helyiséget, külön a gyerekeknek, külön a felnőtteknek, ahol az orvosi vizsgálatok zajlanak, és van egy regisztrációs pont, ahol a menekültek segítséget tudnak kérni, elmondhatják, mire van szükségük, ruhára, élelmiszerre vagy gyógyszerre, gyerekek óvodai vagy iskolai elhelyezésére, munkavállalásra stb. (A pécsi önkormányzat is várja a felajánlásokat, erről EBBEN a cikkünkben írtunk – a szerk.)

Az orvosi ellátás ingyenes számukra?

Igen. A gyógyszerek is valamilyen formában kedvezményesek.

Információim szerint a Magyarországra érkezők zöme továbbmegy Nyugat-Európába. Akik Pécsre érkeznek, azok is továbbutazók?

Egy családnak az egyik tagjáról tudjuk, hogy továbbmenne, és általában a fiataloknak van erre igényük, az idősek mind itt maradnak. Akik Budapestre érkeznek, azok nagy része már megy is tovább.

Önnek és a pécsi ukránoknak élnek kint rokonaik?

Nekem a szüleim, a testvéreim, az unokatestvéreim, ugyanígy a férjemnek is, Ungváron. Szüleim soha nem jönnének át, fizikailag sem bírnák a megpróbáltatásokat, testvéreim pedig azért nem, mert nem hagyják magukra ott a szülőket.

Ungváron még nincs háború, de bármikor bekövetkezhet.

Nagyon izgulunk, mert az elmúlt éjszaka Ungváron is riadóztatták az embereket, néhány száz kilométerre voltak már bombázások. Épp ma reggel hallottam a hivatalos statisztikát, amely szerint a háború kezdetétől 78 gyerek meghalt és több mint 200-an megsérültek. Ez a hivatalos adat, de rengetegen lehetnek még, akikről nem is tudunk.

KategóriákMETÁL