Több közgyűlést is kihagyott Ács Rezső, Szekszárd polgármestere, sőt a közmeghallgatáson sem volt ott a múlt év végén. Masszív pletyka indult arról a tolnai megyeszékhelyen, hogy romlott a fideszes városvezető állapota. A múlt heti közgyűlésen, sokak szerint pont ennek a szóbeszédnek az eloszlatására, megjelent – igaz, csak néhány napirendi pont erejéig volt jelen. Beszélni azonban nem beszélt.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Egy megyeszékhely életében és irányításában az egyik legfontosabb fórum a város közgyűlése. Ott szavaznak kiadásokról, szolgáltatásokról, városi intézményekről, beruházásokról, pályázatokról. A közgyűlés levezetője rend szerint a polgármester, kivéve, ha akadályoztatva van. Ez kiemelten fontos munkaköri kötelessége is egy polgármesternek.
A közmeghallgatás még ritkább közgyűlési forma, évente csak egyszer van kötelezően, emiatt még fontosabb, hogy az adott város vezetője ott legyen. És a szekszárdi polgármesterek a korábbi közmeghallgatásokon mindig jelen voltak. Ács Rezső, Szekszárd jelenlegi, fideszes polgármestere azonban immáron hónapok óta nem volt ott ezeken a fórumokon, a decemberi közmeghallgatáson sem.
A múlt heti közgyűlésen azonban megjelent, habár az elején nem volt ott, és a végét sem várta meg, a közgyűlés egy kisebb, rövid részén vett csak részt. Forrásaink szerint nemcsak azért ment el most ismét, hogy néhány ügyben többséget biztosítson szavazatával, hanem azért is, hogy eloszlassák az aktuális egészségügyi állapotáról szárnyra kelt híreket.
Tény, nem is titkolták
Közismert tény, hogy Ács Rezső beteg, olyan központi idegrendszeri, mai ismeretek szerint gyógyíthatatlan, de kezelhető, fenntartható állapotot biztosító betegségben szenved, amely a mozgását és a beszédkészségét korlátozza.
Amióta ez kiderült, illetve amióta egyre láthatóbbá vált – és amióta a helyi pletykák szerint nem tud emiatt napi szinten mindig a munkájával foglalkozni – a választást megnyerő, de a szűk többségét egy politikusi kilépés miatt egy éve elveszítő Éljen Szekszárd-frakció tagjai időről időre felhozzák ezt.
Emberi oldal
Mindig hangsúlyozva, hogy sajnálják, ami történt, emberileg minden jót kívánnak a polgármesternek, de felvetik, hogy mindenki akkor járna jól, ha megszületne a döntés arról, hogy a szerintük láthatóan egyre rosszabb állapotban lévő városvezető visszavonul.
A stressz ugyanis biztosan nem használ egyetlen betegségnek sem – hangsúlyozták –, márpedig egy város irányítása komoly, felelősségteljes, így időnként stresszes munka. Kiemelték, jó lenne Szekszárdnak is, ha olyan új vezetőt kapna a város, aki teljes erejével képes az ügyeket intézni – szerintük, sajnos, látható Szekszárd eredményein is, hogy nincs igazi arca és gazdája jelenleg a településnek.
Címlapra került
A városvezető nem csak a közgyűlésen volt ott, de a napokban címlapos fotót is közölt róla a Tolnai Népújság, amint egy edző és egy sportoló közt áll. Néhány sportembert fogadott ugyanis a városházán, a polgármesteri tárgyalóban, ezt örökítették meg a ner-lapban nagy fotón, és ezt is egyfajta nyilvános szereplésnek vehetik az olvasók. S mint ilyen, forrásaink szerint ez is azt sugallja a választók felé, hogy Ács Rezső megvan, dolgozik, nem mond igazat, aki rosszat terjeszt róla.
Habár az is igaz, hogy több sportoló vett át városi díjakat a kép elkészülte előtt zajlott rendezvényen, s ezeken az átadókon hagyományosan a polgármester is részt szokott venni, a díjakat azonban más adta át, a polgármester a ceremónián nem volt jelen. Ács Rezső ugyanis a múlt nyár vége óta alig-alig bukkant fel nyilvános eseményen, mesélik ÉSZ-esek.
Eloszlatni a szóbeszédet?
Az ellenzéki ÉSZ politikusai, de sok más szekszárdi civil szerint is azért igyekeznek eloszlatni a választás előtt ezeket a szóbeszédeket, mert a megingathatatlan Orbán-szavazókon túli többségnél az Ács-ügy a választásukra is hatással lehet. Ugyanis a Fidesz irányába nem teljesen elfogult embereknél önmagában már annak a lehetősége is kiverheti a biztosítékot, hogy a kormánypárt azért hagy egy beteg embert pozícióban, és nem engedélyezi a lemondását, mert attól félnek, hogy emiatt elveszítik a többségüket és a polgármesteri pozíciójukat. Márpedig ez az, amit beszélnek. Illetve most pedig azért kiemelten, mert értékes szavazatokat veszíthetnének egy ilyen lépés után a parlamenti választáson. A Fidesz, persze, nincs többségben a szekszárdi közgyűlésben (szavazategyenlőség van az ellenzékkel), de az ÉSZ-frakciót egy éve elhagyó független képviselő szavazatára a legtöbb számukra fontos kérdésben számíthatnak a kormánypártiak, azaz, mondhatni, most egyfős hibrid többsége van az orbánistáknak.
Betegségről szabad-e?
Az is vékony jég, persze, ha politikusok beszélnek egy másik politikus, politikai ellenfelük aktuális egészségügyi állapotáról, és erre a helyi Fidesz rá is játszik, kommunikációs fegyverként próbálják ezt fordítani az ÉSZ ellen. (Bántanak egy szegény beteg embert, ahelyett, hogy emberségesek lennének, de őket csak a hatalom érdekli. stb. stb..) Csakhogy, amikor a tolnai városban kérdezősködtünk, nagyon úgy tűnt, hogy mivel egy kiemelt, felelős pozícióra megválasztott politikusról van szó, ezt sokan mégsem tartják megbocsáthatatlan bűnnek. Korántsem olyannak, mint azt, hogy nem mond le, mert talán egyelőre nem mondhat le a beteg polgármester.
Mindenesetre, mint írtuk fentebb, most azt beszélik Szekszárdon, hogy annak a híresztelésnek a cáfolására jelent meg hosszú idő után ismét közgyűlésen Ács Rezső, hogy romlott, romolhatott az állapota. És ez részben működik is, mi magunk is kaptunk Szekszárdról olyan telefont, amelyben annak örültek, hogy Ács Rezső ott volt a közgyűlésen, és láthatóan mégiscsak jó állapotban van, beszéljenek bármit róla.
Nem biztos, hogy elérték a célt
Csakhogy, megnézve a közgyűlési szereplését, illetve kisebb részben a sportolókkal közös címlapfotót, korántsem biztos, hogy – ha tényleg ez volt a cél – elérték céljukat. Sőt!
Ács Rezső ugyanis valóban megjelent a közgyűlésen, de nem vett részt az elején és a végén sem, gyakorlatilag csak néhány napirendet szavazott meg.
Ha szükséges, segítséget kérnek
A terembe pedig egy, a közéletben ismeretlen fiatalemberrel ment be, aki helyet foglalt a fideszes képviselők mellett, a megválasztott politikusok sorában. Ács Rezső nem vette át a közgyűlés levezetését, szavazni szavazott, a többi fideszessel együtt, azonosan, de egyetlen szót nem mondott. Nem beszélt. Semmit sem.
A jegyzőt az ÉSZ arról kérdezte, hogy miért nem veszi át a közgyűlés vezetését az alpolgármestertől, de a jegyző – ahelyett, hogy erre egyenes választ adott volna –, kitérő felelettel azt mondta, hogy ők már korábban, előre egyeztettek a kormányhivatallal (telefonon!), akik elmondták, hogy átadható a közgyűlési ülés levezető elnöki feladata, másutt is van erre példa.
Vagyis készültek rá, hogy ha ott is lesz Ács Rezső, akkor sem fog (feltétlenül) levezetőként eljárni. Mint írtuk is az előbb, a szóbeszéd szerint a már korábban is akadozva beszélő Ács Rezső még kevésbé képes érthetően beszélni, a híresztelések szerint gyakorlatilag talán nem is tud, nem is képes már.
Lapunk annyit derített ki, hogy az egyáltalán nem szokványos módon a politikusok mellé beülő ismeretlen fiatalember jeltolmács, aki szájról is képes olvasni.
Erről is kérdeztük Máté Pétert, a Fidesz szekszárdi frakcióvezetőjét. Azt mondta, nem igaz, hogy Ács Rezső állapota rosszabbodott volna. Azt eddig is elismerték, sőt a városvezető erről maga beszélt, maga jelentette be, hogy betegséget diagnosztizáltak nála, amely hatással van a mozgására és a beszédére, de ebben nem történt Máté Péter szerint állapotromlás, szellemileg pedig továbbra is olyan, mint a betegséget megelőzően. Nem igaz tehát, mondta, hogy Ács Rezső gyakorlatilag már nem tud beszélni. Azt azonban elismerte kérdésünkre, hogy azért tartották szükségesnek a jeltolmács részvételét a közgyűlési ülésen, hogy ha úgy adódik, akkor ő tudja segíteni a kommunikációt, le tudja fordítani, amit Ács Rezső közölni akar.
Zavarba ejtő fotó
Rákérdeztünk a Tolnai népújságos, egészen különös címlapos fotóra is, azon ugyanis, alaposabban szemügyre véve, az látszik, hogy egy negyedik szereplő is van a képen, aki nem látszik, de a fényképen lévő pillanat alapján úgy tűnik, hogy hátulról tartja Ácsot. A frakcióvezető ezt teljesen alaptalan találgatásnak minősítette, szerinte ilyesmiről szó sincs.

És azt tényleg nagyon hangsúlyosan meg kell jegyezni, hogy egyrészt ilyen előfordul, amikor már csak megjelenés után látja meg egy szerkesztőség, hogy “baki” történt, és olyan fotót tettek be, amelyen hiba van, egy rosszul elkapott pillanat, azt pedig még hangsúlyosabban, hogy Ács Rezső politikusi Facebook-odalán vannak olyan fotók a közelmúltból is, ahol nagyon hasonló szituációkban készültek fotók, zavarbaejtőnek mondható körülmény nélkül.

Nem engedik lemondani április 3-áig?
Szekszárdon az is magát erősen tartó pletyka – erről magunk is meggyőződtünk, amikor tavaly ősszel személyesen kérdeztük erről az utca emberét –, hogy a Fidesz nem engedi, hogy ebben a kiélezett politikai helyzetben, amikor csak egy-egy ember hiányzása átbillenti a szavazati arányokat, visszahívja Ács Rezsőt a posztjáról. Komolyan felmerült azonban állítólag, hogy most már sokáig tényleg nem tudják tovább halasztani a lemondást, de a választásokig biztosan nem teszik meg.
A pletyka másik része az, hogy a Tolna Megyei 1-es országgyűlési egyéni választókerületben a szokásosnál szorosabb lehet a verseny, és nem olyan biztos, hogy a körzet jelenlegi, fideszes parlamenti képviselője, Horváth István (az elmúlt években szépen gyarapodó családi vagyont felhalmozó Horváth István) megnyeri a választást. És mivel erre eddig nem igazán lehetett számítani, Horváth a Fidesz-KDNP listáján sincs befutó helyen.
Politika
A politikai szóbeszéd úgy végződik, hogy amennyiben nem sikerül mandátumhoz jutnia – mert az MSZP-s Harangozó Tamás nyer a körzetben –, akkor nem elképzelhetetlen, hogy Horváthot indítja a Fidesz polgármesternek egy időközi választáson.
Ezzel kapcsolatban is kérdeztük Máté Pétert, de azt mondta, hogy nincs napirenden Ács Rezső lemondása. A Fidesz szekszárdi közgyűlési frakcióvezetője arra a kérdésünkre, hogy amennyiben mégis lemondana a polgármester, és Horváth István nem nyerné meg a körzetét, lehet-e a parlamenti képviselőből fideszes polgármesterjelölt, Máté Péter több nemmel felelt.
Máté úgy nyilatkozott, hogy nincs, nem él ilyen forgatókönyv, ráadásul Harangozó eddig nem nyert mandátumot, míg Horváth István mindig megnyerte azt a választást, amelyen elindult, így nem is reális ez a lehetőség. Amennyiben azonban mégsem nyerne a volt szekszárdi polgármester Horváth, akkor Máté szerint nem biztos, hogy lenne esélye egy szekszárdi időközin nyernie, hiszen a kistelepüléseken itt is erősebb a Fidesz.

19? Lapot!