A betöltetlen magyarországi háziorvosi praxisokról írt átfogó cikket az Átlátszó a Helyközi Járatnak, annak a médiaegyüttműködési programnak a keretében, amely a Partizán vezetésével hat hazai független médiumot, köztük a Szabad Pécset fogja egybe. A Partizán pedig egy videóriportot is elkészített a témában, amit alább ennek cikkajánló írásnak a keretében megtekinthetnek.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A magyarországi háziorvosi körzetek tíz százaléka ma betöltetlen Magyarországon – olvasható az Átlátszó riportjában. A nyugdíjba vonuló orvosok helyett sok helyen nincs utánpótlás. Hat járásban (Barcsi, Cigándi, Devecseri, Putnoki, Szikszói, Vásárosnaményi Járások) már minden második lakosnak nincs saját háziorvosa, tizenegy faluban pedig csak minden harmadik lakosra jut egy háziorvos, írják.
Az Átlátszó somogyi és baranyai falvakat járt be, hogy megpróbáljanak választ találni arra, hogy miért is üres egyre több rendelő. A szigetvári és barcsi járásban is számos háziorvosi praxis betöltetlen, akad, amelyik már hosszú évek óta. Helyettesítéssel oldják meg az ellátást, áll a cikkben.
Az Átlátszó nemrég általánosan is foglalkozott a témával, decemberben írták meg, hogy az ellátatlan háziorvosi praxisok száma évek óta drámaian emelkedik Magyarországon.
Vajszlón majdnem egy éve betöltetlen
Az 1700 fős Vajszlón az Országos Kórházi Főigazgatóság nyilvántartása szerint tavaly április óta betöltetlen egy Temesvári utcai háziorvosi praxis, írják. Keresték az önkormányzatot, hogy megtudják, mi volt az oka annak, hogy megszűnt az ellátás, hogyan oldják meg jelenleg a kieső orvoshoz tartozó betegek ellátását, hány háziorvosi praxis van jelenleg a településen, volt-e már jelentkező a megüresedett praxisra, tud-e valahogy segíteni az önkormányzat a praxis feltöltésében.
Kérdéseikre azonban nem kaptak választ, de ugyanígy nem válaszolt ezekre a kérdésekre a drávafoki önkormányzat sem, ahol 2020 áprilisa óta, valamint a darányi se, ahol 2021 eleje óta betöltetlen egy-egy háziorvosi praxis.
A Szabad Pécs Helyközi Járat keretében írt cikkei ITT OLVASHATÓK.
Másutt azonban voltak polgármesterek, akik szóba álltak a sajtóval és elmondták, milyen problémáik vannak. Az Átlátszó cikkében arról is olvashatnak, hogy van-e saját háziorvosa Nemeskének, Ibafának vagy éppen a Somogy megyei Lakócsának, milyen a helyzet a fővárosban, mit mond erről a Gazdaságkutató Intézet, s a hazai háziorvosoknak jelenleg hány év az átlagéletkora.
A téma kiemelkedően fontos, és sajnos nem most kezdődött, a helyzet azonban inkább csak romlik idővel. A minap a Partizán is feldolgozta a témát, az Átlátszó cikke alapján készített videóriportjában.

