Beregszászról jelentkezett be a Facebookon a híres pécsi televíziós újságíró és író, Vujity Tvrtko, akit elsősorban háborús tudósítóként ismert meg az ország. Mint azt a már évek óta Hawaii-on élő ismert ex-tévés elmondta, pécsi szénbányász édesapja “mondata”, valójában útmutatása miatt utazott Ukrajnába, mert ott nagyobb szükség van most rá.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Apám mondata miatt… Ukrajnába jöttem.. – így kezdődik a Pécsről indult, televíziós újságíróként és a délszláv konfliktus idején háborús tudósítóként megismert Vujity Tvrtko szombat esti bejegyzése a Facebookon.
„Menj oda, ahova menned kell, és tedd azt, amit tenned kell”, idézte fel édesapja, Balogh Sándor szavait, aki szénbányász volt.
„IGEN, Ukrajnában vagyok. Felszálltam egy repülőre a békés, nyugodt, napsütötte lakóhelyemen, Hawaiion, és eljöttem ide, mert úgy éreztem, hogy most itt nagyobb szükség van rám. Misszióm első részében egy kicsi, de most annál fontosabb ukrán-magyar kétnyelvű rádiónak leszek a magyar műsorvezetője. Nem vendége, nem riportalanya, hanem a házigazdája, méghozzá fantasztikus helyi partneremmel, Birta Zoltánnal…” – osztotta meg követőivel a hírt Vujity Tvrtko.
Mint írta, a döntése megértéséhez az időben kell visszaugrani, egészen 1991-ig. Érettségi után a Zágrábi Tudományegyetem újságíró szakára vették fel, pont akkor, amikor az egykori Jugoszláviában súlyos konfliktusok kezdődtek. Az őszi iskolakezdés előtt bekopogott a Magyar Televízió pécsi irodájába, hogy – mintegy nyári gyakorlatként – szívesen tolmácsolna a térségben forgató stábjuknak, cserébe meséljenek neki az újságírásról. Tolmácsolt, tanult, fordított, utazott, aztán egy alkalommal, amikor a barátainál aludt, Eszéken, egy éjszaka háborús blokádba kerültek. „Akkor kezdtek el nagyon lőni. A stáb nem tudott bejutni, én nem tudtam kijutni Eszékről. Így lettem tolmácsból botcsinálta haditudósító, szinte gyerekként. 19 éves voltam akkor” – emlékezett vissza. Arra is, hogy egy barátja, Dragan, aki akkor 22 éves volt, meghalt a háborúban.
„Nekem egy becsapódó gránát apró szilánkja eltalálta a jobb lábamat. A seb nem volt nagy, ám nagyon vérzett. Fertőtlenítették és összevarrták. (…) Ültünk aznap este Édesapukámmal, a szénbányásszal a pécsi, Rodostó utcai házunk apró konyhájában, a kockás-abroszos asztal mellett.
-Apa, nekem vissza kell mennem! – mondtam elszántan.
Édesanyukám némán az ajkába harapott, úgy nyelte a könnyeit. Édesapukám lekeverhetett volna egy hatalmas pofont, elvehette volna az útlevelemet, bezárhatott volna a szobámba, megtilthatott volna mindent. MINDENT! Nem tette. Annyit mondott:
-Mondd meg, miért?!
S én elkezdtem mesélni a pici háborús rádiónkról, az operaénekesből, óvónéniből és villanyszerelőből lett munkatársaimról, a kívánságműsorról, a véradástól bombázásokig tartó híreinkről, meg arról, hogy én, a horvát, pontosan tudom, hogy mit jelent egy kisebbségnek a saját anyanyelve, pláne egy háború idején.
Az Édesapukám felállt és elkezdett sírni. Kétszer láttam sírni a szénbányászt. Egyszer a nagymamán, az Édesanyja halálakor, és 1991 decemberében, akkor és ott, a konyhánkban. Sírva odajött hozzám az én hatalmas Édesapukám, átölelt és elmondta a mondatot, amelyet a legelején már idéztem:
„Menj oda, ahova menned kell, és tedd azt, amit tenned kell!”
Én pedig visszamentem a háborúba. Nem díjakért, nem az elismerésért, nem pénzért, hanem az én kis magyar közösségemért” – indokolta meg (az itt idézettnél részletesebben, a teljes szöveget a bejegyzésben olvashatják) döntését Vujity Tvrtko, hogy miért ment most Ukrajnába dolgozni. Vujity Tvrtko amúgy a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa és jószolgálati nagykövete is, a bejegyzésben erről is szót ejt.
És a konkrétumokról is ír: „Az elmúlt három hetem sok munkával telt, de megérte. Vettem egy repülőjegyet, Hawaiiról pénzt, otthonról más jellegű segélyt viszek Kárpátaljára. Egyéni misszióm több részből áll, melyben mindvégig partnerem a Baptista Szeretetszolgálat elnöke, az éjt-nappallá téve dolgozó barátom és példaképem, Szilágyi Béla”.
Azért is utazott Kárpátaljára, hogy lehetőségei szerint bemutassa a világnak ezt a csodálatos vidéket, s az ott lakó nagyszerű embereket. De lesz majd jótékonysági előadása Magyarországon, segélyosztás Munkácson és a határ magyar oldalán is… “ám a legelején jön az igazi szív és a lélek, ott, a pici rádióban” (Pulzus Rádió), harminc évvel a horvátországi hadirádiónk után!
Azt is írta, hogy bár a segélymunkája már tegnap elkezdődött, a további részletekről majd később ír, mert lesz belőlük bőven. Naponta lesznek bejelentkezései és ÉLŐ-beszélgetései is.
