Szokatlan helyzetben találta magát Orbán Viktor. Úgynevezett újságírók, úgynevezett valódi kérdéseket tettek fel neki. Vagy mondjuk inkább azt, hogy el van már szokva ettől. Nem is viselte jól, de a végén profin viselkedett, de sajnos ő nem jó színész. Hiába játszott korábban statisztaként futballista rablót egy magyar filmben.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Nagyon profi volt (minden irónia nélkül) Orbán Viktor ma reggeli rögtönzött sajtótájékoztatóján. Orbán azt követően válaszolt újságírók kérdésére, hogy feleségével leadták a maguk szavazatát.
A Telex videóját választottuk ki arra, hogy bemutassuk, mi történt. Nagyon jól látszik azon ugyanis, hogy Orbán mennyire feszült, és hogyan kezdi elveszíteni a türelmét a valódi újságírói kérdések miatt.
Már akkor kezd betelni a pohár, amikor sorjáznak a számára kényelmetlen, kritikus kérdések. Ezek többségére abszolút kitérő, semmitmondó választ adott.
Egy rendes újságíró azonban ezt nem hagyja, mert nem hagyhatja annyiban, egyrészt mert ő az olvasók előtt felel a munkájáért, és azért, mert e tekintetben biztosan nincs kivételezés, bárkit kérdezünk is. Annyiban azonban mégiscsak, hogy ha kiemelt közszereplőt, kiemelten közérdekű, mindenkit érintő ügyben, akkor meg kutyakötelességünk visszakérdezni, ha a válaszadó nem tiszteli meg az olvasóinkat és minket azzal, hogy komolyan, legjobb tudása szerint felel és az igazságot mondja.
Orbán azonban úgy viselkedett, mintha egy baráti társaságban, ahol ő viszi a szót, és viccelődhet félkomolyan bárki kárára. Sajnos ez a nem profi hozzáállás máskor is, a parlamentben is gyakorta megmutatkozik.
Orbán reakcióiból látszott, mennyire kényelmetlennek érzi azt, hogy ma, a választás napján, a kampány utolsó napján nem tehet mást, mint szóba áll a sajtóval és felelnie kell a kérdésekre. Elszokott már ettől a helyzettől.
Viszont a végén profi volt: próbált kedélyesnek és lazának tűnni, mosolygott, többször is megkérdezte, kinek van még kérdése, mintha az előtte való pillanatokban nem feszengett volna.
És ez tényleg profi reakció, nyilván érezte, hogy nem jó a metakommunikációja és fel kell oldania.
Tudják, ez olyan, mint az, szeretne humorosan és lazán írni, de nem ilyen alkat, inkább az ellenkezője, és úgy próbálja ezt feloldani, hogy a mestermű végén az írásmű tetszőleges pontjaira betesz humoros jelzőket.
Nem is viselte jól tehát ezt a helyzetet, és nem is jó színész. Hiába játszott korábban statisztaként futballista rablót egy magyar filmben.
Viszont volt két elég fontos dolog is. Orbán kimondta végre nyilvánosan is Vlagyimir Putyin nevét, egy kérdésre válaszul. De a válasz annyi volt, hogy Putyin nem indul a választáson, pedig a kérdés arra vonatkozott, hogy beszél-e Putyinról a háború kapcsán legalább annyira kritikusan, mint amilyen kritikus a magyar ellenzékkel a háborúval kapcsolatos fideszes kommunikáció.
Lényegében nem válaszolt arra sem, mellébeszélt, hogy lesz-e gazdasági visszaesés, s hogy tartható e rezsicsökkentés (amire a háború vs. béke, meg a minden szempontból vállalhatatlan mini-Ferizés mellett a kampányt építették).
„Ez egy tisztességes és fair választás, mindenkinek volt esélye, hogy meggyőzze a magyar választókat” – ezt arra a kérdésre mondta válaszul, hogy egyenlőek voltak-e szerinte a feltételek a kampányban, hogy eljuttassák az üzeneteiket a választókhoz. Majd arra is a fair és tisztességes választást hozta fel mantraként, hogy a köztévében számtalanszor ismételték meg az ő március 15-i beszédét, míg az ellenzék 5 percet kapott a megszólalásra négy év alatt.
A válaszból teljesen helyénvaló lenne azt a következtetést levonni, vagy erre lehetőségként gondolni, hogy Orbán Viktornak elment az esze, megzavarta az elméjét a hatalom. Ez azonban nyilván nincs így, csupán mérhetetlenül cinikus választ adott egy olyan, jogos és érvényes kérdésre, amelyre egész egyszerűen nem válaszolhatott őszintén, mert az még a választás napján is sokkal nagyobb kárt okozott volna, nem mondhatta, hogy igaza van, nem voltak egyenlőek a feltételek, de nemcsak egyenlőek nem voltak, hanem olyan szinten lejtett a pálya, és olyan mennyiségben használtuk fel a rendelkezésre álló forrásokat, ami példátlan a rendszerváltást követő, több mint 30 év magyar politikatörténetében.
19? Lapot!
