A Szabad Pécsnek két születésnapja van. Első cikkünk 2017. március 20-án jelent meg, a Szabad Pécs akkor már pár napja aktív Facebook-oldalán. A hírportált azonban csak három héttel később, április 10-én indítottuk el. Az „első” születésnapon, három hete közönségtalálkozóval és filmvetítéssel ünnepeltünk.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Sok szempontból más lenne ez a cikk, ha az élet nem lenne a legjobb és a legrosszabb forgatókönyvíró, és ha mi nem vennénk róla tudomást. Egy közéleti-politikai lapnak azonban miről másról kellene tudomást vennie, ha nem az életről? Mi másról, ha nem arról, hogy mik történnek körülöttünk?
Ma éppen öt éve annak, hogy a Szabad Pécs hírportál elindult. Habár szívesebben hívjuk, hívom híroldalnak. De nekem, nekünk az sem derogál, ha azt mondják ránk, mert szokták, lesajnálón, hogy blog. Nem az, de mi lenne, ha az lenne? Baromi jó blogok vannak. Nem a forma, hanem a minőség számít. De lapozok.
A Szabad Pécsnek két születésnapja van. Azt már korábban elterveztem, hogy ezt, és az ebben rejlő játékosságot kihasználom.
Szabad Pécs név alatt az első cikkünk 2017. március 20-án jelent meg, Facebook-oldalunkon.
Akkor már jó ideje terveztem, hogy lesz egy Szabad Pécs nevű híroldal. Vagy hírportál. Vagy blog. De minimum egy hírlevél (igazából ez volt a legelső ötlet, nagyjából 2016 októberében – igen, akkor már lehetett tudni, hogy vége lesz hamarosan az addigi napilapos karrieremnek).
Azt is a kezdetektől terveztem, hogy nem lesz fizetős, de adományokból és pályázati pénzekből igyekszem majd fenntartani. Nem sokkal később azonban szerencsére ezt már nem egyedül kellett terveznem.
Az öt éve és három hete publikált első cikkünk előtt már hetekkel, sőt kb. két hónappal azt megelőzően Katus Eszterrel és Nimmerfroh Ferenccel közösen terveztük a Szabad Pécset. Amit aztán hárman alapítottunk, de Mester Zoltánt minimum kvázi Szabad Pécs-alapítóként tartom számon, hiszen ő kb. egy hónap működés után, alig a portál elindítása után csatlakozott hozzánk.
És meg kell említeni, hogy az alapítás, az indulás előtt egy akkori, nagyon önzetlen, elsősorban technikai segítséget nyújtó, de névtelenségben, a háttérben maradni akaró segítőnkkel együtt alapítottuk a lapot, akinek sokat köszönhetünk: Köszönjük! Ugyanígy köszönjük azoknak, akik a webes logóterveket és a pólódizájnt tervezték és segítették: Köszönjük!
Az, hogy a Szabad Pécs biztosan nem blog vagy hírlevél lesz, akkor dőlt el véglegesen, amikor Eszti és Feri igent mondtak. Hogy ők is jönnek, hogy ők is beleállnak, nem hagyják abba a közéleti-politikai újságírást.
Sőt, ha kell, megpróbáljuk mindazt továbbvinni, amit szerettünk az azt megelőző 10-20 évben, és amiről tudtuk, hogy el fog veszni, talán végérvényesen. És megpróbálunk annál is többet adni. Mert mindennel akkor sem voltunk elégedettek, de azok a keretek, amik Pécsett, a Dunántúli Naplónál voltak 2016 végéig, azok egyrészt összehasonlíthatatlanok azzal, ami azóta van e név alatt, másrészt akkori jogon is érvényesek és rendkívüliek voltak.
De ami még így is hiányzott, akkor is, még ha ez azért a keretből is fakadt, a teljes szabadság.
És ez volt az egyik legfontosabb, amit a Szabad Pécsnél szerettünk volna, és amiből nem engedtünk az elmúlt öt évben – az elmúlt öt évben és három hétben. A szabadság.
A Szabad Pécs neve a Szabad Európából jött. És azóta, megint csak a fő forgatókönyvírót, az életet hozom ide, újra van Magyarországon Szabad Európa.
Abból tehát nem engedtünk, hogy a mi munkánkba tényleg nem szólt bele senki és semmi. A témák, a feldolgozási módok, a hibák, a “sikerek”, mind-mind a mieink. Vállaljuk is érte a felelősséget.
A hírportált, a Szabad Pécs.hu-t három héttel, napra pontosan három héttel első cikkünk után, április 10-én indítottuk el. Éppen öt éve. Az „első” ötéves születésnapunkon, éppen három hete közönségtalálkozót és filmvetítést tartottunk, így ünnepeltünk.
Mindenképpen újságírásról szóló filmet szerettem volna választani. De közben kitört az ukrajnai háború, így a Putyin szemtanúi című dokumentumfilmet kértük és kaptuk meg: köszönjük mindazoknak, akik ezt segítették.
A terv úgy szólt, hogy a hírportál indulásának évfordulóján, ma közöljük az összefoglaló cikket és a videót. És ugyanekkor közöljük azt a videót is, amit egy múlt év végi közönségtalálkozóról készítettünk.
És az is terv volt, hogy leírjuk, milyen következő évet és következő öt évet szeretnénk magunknak.
De amiatt, ami a múlt vasárnap történt, egészen biztos, hogy sokan arra kíváncsiak elsősorban, hogy egyáltalán tervezzük-e még a jövőt. Hogy mi lesz a Szabad Péccsel?
Úgyhogy erre válaszolok: folytatjuk. Nem veszünk el, csak átalakulunk. De még ez sem igaz így teljesen!
Kb. egy éve már csökkentettük a cikkeink számát. Kiszálltunk a klasszikus helyi hírversenyből. Amiben igazából benne sem voltunk. És benne sem akartunk lenni. De volt egy olyan plusz felelősség rajtunk, amely miatt ezt vállaltuk.
A választás előtti hetekben újra felpörgettük a napi cikkek számát, majdnem annyival, amennyivel több információ érkezett a laphoz, amennyivel többen szerettek volna kb. azonnal bekerülni a lapba, vagy ajánlottak cikket, témát. A rossz hír, hogy egy részét fel sem tudtuk dolgozni, de több olyan is volt, amit nem is tudtunk közölni, pedig vagy nagyon szerettük volna, vagy már fel is volt véve, sőt olyan is volt, nem is egy, ami meg is volt írva, szinte teljesen, vagy félig. Nyilván minden olyat, ami elmaradt, és aktualizálható, még közlünk. Hamarosan.
Ami biztos, hogy mindaz a folyamat, ami tavaly márciusban elkezdődött a Szabad Pécsnél, az fog folytatódni. Kevesebb cikket, de alaposabb cikkeket szeretnénk írni. Szeretnénk újra elindítani a podcast-rovatunkat, és rendszeresebbé is tenni. És vizsgáljuk azt is, hogy videós beszélgetéseket veszünk majd fel és közlünk.
Jóval több riport lesz, és sokkal inkább koncentrálunk a Pécsen kívüli vidéki hírekre. És maradnak, lesznek természetesen interjúk is.
A Szabad Pécs független közéleti-politikai lap. Ez megmarad a jövőben is.
A Szabad Pécs kritikus lap. Mi más lenne a sajtó, ha nem kritikus? Ha nem a mindenkori hatalom ellenőrzője? A helyi hírek szintjén ezt tudjuk ígérni a jövőben is.
Az országos hírekben azonban még egy fokkal még ennél is többet: a korábbiaknál több véleménycikket, hátteret, magyarázó cikket igyekszünk írni.
És, ha rajtunk múlik, minél több együttműködést fenntartunk és újakat is kötünk.
Azokkal ugyanis, akik a jövőben, a most várható helyzetben is megpróbálnak a szakmai és az alapvető erkölcsi és emberi elvek szerint újságot készíteni, nekünk dolgunk van. Lehet és talán kell is, hogy legyen közös dolgunk. Persze, nem fog menni ez másképpen, mint az olvasók támogatásával. Akiknek eddigi és a jövőbeni kitartását, segítségét, támogatását nagyon, nagyon köszönjük!
A Szabad Pécs három alapítóját, Katus Esztert (ma Átlátszó), Babos Attilát és Nimmerfroh Ferencet (ma Pécsma.hu/Pécsi Hírek) a lapunkhoz negyedikként, újságíró-szerkesztőként csatlakozott Mester Zoltán (ma az Emberség Erejével Alapítvány kommunikációs vezetője) kérdezte. A Szabad Pécstől több, mint 4,5 év után, a közelmúltban távozó Gűth Ervin betegség miatt nem vett részt a rendezvényen. A videót Túri Eszter és Rajnai Richárd készítette.
Hosszú idő után újra, és offline tartott közönségtalálkozót a Szabad Pécs 2021 decemberében. A korábbi munkákról, és azok hátteréről is beszéltünk, de azt is vázoltuk, hogy milyen elképzeléseink vannak a jövőre nézve. Babos Attila újságíró, felelős szerkesztő mellett a lap két külsős munkatársa, Balogh Robert író, költő, újságíró és Ungár Tamás újságíró mesélt a munkájáról és válaszolt a közönség kérdéseire. A videót Túri Eszter és Rajnai Richárd készítette.

19? Lapot!