Végigkövettük tavaly a beteg gyermekekért létrehozott, pécsi székhelyű Nevetnikék Alapítvány különleges és elképesztően sikeres adománygyűjtő akcióját, amelynek a végén saját otthonra, és alapítványi házra leltek, ráadásul a pécsi gyermekklinika szomszédságában. A Nevetnikék adománygyűjtő kampánya a szakma szerint is a legjobb volt tavaly, az egész országban.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az elmúlt évek egyik legsikeresebb és leginkább felemelő civil adománygyűjtése volt a Nevetnikéké, írtuk tavaly év végén a pécsi civil szervezet adománygyűjtéséről.

A beteg gyerekeket segítő pécsi alapítvány ugyanis végül 42 millió forintot gyűjtött össze az augusztus közepétől október végéig tartó kampányában. Azért volt szükségük sok pénzre, mert szerettek volna megvásárolni egy házat a gyermekklinika szomszédjában, de a házra tett foglalásuknak volt egy végső dátuma, amit ha lekésnek, ha addigra nem kapják meg, nem sikerül összegyűjteniük a szükséges összeget az adományozóktól, akkor bizonytalanná válik, hogy hol lesz a központjuk, eddig ugyanis a klinikai tömb területén belül tudtak működni, de az a lehetőség a terület tervezett átalakítása miatt elveszett.

Az akció olyan sikeres lett végül az embert próbáló kampánynak és a pécsiek és nem csak pécsiek összefogásának köszönhetően, hogy nem csak a vásárlásra, de felújításra is jut az adományból.

Ezt az akciót és munkát díjazták tegnap, a NIOK által alapított Civil Díj kedd esti átadásán, amely során a legjobb adománygyűjtés díját kaphatták meg. 

„Egyik ámulatból a másikba estünk tegnap Pesten. Hatalmas szeretet vett minket körbe és örömmel jelenthetjük, hogy az Otthont a Nevetnikéknek kampány hihetetlen összefogásának köszönhetően, Veletek együtt a legjobb adománygyűjtő kategória győzteseként vehettük át a 2022-es Civil Díjat!” – számolt be a hírről Facebook-oldalán a Nevetnikék.

A NIOK pedig a saját Facebook-oldalán írt arról, hogy 8 szakmai kategória és a közönségszavazás győztes szervezetein túl különdíjat is kiosztott a zsűri. Mindemellett pedig az ukrajnai háborús helyzetben erőn felül dolgozó és helytálló szervezeteket gesztusként hangos ovációval és vastapssal köszöntötte a közönség.

A Civil Díj 2022 kitüntetettjei

Legígéretesebb új szervezet: völgyváros

Legjobb együttműködés: Nemzetközi Cseperedő Alapítvány: Autizmusbarát Mesemúzeum

Legjobb helyi kezdeményezés: CSODAműhely Egyesület: Egykörben esélyteremtő program

Legjobb kommunikációs kampány: Nem Adom Fel Alapítvány: Az első Down-szindrómás címlaplány

Legsikeresebb adománygyűjtés: Nevetnikék Alapítvány: Otthont a Nevetnikéknek!

Legsikeresebb érdekérvényesítési projekt: Állatvédők Érdekvédelmi és Szakmai Szövetsége

Legnagyobb hatású projekt: Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete: Semmelweis Egészségverseny

Legjobb társadalmi vállalkozás: Szimbiózis Alapítvány: Baráthegyi Kincsestár

Az online közönségszavazás győztese: Állatvédők Érdekvédelmi és Szakmai Szövetsége

Különdíjas: Margitszigeti Kavicsok

A Civil Díj program főtámogatója az Erste Bank Hungary. Együttműködő partner a Civil Iránytű Alapítvány. Médiapartner az nlc.hu.

Címkék:
KategóriákJAZZ