Ebben a véleménycikkben írtunk ma arról. hogy a szokásos péntek reggeli Kossuth rádiós szeánszon Orbán Viktor az ukrajnai háború kapcsán még azon is túltett, hogy védelmébe vette az orosz ortodox egyház minimum ellentmondásos vezetőjét, Kirill pátriárkát: arra utalt ugyanis, hogy Soros György érdekében áll a háború elhúzódása, miközben a magyar származású amerikai filantróp milliárdos ennek éppen az ellenkezőjére utalt egy nyilvánosan elmondott beszédében.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Nagyon valószínű, hogy Orbánnak leeshetett (vagy valaki olyan szólhatott, akire hallgat), hogy az újabb sorosozás már a fideszes tábornak a keménymagját is próbára teheti, annyira szürreálisra sikerült. Ráadásul ugye nemrég olyan elemzések is napvilágot láttak, ami szerint már a fideszes szavazók sem annyira pártolják Putyin háborúját.
Nagy esély van rá ugyanis, hogy Orbán Viktor azért posztolt egy újabbat nemrég, mert érezhette a stáb azt, hogy finomításra/magyarázatra szorul a kinyilatkoztatás.
„A háborús infláció letörésének legegyszerűbb módja a béke. A magyar kormány szinte az egyetlen kormány egész Európában, aki nem szankcióról meg háborúról beszél, hanem arról, hogy békére van szükség, és a békét kellene finanszíroznunk, nem a háborút.
Stratégiát kell váltania az Európai Uniónak, mert ha ez így megy tovább, akkor a háborús inflációval tönkretesszük magunkat. És az senkinek sem érdeke, hogy egész Európa tönkremenjen. Ha most, még az olajembargó után be akarják vezetni a gázembargót is, akkor az egész európai gazdaságot tönkre fogjuk tenni. Szerintem másképp kell gondolkodnunk az egész orosz-ukrán konfliktusról. A békét kell finanszíroznunk, és nem a háborút. A háborús uszítókat pedig vissza kell szorítani!
Most már teljesen nyilvánvaló, hogy vannak olyan üzleti körök, amelyek érdekeltek a háborúban. Soros György szimbolizálja őket: nyíltan beszél arról, hogy a háborút meg kell hosszabbítani, el kell nyújtani. Ezek háborús uszítók, akik keresni akarnak a háborún, miközben mi tönkremegyünk ebben, és tönkremegy egész Európa” – írta ugyanis ma délutáni friss posztjában a magyar kormányfő.

19? Lapot!