Helyzetjelentést adott tegnap, a Facebook-on Hoppál Péter, az állapotáról is, de leginkább arról, hogy mennyire hétköznapi ellátást kapott a magyar ÁLLAMI egészségügyben. Kivizsgálása az Országgyűlés Hivatalának luxust nélkülöző orvosi szobájában kezdődött meg, aztán a nem magánmentő vitte a nem magánkórházba, a sürgősségi osztályra és várnia is kellett, nem keveset. A bejegyzésben leírja, hogy tüdőgyulladása is van, de a mellékelt fotón látszik, hogy a kórházi ágyon már dolgozik, és érdeklődéssel olvassa a számos közül az egyik orbánista lapot, amelynek éppen ő van a címlapján.

A cikk a hirdetés után folytatódik



No, de folytassuk Hoppál Péter szavaival, illetve Facebook-os bejegyzésének szó szerinti idézetével, mert egyrészt ez a lényeg, másrészt nyilvánvalóan nem csak és kizárólag az ő, azaz Hoppál Péter kedvelőinek készült írásával, hanem azoknak is, akik a vakbélműtét híre kapcsán a magyar egészségügyről kezdtek elmélkedni és azt találgatták, hogy vajon a kulturális államtitkárt hová, melyik kórházba szállíthatták, és milyen ellátást kap.

„Helyzetjelentés. Hálásan köszönöm a százezernyi megtekintést, a tízezernyi üzenetet, jókívánságot, üdvözletet, imádságot! Elenyésző balos rosszindulat is beesett (Dögölj meg! Stb.), van még munkánk… de számos politikai ellenfelem jókívánsága emberi gesztus volt, köszönöm!

A magyar sajtóban Hoppál Péter vakbélműtétjéről elsőként beszámoló Szabad Pécs már az ominózus cikk első frissítésében leírta, hogy Hoppál Facebook-bejegyzése alatt Mellár Tamás és Keresztes László Lóránt is kommentelt, jobbulást és mielőbbi felépülést kívánva a pécsi országgyűlési képviselő-kulturális államtitkárnak.

Hoppál aztán így folytatja a bejegyzést, rátérve a konkrétumokra.

„Íme válaszként egyben a tények a jó- és rosszindulatú érdeklődőknek:

– az Országgyűlés Hivatala (nem csak a képviselőknek, a bő ezer munkatársnak is) orvosi szobát működtet, mint minden nagyobb munkahely, luxus nélkül. Ott kétszer vizsgáltak hétfőn gyengeség, vízverés, görcsök miatt, először déltájt. Másodszorra az új ÁSz elnök 2/3-os titkos szavazása után 17 óra tájban, azonnal infusiot kötöttek be, mentőt hívtak;

– a mentőre VÁRTUNK, az OMSZ szállított, nem magánmentő, sziréna nélkül;

– a kijelölt, terület szerinti, ÁLLAMI kórház Sürgősségi Betegellátási Osztályára vittek, és igen, nekem is, mint mindenkinek várakozni kellett kora estétől;

– késő este-éjjel lezajlottak a vizsgálatok, amik között szintén várakoztunk, ezek közben derült ki, hogy egyrészt enyhe tüdőgyulladásom van (légkondi okozta!), másrészt a hasi panaszok oka vakbélgyulladás, amit műteni kell;

– a műtő foglalt volt, természetesen vártunk, hajnalban került rám a sor, tegnap 3.30-kor toltak ki a sikeres altatásos műtét után;

– tegnap még nem ehettem, ma csak pépeset, közben folyamatosan vénás antibiotikum koktélt kapok a tüdőgyulladás kezelésére;

– a sebeim gyógyulnak, emiatt ma már el is engedhetnének, de a tüdőgyulladás miatt még 1-2 napot benn kell maradnom.

Mindezt a kemény munka, a túlhajtott tempó következményeként élem meg, mint kényszerpihenőt, lassítási figyelmeztetést. ☝️

Itt is megerősítem, hogy a magyar egészségügyi ellátás MINDENKINEK kiváló, aki külföldön kipróbálta már ezt, mindenki itthon kezelteti magát, nem véletlen. 👍 (kiemelés tőlünk – a szerk.)

Sokadszorra itt is elmondom, a magyar egészségügyi dolgozók szuper szakemberek, köszönetemet fejezem ki az orvosok és ápolók heroikus, kiváló munkateljesítményéért. 🙏

Végül köszönöm Feleségemnek, hogy végig betegágyam mellett van, családomnak, barátaimnak, kollégáimnak, idegeneknek a folyamatos támogatást, bátorítást, az imákat!”

KategóriákMETÁL