Az Orbán-kormány, sőt, az Orbán-kormányok agrárpolitikáját bírálta egy éles hangú Facebook-bejegyzésben az LMP baranyai országgyűlési képviselője, Keresztes László Lóránt. Az agrárpolitikáért és természetvédelemért felelős miniszterről KLL azt írta, hogy láthatóan, végre, 12 évvel a Fidesz kormányra kerülése után Nagy István ráébredt arra, hogy klímaváltozás van. Merthogy szerinte ezt a tényt az Orbán-kormányok nem vették eddig figyelembe agrárpolitikai intézkedéseikkel.

A cikk a hirdetés után folytatódik



„2022. júliusában, tizenkét évvel a FIDESZ kormányra kerülése után Nagy István agrárpolitikáért és természetvédelemért felelős miniszter ráébredt, hogy klímaváltozás van – így vezette fel Keresztes László Lóránt pécsi, LMP-s országgyűlési képviselő azt a mai Facebook-posztját, amellyel az Orbán-kormányok mezőgazdaság politikáját bírálta.

Az agrárminiszter egy minapi nyilatkozatából ragadott ki egy részt az országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke – „Az aszály mindennapos része lesz az életünknek, így szélsőséges időjárás között kell termelni…” –, illetve azt, hogy ebben a miniszter beszélt a klímaváltozás mezőgazdaságra gyakorolt következményeiről, a gazdák nehéz helyzetéről.

KLL szerint szomorú, hogy minderre csak most kerül sor, “amikor már saját bőrünkön tapasztaljuk az ökológiai válság negatív hatásait”.

Keresztes szerint ugyanis Orbánéknak minden felhatalmazásuk és eszközük meg lett volna arra, hogy az ország felkészüljön az elkerülhetetlen változásokra, ám nem tettek érdemi lépéseket.

A zöldpolitikus szerint a magyar mezőgazdaság kiszolgáltatott a klíma- és ökológiai válság következményeinek: a szélsőségessé váló időjárásnak, az aszályoknak és árvizeknek, a pusztuló termőtalajoknak, vagy a beporzó rovarok vészes fogyásának, és ez Orbánék, Nagyék, illetve a Fidesz szerinte elhibázott agrárpolitikájának a következménye.

Az LMP-s parlamenti képviselő szerint ennek “köszönhetően” kell, lehet számolni akár azzal is, hogy élelmiszer-ellátási gondjai lesznek az országnak. Az elmúlt 12 évben ugyanis a Fidesz-KDNP képviselői minden olyan javaslatot leszavaztak a parlamentben, ami szerinte “segíthette volna egy válságálló és fenntartható agrárium megteremtését”.

Keresztes László Lóránt azt hangsúlyozta, hogy az LMP javaslatai a vízvisszatartásra épülő, nagy agráripari óriáscégektől független, vegyszer- és GMO-mentes magyar mezőgazdaság létrehozását célozták. Egy olyan erős agráriumot szerettek volna, ahol nem a kormányközeli milliárdosok kezében lévő nagybirtokok, hanem a magyar kis- és közepes méretű gazdaságok adnák mára az élelmiszerelőállítás gerincét, megélhetést biztosítva ezzel sok embernek, családnak. Ezeket a javaslatokat azonban az orbánista képviselők mind, rendre leszavazták, miközben Orbáénék erejét szerinte lekötötte, hogy “az agrártámogatásokat eljuttassák földbirtokos oligarcháiknak, és üzleteljenek az agrárnagyvállalatokkal”, miközben a precíziós technika és az új-GMO eljárások nem oldják meg a klímaváltozás következtében fellépő élelmiszerbiztonsági problémákat.

KategóriákMETÁL