A Helsinki Bizottság és a TASZ jogi segítségével és támogatásával nyertek, ezúttal a Tempus Közalapítvánnyal szemben. A határozat egyelőre nem jogerős, az elsőfokú eljárás ért véget csütörtökön. A Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy a Tempus Közalapítvány jogellenesen különböztette meg a pécsi szervezetet, amikor jogellenes civil törvényre hivatkozva utasította el a pályázatukat.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Helsinki Bizottság és a TASZ segítségével elsőfokon pert nyert az Emberség Erejével Alapítvány a Tempus Közalapítvánnyal szemben, kapta meg a Szabad Pécs is a TASZ-tól pénteken a civil sikerről tájékoztató sajtóközleményt. A Fővárosi Törvényszék kimondta ugyanis, hogy a Tempus Közalapítvány jogellenesen különböztette meg a pécsi szervezetet, amikor jogellenes civil törvényre hivatkozva utasította el a pályázatukat.

Annak idején az alaphírről is beszámolt a Szabad Pécs, ebben a cikkben írtuk le, hogy az Emberség Erejével Alapítvány az Európai Unió Erasmus+ pályázatán nyerhetett volna nem kevés pénzt, mert elérték a támogathatósághoz szükséges ponthatárt. Ám mégsem kaptak végül támogatást. Az ok vélhetően az, hogy az nem tettek eleget az uniós programot Magyarországon koordináló közalapítvány utólagos kérésének, hogy igazolják, ők nem egy külföldről támogatott civil szervezet. Az Emberség Erejével a diákok állampolgári kompetenciáját fejlesztő, díjnyertes társasjátékuknak szerették volna spanyol, olasz, horvát és angol verziót is készíttetni.

A mai sajtóközleményben azt írja a TASZ, hogy az Emberség Erejével Alapítvány egyike azoknak a civil szervezeteknek, akik a TASZ-szal együtt nem voltak hajlandóak külföldi ügynökökként regisztrálni magukat a megbélyegző civiltörvény szerint. Az ellenállásunk nem volt hiábavaló: tavaly nyáron maga a külföldi ügynökös civiltörvény elbukott, az EU Bírósága jogellenesnek ítélte.

Az Emberség Erejével ekkoriban pályázott forrásokra egy újabb projektjéhez a Tempus Közalapítványnál, amely Magyarországon egyes EU források elosztásáért felel. A Tempus azonban – már jóval az EU Bíróság ítélete után – egyszer csak úgy döntött: ahhoz köti a pályázati pénz elnyerését, hogy az Emberség Erejével nyilatkozik: regisztrálta magát külföldi ügynökként. Az Alapítvány tartotta magát az elveihez: a pályázati pénzt elvesztette, viszont a TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság segítségével beperelte a Tempus Közalapítványt.

Az Emberség Erejével június 30-án elsőfokon megnyerte a pert, a Tempus Közalapítvány 600 000 Ft sérelemdíjat köteles neki fizetni, valamint nyilvánosan is bocsánatot  kell kérnie. A Fővárosi Törvényszék ugyanis megállapította, hogy a Tempus megsértette az Emberség Erejével Alapítvány egyenlő bánásmódhoz való jogát. Tehát nem csak a civiltörvény bukott el – érvel a TASZ –, hanem a Tempus Közalapítvány is, amely álságos módon még az EU Bíróságának ítélete után hónapokkal is azzal érvelt, hogy ő csak a (jogellenes) törvényt tartatja be a pécsi civil szervezettel.

A pécsi önkormányzattal szemben is nyertek pert

2017 decemberében a korábbi, fideszes többségű pécsi önkormányzat közgyűlése egy “Soros-kampányközpont” ellen tiltakozó nyilatkozatot fogadott el, amiben arra kérték a város polgárait, hogy ne adjanak ki irodát a Páva Zsolték és Hoppál Péterék által hazug módon megbélyegzett pécsi civil szervezetnek, mondván az szerintük be fog avatkozni a 2018-as választásokba. Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő, a pécsi Fidesz elnöke, más fideszes politikusokkal közösen tartott sajtótájékoztatón is erről beszéltek, és migrációt segítő-szervező szervezetként hivatkoztak az alapítványra, megint csak hazug módon. A történtek miatt az alapítvány a TASZ segítségével bírósághoz fordult, és meg is nyerték a pert, kötelezték is ezért őket a bocsánatkérésrembers.

KategóriákMETÁL