A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki a nemzeti ünnepen Decsi Istvánt, a Pécsi Tudományegyetem kancellárját, aPTE-t működtető alapítvány kuratóriuma egyik tagját, nem utolsó sorban, s talán nem is mellékesen: Pécs korábbi, fideszes alpolgármesterét. Augusztus 20-a alkalmából kitüntették Lipics Zsoltot, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatóját is, valamint Felföldi László pécsi megyéspüspököt – utóbbi vehette át a nevezettek közt a legmagasabb rangú állami kitüntetést.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A lovagkereszt kitüntetésről (hivatalosan: a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje) akkor esett a legtöbb szó az országban, amikor néhány éve Bayer Zsolt fideszes publicista is átvehette a maga lovagkeresztjét. A 444.hu visszaadottlovagkereszt-számlálót is indított akkor, ami ma is elérhető, az alapján 111 fő adta vissza a korábban neki megítélt lovagkeresztet, tiltakozásul Bayer kitüntetése ellen.
Ugyanezt a magas állami kitüntetést vehette át Decsi István is, akit a közvélemény pécsi fideszes politikusként ismerhetett meg, a városi politizálásban alpolgármesterségig vitte, s indult ugyan a 2019 őszi választáson is, de egyéniben alulmaradt Nyőgéri Lajossal szemben.
A sors fintora, hogy Nyőgéri azóta ugyancsak Pécs alpolgármestere lett, noha nem olyan nagyon sokkal korábban a gazdasági bizottsági elnöki tisztségtől visszalépett, vagy volt kénytelen visszalépni.
Decsire visszatérve: ő az elbukott önkormányzati választás után elviekben kiszállt a politikából, s ugyan a politikai karrierje beindulása előtti munkahelyére, a Szerencsejáték Zrt.-hez nem ment vissza, ám egy másik állami cégnél helyezkedett el rövidebb ideig, osztályvezetőként, a Mecsekerdő Zrt.-nél.
Ezt követően lett ő a PTE kancellárja, majd, immáron a modellváltást követően, a pécsi egyetemet működtető kuratórium egyik tagja. A kuratóriumról megalakulása tájékán Bódis József volt államtitkár, volt PTE-rektor és jelenlegi kuratóriumi elnök (habár ezt az elviekben akár élethosszig is kitartó pozícióval kapcsolatban kissé fura leírni) kuratóriumi elnöke azt mondta a Szabad Pécs érdeklődésére, hogy kívánni sem lehetne jobb kuratóriumot, mint ami a Pécsi Tudományegyetemnek jutott.
Pécs volt fideszes alpolgármestere a Facebookon, saját, hivatalos blogoldalán számolt be a kitüntetésről, a magyar mellett németül is leírva gondolatait, az alábbiakat.
„Megtiszteltetés és felemelő öröm számomra, hogy mai napon átvehettem a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét!
Az elmúlt évtizedben azért dolgoztam, hogy otthonom, amelyet annyira szeretek és amelyért egész életemben hálás voltam, minél inkább gyarapodjon. Szeretném azt a sok örömöt, emléket és inspirációt, amelyet Pécstől és a Hazámtól kaptam, minél inkább meghálálni és a mindennapi munka során jó dolgokba fektetni. Munkámat azonban nem egyedül végzem. Mindig körbevesz egy csapat, elkötelezett munkatársak, akikkel arra törekszünk, hogy minden helyzetre találjunk megoldást, akikre mindig számíthatok. Köszönettel tartozom Nektek!
Ez a kitüntetés egy közösség teljesítményét ismeri el és biztat arra, hogy még nagyobb odaadással és elkötelezettséggel végezzem a munkámat a Pécsi Tudományegyetemért, Pécsért és a Hazámért. Együtt, közösségben.
soli Deo gloria”
Az esetleges politikai szál
Persze, lesznek olyanok, akik szerint Decsi csak azért kapott most állami kitüntetést, mert pártkatona (volt és maradt), vagy mert egy pécsi lett az ünnepen a Himnuszt is elzongorázó kulturális államtitkár, de ha bármi köze van a politikához az ő kitüntetésének, akkor ennél egy kicsivel bonyolultabb lehet a háttér. Ha ugyanis elővesszük a politikai szálat, akkor azt érdemes sokkal inkább megjegyezni, hogy nem kizárt, hogy Decsinek a jövőben mégiscsak jut (újra) (már ténylegesen is megcímkézett) politikai szerep. Egyre többen beszélnek arról ugyanis, hogy éppen Decsi István lehet majd a Fidesz egyik lehetséges pécsi polgármester-jelöltje, azaz vélhetően Péterffy Attila kihívója 2024-ben.
A pécsi megyéspüspököt és a színházigazgatót is kitüntették
Kitüntették a nemzeti ünnepen Felföldi László pécsi megyéspüspököt is, Decsi István Facebook-oldalán vele és Hoppál Péterrel közös fotót is posztolt. Felföldi László a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozat kitüntetést kapta. Fontos kiemelni, hogy a középkereszt az állami kitüntetések és azon belül a Magyar Érdemkereszt kitüntetései közül a magasabbnak számító cím (a lovagkeresztet előbb a tisztikeresztje követi, a fölött van a középkereszt).

Decsi Istvánhoz hasonlóan Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház is átvehette a nemzeti ünnep előestéjén a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.


19? Lapot!