Nem emeli a bérletárakat a pécsi önkormányzat, amely így próbálja meg több buszozásra ösztönözni a pécsieket, közölte hétfőn a pécsi városháza. Azt is írják ugyanakkor, hogy az őszi menetrendben ott és akkor indul majd több járat, ahol az utasforgalmi adatok alapján a sok utas miatt ez indokolt. A buszvezetők viszont újabb bérfejlesztést kapnak, idén már a második alkalommal, igaz – és ezt már mi jegyezzük meg – ez egy elmaradhatatlanul szükséges lépés lehet ahhoz, hogy a városi cégnél marasztalják a buszsofőröket. Egy évre írták az új menetrendet, de azt kéthavonta felülvizsgálják.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Disclaimer: Kb. másfél-két hete jeleztük a pécsi városházának, hogy hosszabb interjút szeretnénk közölni a Tüke Busz Zrt. igazgatósági elnökével és a cég megbízott vezérigazgatójával, Bánkuti Istvánnal, mivel számos, a közelmúltban felmerült kérdést, illetve az előttünk álló időszakot is érdemes lenne vele átbeszélni a nyilvánosság előtt. A városháza már akkor jelezte, hogy a következő két héten belül egyfajta a pécsi közösségi közlekedés előtt álló összefoglaló jellegű közleményt adnak ki, ami részben biztosan érinti majd azokat a témákat, amiket kérdezni szerettünk volna, így türelmünket kérték. Az alábbiakban valóban számos kérdésre választ kaphatnak, de maradtak kérdéseink más témákban, és az alábbiakat érintően is, amelyekre a reményeink szerint a következő hetekben közölt leendő interjúban teszünk majd fel a cégvezetőnek. B. A.

A pécsi városháza hétfői közleménye szerint utasforgalmi adatok igazolják, hogy a koronavírus-járvány után sem tértek vissza a pécsiek a közösségi közlekedéshez. Különösen délelőtt és kora délután csökkent a járatok utasszáma. A Tüke Busz Zrt. bérletértékesítésből származó bevétele a 2019-es évhez képest tavaly 40%-kal csökkent. Ez azt jelenti, hogy a cég korábbi 2,5 milliárd forintos jegy- és bérletárbevételéből mintegy 1 milliárd forint kiesett.

Ugyanakkor a cég költségei jelentősen emelkedtek. A közösségi közlekedés autóbuszai piaci áron vásárolhatják az üzemanyagot, az elektromos buszok töltése megdrágult és a banki alapkamatok emelése miatt a 2015-ben, Hollandiából megvásárolt használt Volvo-flotta beszerzésére felvett hitel törlesztése is nőtt. 

Átalakításra van szükség

A pécsi közösségi közlekedés jelenlegi modellje a fentiek miatt átalakításra szorul, írják. Pécs jelenlegi vezetése arra törekszik, hogy a város klímavédelmi törekvéseivel összhangban felkészüljön arra az időszakra, amikor a közösségi közlekedés – a gazdasági körülmények hatására – újra vonzó alternatíva lesz a nagyvárosok lakóinak. Ezért a közösségi közlekedés átalakítása során három célt fogalmaztak meg:

  1. A pécsiek munkába és iskolába járását folyamatosan biztosítani kell! 
  2. Vonzóvá kell tenni a bérletvásárlást, így stabil árbevételhez juthat a cég!
  3. Nem drágulhatnak a bérletek! 

Buszozásra ösztönöznék a pécsieket

A gazdasági indokok és a fenti célok mellett a pécsi önkormányzat három intézkedési csomaggal tervezi átalakítani a város közösségi közlekedését szeptember 1-től.

1. Megerősített nyári menetrend ősztől

  • Ahol sok az utas, növelik a buszok kapacitását. A reggeli és a délutáni csúcsforgalmi időszakokban emelt járatszámokkal és a forgalmasabb vonalakon a szóló buszok helyet csuklósokkal segítik a pécsiek közlekedését. 
  • Ahol kevesebb az utas, kevesebb járatot indítanak. A kevésbé forgalmas napközbeni időszakokban, a kevésbé kihasznált vonalakon kevesebb járat közlekedik majd. Ez 10%-os járatcsökkentést jelent napközben.
  • Éjszaka csak a legszükségesebb járatok maradnak. Kizárólag a 0:10-es és a 3 óra utáni járatok közlekednek szeptember 1-jétől. Mivel még ezeknek a járatoknak a kihasználtsága is rendkívül alacsony, ezért ezek kiszolgálására olcsóbban fenntartható minibusz beszerzését tervezik. 
  • A tervezett menetrend egy évre szól. A menetrendet kéthavonta, az utazási igények tekintetében újra és újra felülvizsgáljuk, és ha szükséges, módosítjuk.

2. Nem drágulnak a bérletek

  • Pécs más utat választ, mint a többi hazai nagyváros, és nem emeli a bérletek árát.  A pécsiek munkába és iskolába járásának terhei így nem nőnek. A hasonló méretű városokhoz képest Pécsett lesz a legolcsóbb a buszbérlet.
város/bérletekösszvonalas bérlet/hódiák/tanulóbérlet/hó
Debrecenelektronikusan váltható bérlet:7250 Ft papír alapú bérlet:7500 Ftelektronikusan váltható bérlet: 4200 Ft papír alapú bérlet: 4400 Ft
Szegedáltalános havi bérlet: 7000 Ft4000 Ft
Miskolcvillamosra: 5200 Ft villamos+autóbusz kombinált: 7700 Ftvillamosra: 3200 Ft villamos+autóbusz kombinált: 4300 Ft
Kaposvárösszvonalas: 8300 Ft Kaposvár kártyával: 7470 Ft4000 Ft Kaposvár kártyával: 3600 Ft
Pécsösszvonalas: 7300 Ft Tüke kártya kedvezménnyel: 6940 Fthavi bérlet: 3900 Ft Tüke kártya kedvezménnyel: 3710 Ft
  • A menetjegyeknél az üzemanyagár-emelkedés és a sofőrök bérfejlesztésének szükségessége miatt elkerülhetetlen a minimális áremelés. Pécsett a tervek szerint a gyűjtőjegyek ára 380 forintra, az elővételben megváltott jegyeké 400 forintra emelkedik. A buszvezetőknél váltott menetjegy ára marad 500 Ft. 
város/elővételi menetjegy áramenetjegy elővételben (Ft)autóbuszvezetőnél váltott menetjegy (Ft)
Debrecen350 Ft450 Ft
Szeged320 Ft370 Ft
Miskolc350 Ft500 Ft
Kaposvár300 Ft500 Ft
Pécs (2022.09. 01-től)400 Ft500 Ft

3. Újabb béremelés a buszvezetőknek

  • A kialakult inflációs helyzetben idén második alkalommal emelik meg a pécsi buszsofőrök bérét, a tavaszi 10,4%-os bérfejlesztés után most további 7 %-kal. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a buszvezetők alap órabére 1400-ról 1500 forintra nő, és megközelíti az ágazati átlagot.
VárosBuszvezetők alap órabér
Miskolc1495 Ft/óra
Debrecen1695-1924 Ft/óra
Kaposvár1548 Ft/óra
Szeged1550 Ft/óra
Pécs (2022.09.01-től)1500 Ft/óra
  • Kísérleti programot indítanak a fiatal buszvezetőknek. Az a 40 év alatti sofőr, aki 3 éves munkaszerződést ír alá, a próbaidőt követően egyszeri bruttó 300 ezer forintos bérpótlékot kap. Azoknak a jelentkezőknek pedig, aki még nem rendelkeznek D-kategóriás jogosítvánnyal, de vállalják a hároméves munkaszerződés aláírását, a cég állja a jogosítvány költségeit.

Ha több a bérletes, több a bevétel

Kettős célunk van. A kialakult helyzetben növelni kell a Tüke Busz Zrt. bevételeit, ugyanakkor a pécsieknek nem akarjuk megdrágítani a közösségi közlekedést Pécsett. Emiatt nem változnak a bérletárak, csak a jegyárak. Így szeretnénk elérni, hogy mind többen vásároljanak bérletet és a pécsiek újra visszatérjenek a közösségi közlekedés használatához. Az intézkedésektől azt reméljük, hogy növekedni fog a cég bevétele, amit az emelkedő költségek mellett a buszvezetők fizetésének ismételt emelésére fordítunk. Fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy a pécsi árrendszer stabil, kiszámítható konstrukció maradjon. Ez alapfeltétele annak, hogy a város klímavédelmi törekvéseinek egyik alappillérét képező közösségi közlekedés újra fejlődő pályára állhasson a közeljövőben – idézte a városházi közlemény Ruzsa Csabát, Pécs gazdaságért felelős, külsős alpolgármesterét.

Címkék:
KategóriákMETÁL