Állítólag a Fidesz és a KDNP kérte arra a kormányt (kvázi ők maguk magukat, vagyis nagyjából már a látszat sem számít), hogy kérdezze meg a magyarokat egy újabb nemzeti konzultáción az Oroszországot sújtó EU-s szankciókról.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A koronavírusról tartott nemzeti konzultáció mintegy 11,5 milliárd forintba került az adófizetőknek. Most egy újabb nagy konzultációra készülnek az orbánisták, ami állítólag nem éri el, de megközelíti ezt az összeget, akár 10 milliárd forint is lehet.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint ezzel Európában elsőként a magyarok mondhatnák el a véleményüket az oroszokat sújtó energetikai szankciókról, ami a kormány szerint valójában az európaiakat sújtja. Persze, teljesen nyilvánvaló, hogy Kocsis Máté is tudja, hogy az EU-ban nemcsak elsőként, hanem utolsóként is Magyarország fogja erről kérdezni a polgárait – hacsak nem gondolják meg magukat, félve a népharagtól. Merthogy akármennyien is szavaztak szűk fél éve a kormánypártokra (leginkább tartva Oroszország háborújától, és felülve annak az Orbánék által terjesztett politikai reklámnak, hogy csak ők képesek megvédeni a magyarokat), egy drága és felesleges konzultációt indítani, az nagyjából a politikai öngyilkossággal ér fel jelenleg.
Ráadásul olyan konzultáción törik a fejüket, amely az éppen agresszor Oroszország melletti kiállással ér fel. És mindezt akkor, amikor sokan, tényleg egyre többen kezdik megérezni, hogy mennyivel nehezebb és drágább az élet a mindennapokban. Amikor majd megérkezik a legfrissebb gáz- és villanyszámla, meg mellé Orbánék érdeklődő szép levele, akkor azért kelleni fog némi hidegvér ahhoz, hogy ne írjanak vissza fenyegető üzeneteket a feladónak, vagy tépjék szét azonnal kis darabokra a konzultációs papírt.
A Fidesz mindezek ellenére úgy tesz, vagyis hazudik (most éppen Kocsison keresztül), mintha lenne arra bármi esély, hogy bárhol máshol hasonló történjen. Azaz hasonló vérlázító ügyben, vérlázító közpénzégetéssel majd nekiállnak a saját polgáraikat zaklatni, pláne becsapni. Pedig az majdnem biztos, hogy ha egy rendes, érett demokráciákban folyna is hasonló, akkor nem látszatkérdésekkel és mindenütt csak egy valamirevaló választ tartalmazó sorral készülnének. Nem néznék le és hülyének az embereket.
Habár az. hogy most az Oroszországot érintő szankciókról lenne szó, talán motivációjában az őszintébbek közé is tartozik, tartozna. Közéleti gumicsontnak persze ideig-óráig alkalmasnak tűnik, de talán most nem ez lenne a cél, hanem valami olyannak az elfogadtatása, amit már terveznek, de így akarnak neki megágyazni. Hogy a nép ezt akarta.
Mert az orbánista érdek az, hogy úgy tegyenek, mintha ebben a felesleges procedúrában követőkre találna Orbán Viktor, s nem lenne az, ami valójában, egy egyre inkább elszigetelődő vezető. A Fidesz érdeke, hogy Orbánt Európa erős embereként igyekezzenek feltüntetni. Akit követni lehet. És akit majd követni akarnak. Például ebben is. Csakhogy mindez nagyon távol áll a valóságtól.
És nemcsak azért, mert nincs olyan vezető, legalábbis épeszű vezető biztosan nincs az EU-ban, aki ilyen, elképesztő pénzbe kerülő konzultációt indítana bármely más, pláne ilyen témában.
S pláne most, amikor mindenki a rezsiköltségek letörésén fáradozik.

19? Lapot!