Kétnapos, kihelyezett frakcióülést tart a Demokratikus Koalíció Pécsett, illetve hát Baranyában, hiszen a megyeszékhelyen kívüli nyilvános programok is bőven vannak a műsorrendben. Gyurcsányék ma kezdődött, holnap végtérő pécsi szereplése fő attrakcióján is jártunk, és a pártelnök-volt miniszterelnököt is kérdeztük egy friss és sokakat érintő ügyben. És olyan választ kaptunk, amelyre éppen Gyurcsány Ferenctől nem számítottunk.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Kétnapos kihelyezett frakcióülést tart Pécsett a DK. A Facebookon fellelhető esemény alatt hirdetik is a nyilvános és a regisztrációhoz kötött programokat. Itt, az előző linkre kattintva olvasható el részletesen, hogy mi volt ma, és hogy mire készülnek még holnap. Ma például volt közösségi főzés és házi DK-s főzőverseny is a pécsi Slyven Rendezvényközpont tankonyháján, Kálmán Olga egykori televíziós újságíró vezetésével. Akinek a neve egyébként a DK EP-képviselője, és leendő miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára nemrégiben kihirdetett árnyékkormányában is ott van, mint leendő kormányszóvivő – na, persze, ha az élet úgy hozná, hogy Gyurcsányék alakíthatnak valamikor a jövőben kormányt.

Aminek, mármint az árnyékkormánynak a létrejöttéről és céljáról, a DK ellenzéki vezető szerepéről is szó volt a mai napon, természetesen, és az egyik oka az is lehet a DK roadsphow-jának, hogy ezzel is bizonyítsák, ők az ellenzék vezető ereje és egyedüli kormányzóképes alternatíva Orbánékkal szemben, egyfajta imázsépítés folyik tehát. A másik fontos, külön nevesített ok pedig az új párttagok toborzása, azaz hogy minél több tagja legyen a DK-nak, főleg a jövő hétvégi, pártszületésnappal egybekötött kongresszus előtt.

A pártelnök az ANK színháztermében tartott beszédet szerdán este, ahol az egybegyűltek kérdéseire is válaszolt. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban is tettek fel kérdést, de visszatérő kérdés volt a jobbára nyugdíjasokból álló mintegy 60-70 fős közönség soraiból, hogy mi lesz Orbánékkal. Volt, aki azt kérdezte, hogy október 24-én reggel összeülhet-e a parlament, hogy feloszlassák magukat (a kérdező az október 23-i budapesti tüntetéssel kapcsolatban is tette fel kérdését, reménykedve egy lehetséges vagy igen válaszban. Másvalaki ennél ugyan kevésbé konkrétan kérdezett, de a lényeg mégiscsak az volt, hogy kitölthetik-e Orbánék a ciklust.

Gyurcsány Ferenc nem tudott jó hírrel szolgálni. Mármint azoknak (a többségnek), akik azt remélték, hogy Gyurcsány maga lát esélyt Orbánék idő előtti bukására. A pártelnök azonban mind október 24-ével kapcsolatban, mind a 2026-ig szóló kérdésre úgy felelt, hogy nem lát erre esélyt. Sőt, ő úgy gondolja, hogy Orbánék valószínűleg kihúzzák 2026-ig. A rendszerváltás óta ugyanis nem volt arra példa, hogy egy kormány lemondjon, vagy egy kormányt lemondassanak, fogalmazott. Azt már mi tesszük hozzá, hogy arra persze volt példa, különböző okokból, háromszor is hogy miniszterelnököt váltsanak, kettőben éppen Gyurcsány volt érdekelt, sőt az érkező, új, és a távozó, régi miniszterelnök szerepét is ismeri tehát.

Gyurcsány szerint a magyar parlamenti rendszer meglehetősen stabil, így ez is inkább azt a verziót erősíti, hogy Orbánék maradnak, és akármennyire is szeretné, ha távozna Orbán és kormánya (a miniszterelnököt többször is rongy embernek nevezte az ukrajnai konfliktussal kapcsolatos maygyar álláspont és Orbán nyilatkozatai miatt a DK elnöke), azt viszont nem szeretné, ha lángokban állna az ország és felfordulás lenne. Ő egyébként úgy gondolja, hogy változás mint másutt is, nálunk is a fővárosból indulhat el és az elégedetlenség aztán tovább terjed. Ő viszont nem lát olyan nagy vidéki megmozdulásokat, ami miatt ez az eshetőség benne lenne a levegőben. a budapesti tüntetéseket dicsérte, sokan voltak, de azok is inkább békés, elegáns, nyugodt tüntetések voltak szerinte.

Amúgy éppen ma írtuk meg EBBEN a cikkben, hogy pénteken reggel a legnagyobb vidéki pedagógus megmozdulás és demonstráció lehet Pécsett, egy 2,5-3 kilométeres élőlánc, amelyhez 18 iskolából és az egyetemről is csatlakoznak pedagógusuk, diákok és szülők.

A taps és s közös fényképkészítés után, az utcán szólítottuk meg a DK elnökét, akihez egyetlen kérdésünk volt csak. A következő: A legnagyobb ellenzéki párt elnökeként mit gondol, lehetséges az, hogy a diákok, pedagógusok és civilek pártokat és poolitikusokat, az ellenzéki pártokat és politikusokat is kihagyva olyan demonstrációkat szerveztek, amelyeket ők maguk, a DK és a többi ellenzéki párt nem tudott, az a nyilvánvaló kormánykritika mellett a magyar ellenzék kritikája is egyben? A kérdésre Gyurcsány Ferenc röviden annyit mondott: „Nem tudom”.

KategóriákMETÁL