Interjút adott Pankotai Lili a Telexnek, aki az ünnepen tartott tüntetésen elmondott beszéde óta először Pécsett, az érte szervezett flashmob-on szólalt meg nyilvánosan, erről a Szabad Pécs élő videót közölt. Azt mondja, hogy nem bánta meg, hogy elmondta a beszédét. Akkor sem, ha esetleg emiatt kirúgják a Nagy Lajosból. Azt a Szabad Pécs írta meg, hogy ugyan még nem rúgták ki, de egy beszélgetésre már behívták, amin felmerült, hogy az iskolavezetés szerint jó lenne ezt win-win helyzettel lezárni.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Hosszú interjút közölt Pankotai Lilivel a Telex csütörtökön. Összefoglaljuk a legfontosabbnak és legérdekesebbnek tartott gondolatokat, amiket Lili elmondott.
A tüntetésre NoÁr (Molnár Áron) hívta beszélni, aki látta tavaszi, Pécsett elmondott slam-videóját. Gondolkodás nélkül igent mondott a felkérésre.
Azért áll bele a tüntetésekbe, mert elege van, és szerinte egyre több embernek. Próbálták szépen is csinálni, de már nincs más eszköz szerinte sem, csak az, ha utcára mennek.
Ennyire szélsőséges reakciókra nem számított a felvállalt beszéd után.
Egyszer sem bánta meg azóta, hogy elmondta. Szerinte nincs olyan dolog, amiért meg tudná bánni azt, hogy elmondja a véleményét. Azt viszont lehet, egyszer ki fogja mondani, hogy ezt nem így kellett volna. De ő abban a pillanatban a színpadon tisztán azt érezte, hogy ezt kell tennie.
Még le sem ment a színpadról, teljesen ismeretlenek addigra már a Facebook-oldalát szétszedték. Akkor gondolta, hogy ebből valami nagyon nagy dolog lesz. Utána jött az, hogy az iskolája (a Nagy Lajos Gimnázium) Facebook-oldalát is elárasztották a kommentek, ott már érezte, hogy ez el fog durvulni.
A kedvence neki írt ismeretlen-gyalázkodó üzenete az volt, hogy „apád lompos faszával kéne kiszappanozni a szádat te alpári ribanc, miért beszélsz ennyire csúnyán?”
Alapvetően pont mostanában szokott le a csúnya beszédről
A környezete rosszabbul bírja, mint ő, róla tényleg nagyon durván lepereg ez az egész.
A családját nyugtatgatja. Úgy érzi, bennük is ő tartja a lelket.
Nem tartja magát vallásosnak, de teljes mértékben elfogadja, ha valaki vallásos vagy ha nem, mindenkinek a saját dolga eldönteni ezt szerinte.
A tanárainak előtte nem nagyon mondta, hogy föl fogok lépni. A tanárai nem mondanak semmit neki azóta erről. Senki nem hozta föl. Volt egy alkalom, amikor a tudtára adták, hogy tudják. Annyit mondtak neki, hogy ha a jövőben lesz valami, és esetleg behívná őt az igazgató, akkor szólni fognak.
Az igazgatója elhatárolódásáról: „Teljesen érthető, hogy ezt a döntést hozták. Nem kell mindenkinek azt gondolnia, amit nekem, én mindenesetre egyáltalán nem határolódok el tőlük. Én értük is csináltam ezt az egészet, hiszen tanárok, és attól függetlenül, hogy a szöveg bizonyos vagy akár egész tartalmával nem értenek egyet, szeretném, ha nekik is jobb lenne a jövőben. Úgyhogy ezt nagyon szeretném tisztázni, hogy ez egyáltalán nem az iskola ellen irányult, ez csak az oktatás helyzetéről szólt.”
Ha kirúgnák, akkor átmenne egy másik iskolába. Nyilván szomorú lenne amiatt, hogy a barátait ott kell hagynia. Meg azt a mindennapi megszokást, hogy velük van ott, mellettük ül, beszélget, de ugyanúgy tudná tartani velük a kapcsolatot, nem omlana össze. Mindenre van megoldás.
Ugyanakkor nem értené meg, ha ezt a döntést hoznák meg, mert ő a szabad akaratát érvényesítette. „Tehát semmi köze nincs ehhez az iskolának ilyen szempontból. Azzal abszolút nem értenék egyet, de hát az ő dolguk.”
A teljes interjú jóval hosszabb ennél, érdemes az egészet elolvasni, ITT megtehetik.
