Hahdházy Ákos független parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztése mögött egy baranyai ügy van: Kisvaszarról és ottani visszaélésekről írt Facebook-oldalán Hadházy, ami után a falu polgármestere perelt és meg is nyerte azt. A Komlói Járásbíróság is kérte a mentelmi jog felfüggesztését. Azt azonban a parlament az eddigi szokásjoggal szembemenve függesztette fel.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Lehetséges persze, hogy egészen más dolgok a mozgatórugói annak, amit Hadházy Ákossal művel a hatalom, de annak azért az első sőt a második tízig számolás után is adunk elég erős sanszot, hogy mégiscsak arra vetemednek Orbánék. Illetve, hogy a bosszú és a példastatuálás vezényli őket, amikor van lehetőségük beleavatkozni Hadházy Ákos politikusi munkájába.

Ma ugyanis, nemrég arról döntött a T. Ház fideszes és kereszténydemokrata többsége, hogy felfüggesztik Hahdházy Ákos mentelmi jogát. Nagyon kevéssel, csupán két héttel azt követően, hogy Kövér Lászlóék méltóztattak engedélyezni, hogy letegye parlamenti esküjét – és így megkezdhesse ebben a ciklusban is a parlamenti képviselői munkáját és többek közt hozzá juthasson azokhoz a forrásokhoz, amelyek a korrupcióellenes munkáját segítik. Amint azt lapunknak nemrég elmondta, igyekszik visszamenőleg is megkapni a neki járó juttatásokat. Dr. Heindl Péter civil jogvédő szerint amúgy Kövér László csuklóztatása teljesen törvénytelen, és hatalommal való visszaélés.

Hadházy Ákos mentelmi jogának felfüggesztését a Komlói Járásbíróság kérte. Az erről szóló határozati javaslatot az egyik baranyai országgyűlési képviselő, a kereszténydemokrata Hargitai János nyújtotta be, a parlament mentelmi bizottságának elnökeként. A Komlói Járásbíróság rágalmazás vétsége miatt kérte Hadházy mentelmi jogának felfüggesztését, amint arról nemrég a 24.hu írt.

Mint azt lapunk is megírta, Hadházy Kisvaszaron tette le az alternatív képviselői esküjét a parlament alakuló ülésének napján. Kisvaszarral kapcsolatosan Hahdházy több posztban is arról számolt be, hogy a településen korrupció történt, visszaéltek romák felzárkóztatására kapott Európai uniós forrásokkal. Kisvaszar polgármestere ezt követően tett feljelentést, és indított a képviselő ellen magánvádas bírósági eljárást, rágalmazás vétségének a gyanúja miatt.

A polgármester a pert megnyerte, ezért kérte a bíróság a mentelmi jog felfüggesztését, amit a mentelmi bizottság nem támogatott. Az ugyanis kvázi szokásjog, hogy pótmagánvádas eljárások eredményére hivatkozva fenntartják a mentelmi jogot. Vagyis ez volt eddig. A parlament mai döntése alapján ugyanis felfüggesztették Hadházy Ákos mentelmi jogát.

Ami felett érzett örömét többek közt a kulturális államtitkár, Hoppál Péter is megosztotta a Facebookon.

A független képviselő amúgy ma nem volt jelen az ülésén, a döntést a távollétében hozták meg. Hadházy ugyanis azt mondja, abban az alkotmányjogi helyzetben, amiben ma van az ország, és olyan választás után, amely történt, nincs értelme a hagyományos parlamenti munkának, s ő előre bejelentetten arra jelentkezett, hogy folytatja a korrupciós ügyek feltárását.

KategóriákMETÁL