Még fél órán át, éjfélig tart az a virrasztás cikkünk publikálásakor, amelyet pécsi Leőwey-s diákok szerveztek a Szent István térre. Az egyik szervező Leőwey-s volt, s talán onnan érkeztek a legtöbben, de más intézményekből, elsősorban a PTE gyakorló gimnáziumából, a Babitsból is voltak tinédzserek a téren, hogy az oktatásért és a tanáraikért álljanak ki.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Több százan voltak azon a virrasztáson, illetve az este nyolcra meghirdetett beszédeken, amelyet a Szent István térre szerveztek, más intézmények tanulói mellett a Szent Istvánnal szomszédos Leőwey Klára Gimnázium diákjai. Amint azt a négy szervező egyike, Rekettye Balázs lapunknak elmondta, tenni akartak valamit, nem nézhették tétlenül azt, ami most folyik az oktatásban. Mindemellett azt is remélik, hogy az ilyen, diákok által szervezett események, illetve az elégedetlenkedő pedagógusok akciói eredményre vezetnek, meghátrálásra késztetik, illetve az eddigiek átgondolására a kormányzatot.

Persze nem mindenki volt ennyire optimista a téren. Az egyik diák azt mondta, hogy szerinte radikálisabb lépés kellenek ez így nem ér semmit. Egy társa előtte éppen arról beszélt kérdésünkre, hogy eljöttek, kiállnak a tanáraikért – ők is Leőwey-s diákok voltak, de találkoztunk még a téren a Babitsból érkezőkkel is –, teljesen egyetértenek azzal, amit a szervezők megfogalmaztak, ezért ott maradnak éjfélig. Amikor a barátja radikálisabb megoldást sürgetett, ő azt replikázta rá, hogy reggel hétig is maradhatnának, de a másik fiú nem erre gondolt. Szerinte minimum arra lenne szükség, hogy iskolaidőben is akciókat szervezzenek, mert az, hogy virrasztanak egyszer vagy kétszer, nem fogja meghatni Orbánékat.

A szervezők egyébként azt mondták, hogy mindenképpen lesz folytatása a megmozdulásnak, amit a résztvevők száma miatt kifejezetten sikeresnek véltek.

Arról éppen ma, nálunk, a Szabad Pécsen jelent meg egy, a TASZ, a Társaság a Szabadságjogokért szakértői által jegyzett cikk, hogy a diákoknak joguk van tüntetni, akkor is, ha nem töltötték még be a 18. életévüket.

Mindeközben újabb tiltakozó, Kölcsey-s pedagógust bocsátottak el, a Tanítanék Mozgalom tagját, Törley Katalint, sőt a minap a havi bruttó 3,6 millió forintot kereső Kövér László házelnök arról beszélt, hogy a tisztességes pedagógusok teljesítménye nem a fizetésüktől függ.

Persze a pedagógusok most is, korábban is elmondták, és láthatóan a diákok ezt meg is értették (csak az egyelőre még az országot irányító politikusoknak “nem, sikerül” ezt megérteniük), hogy nem csak a bérekért elégedetlenkednek és tiltakoznak a pedagógusok, hanem a jobb oktatásért is.

Ahogyan holnap, október 5-én, szerdán, a pedagógusok világnapján is számos iskolában lesz munkabeszüntetés és tiltakozás, Pécsett például az I. Gyakorlóban és a Janus Gimnáziumban is.

KategóriákMETÁL