Már korábban, hetekkel ezelőtt nyilvánosságra került az az információ, hogy egy internetes csaló 54 millió forinttal rövidíthette meg a Magyar Vízilabda Szövetséget, amelynek akkor Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok egykori magyar válogatott vízilabdázó volt az elnöke. A szervezet tegnap elismerte az esetet.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Nem sokkal azt követően, hogy Vári Attila lemondott a Magyar Vízilabda Szövetség éléről, a 444 már arról írt, hogy a kétszeres olimpiai bajnok egykori pólós elnöksége idején botrányos, de addig a nyilvánosságban elhallgatott eset történt, amikor is egy szállásfoglalás intézése közben nem egy valódi szállásadónak, hanem egy internetes, e-mailes csalónak utaltak el 54 millió forintot a szövetségtől. Ne feledjük azt sem, hogy Vári Attila volt a Fidesz pécsi polgármester-jelöltje, így lapiunk már ennek a cikknek a megjelenése után, azaz hetekkel ezelőtt megkereste a pécsi Fideszt, de erről majd egy picit később szólunk még.
A vízilabda szövetség természetesen az utalás után bottal üthette a pénz nyomát, így újra ki kellett fizetnie több tízmillió forintot szállásra, a magyar válogatottak szállásköltségére a nyári spliti Európa-bajnokságra. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a 444 kérdésére megerősítette, hogy a XIII. kerületi kapitányság a vízilabda szövetség feljelentése alapján csalás megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz ebben az ügyben. Az említett cikkben pedig az is szerepel, hogy augusztusban a szövetségnek meg kellett szavaznia, hogy újra elkülöníti a magyar válogatottak szállásköltségeinek 70%-át.
A Telex pedig nem sokkal később arról írt, hogy az 54 millió forintnak megfelelő euró ostoba módon történt elutalása és elbukása csak az egyik kétes ügy volt, Vári Attila szövetségi elnöki pozíciója már ezt megelőzően megingott, és el is dőlhetett korábban már, hogy távoznia kell – amit formálisan persze lemondás volt. Utódja egy másik olimpiai bajnok egykori pólós, Madaras Norbert lett. Az ő hivatalba lépése után, tegnap erősítette meg a szövetség azt hivatalosan, hogy nyoma veszett 54 millió forintnak, mert azt Vári idején rossz számlára utalták.
Mint említettük, a Szabad Pécs már hetekkel ezelőtt, október 26-án megkereste a pécsi Fideszt. Azt kérdeztük, hogy ennek az ügynek a fényében mit gondolnak, valóban jó ötlet volt-e Vári Attilát indítani Pécsett polgármester-jelöltként, és örülnek-e utólag annak, hogy végül nem ő lett Pécs polgármestere? Válasz azonban az egy hónapja elküldött kérdésre nem érkezett. Akkor sem, amikor a hír először napvilágot látott, és tegnap óta sem, amióta a kezdetek óta nem cáfolt hír immáron hivatalos is lett.

19? Lapot!