Pedagógusok fognak tüntetni és a pedagógusok mellett állnak ki diákok, szülők és civilek a 17.17 Pécs – Városok közötti összefogás az oktatásért elnevezésű megmozduláson. Jelenleg 13 vidéki város vesz részt a közös, azonos időpontban megtartandó eseményen. Pécsett a fő helyszín a Széchenyi tér lesz, de oda három különböző, közeli helyszínről indulnak majd fáklyákkal a tüntetők.
A cikk a hirdetés után folytatódik
17.17. Pécs – Városok közötti összefogás az oktatásért! a címe annak a szolidaritási tüntetésnek (Facebook-link), amelyre a szervezők (akik maguk is pedagógusok) az oktatásban dolgozókat, diákokat, szülőket, és a jobb oktatásért és jobb anyagi elismerésért tüntető és sztrájkoló pedagógusok támogató civileket várnak.
Az iskolák dolgozói mellett az óvodák, az egyetem és a támogató szolgálatok munkatársaira, pedagógusaira és a diákönkormányzatokban tevékenykedőkre is számítanak a november 17-én 17 órakor kezdődő megmozduláson, melynek célja, hogy együtt fejezzék ki az oktatást érintő 9 pontos követelésüket.
A résztvevőket arra kérik, hogy a pártpolitikai és egyéb közösségek jelvényeit mellőzzék.

A szervezők azt kérik, hogy a résztvevők az alábbiakat vigyék magukkal
– az iskola nevét és logóját tartalmazó tábla,
– egy papírlap,
– zajkeltő eszközök (pl. kereplő, síp stb.)
Programterv
17.00-17.30 gyülekező és ráhangolódó játékok a tereken (Barbakán, Búza tér, Kossuth tér)
17.30-17.45 fáklyás vonulás a Széchenyi térre
17.45-18.15 összefogás fáklyájának meggyújtása, a 9 pont melletti egyidejű kiállás az együttműködő városokban
Az esemény vidéki városok összehangolt szervezésében, azonos időpontban valósul meg, hogy ezzel is támogassák egymást és a kitűzött célokat.
Csatlakozó városok
Pécs, Szeged, Győr, Miskolc, Zalaegerszeg, Veszprém, Eger, Szolnok, Kaposvár, Szekszárd, Kecskemét, Szentes, Hódmezővásárhely. (Megj.: a névsor bővülhet.)
A pedagógusok követeléseinek 9 pontja
1. Nyilvános párbeszédet, hiteles tájékoztatást!
2. Megbecsülést a pedagógusoknak!
3. Érdekérvényesítő sztrájkjogot!
4. Felelős oktatási minisztériumot!
5. Kisebb terhelést!
6. Esélyteremtő, minőségi oktatást!
7. Versenyképes és értékálló bérezést!
8. 21. századi környezetet!
9. Szakmai szabadságot, korszerű alaptantervet, szabad tankönyvválasztást!

19? Lapot!