Juciként és Görbülőként is, illetve színészként, színházcsinálóként és újságíróként is ismerték Juhász Lászlót a pécsiek. A múlt csütörtökön hunyt el, 68 éves volt.

Juhász László az egykori Pécsi Kisszínház, az Egyetemi Színpad és a Nyári Színházi előadásoknak is rendszeres fellépője, emblematikus alakja és művésze volt, de újságíróként is nagyon sokan ismerték és kedvelték a városban.

Haláláról közösségi oldalán Péterffy Attila, Pécs polgármestere, honlapján pedig a Pécsi Nemzeti Színház is megemlékezett, utóbbi annak okán is, hogy “hivatásos színházi deszkán az elmúlt évadban látta őt a közönség először a Pécsi Nemzeti Színházban, az Otthol, édes otthol című előadásban, Duskó Lajos szerepében”. A PNSZ a nekrológban azt írta, hogy Juhász László közkedvelt személy volt a városban, aki szenvedélyesen, odaadóan szerette családját, büszke volt fiaira, s még fokozottabban csodás unokáira. De élethosszig tartó szerelme a színház volt.

Juhász László Görbülőnek a Szabad Pécsen is jelent meg írása, a Karácsonyi történetek című visszatérő sorozatunk első évadában írt tárcanovellát, Behelyettesítés címmel.

KategóriákGyász