Egyre keményebb az Európai Unió és a tagállamok többsége az EU-val és intézményeivel (értsd: Brüsszellel) szemben évek óta kritikus, sőt már-már belső ellenségént viselkedő, de a markát közben folyamatosan tartó Orbán-kormánnyal szemben. Ennek sajnos egyenes következménye, hogy olyan döntéseket hoznak, amelyek a magyar embereknek jelentenek veszteséget. Az egyik legkellemetlenebb és legcikibb az, hogy a magyar alapítványi egyetemeket egyelőre kizárták az Erasmus-cserediákprogramból és közös uniós kutatási források megszerzéséből is. Véleménycikk.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Mára ismert, sőt közismert: 25 uniós tagállam megszavazott egy, az Európai bizottság által benyújtott javaslatot. Ennek következtében a magyar alapítványi egyetemek (köztük a Pécsi Tudományegyetem is) nem vehetnek részt a legnagyobb európai, uniós egyetemi cserediák-programban, az Erasmus-ban, továbbá a Horizon kutatási programban sem. A döntés magyarázata a Magyarországra érkező eddigi uniós források felhasználásának átláthatatlansága, a korrupció gyanúja, s a lényeg: az alapítványi egyetemek kuratóriumainak összetétele, mert azok tagjai, valamint vezetői a legtöbb esetben kormánypárti politikusok, vagy hozzájuk szorosan köthető inkompetens politikai érdekemberek.
Nem nehéz arra a következtetésre jutni, amire vélhetően ott kint, Brüsszelben (plusz a 25 tagállamban) is jutottak valószínűleg: az elsőként sorolt problémák (pénzek átláthatatlansága stb.), (már csak) következményei (lehetnek) az utóbbinak, a kuratóriumi tagok politikai szempontú kiszemezgetésének. Soproljunk példákat is a kuratóriumi tagsággal álláshalmozó politikusokra: Szijjártó, Navracsics, Lázár, Varga Judit, Gulyás Gergely, de a listát hosszasan lehetne sorolni. Ne feledjük: e pozíciók betöltéséért járó tiszteletdíjak milliós nagyságrendűek. Havonta. Illetve sok havonta, hiszen a kuratóriumi tagságnak nincs vége, lejárata, örökre szól, de legalábbis élethosszig – amennyiben az adott tag nem óhajt róla önmagától addig lemondani.
Gondolhatnánk, hogy a recept egyszerű a megoldás tortájához. Azonban, ha szeletekre bontjuk magát a problémát, és azokat külön-külön, közelebbről is megvizsgáljuk, könnyen észrevehető, hogy csak a látszat, avagy a torta külső megjelenésének, a peremének és tetejének a díszítése, vagy e csicsa kijavítása egyszerű. A probléma gyökere mélyebb, igazi változtatást elérni – amit valószínűleg az Európai Bizottság is szeretne – már annál nehezebb. Új tortát kellene sütni leginkább!
Mindenesetre a bejelentés óta vagy hatalmas a csend, kussolnak, lapítanak, avagy egyre nagyobb a zaj. Ahogyan azonban azt (sajnos) várhattuk, beindult a másokra mutogatás (micsoda szörnyetegek ezek, bántják a gyerekeinket stb. szövegek), majd azután a nyugalom, majd a mi (értsd: a kormány, vagy még inkább értsd: Orbán) megmentünk titeket-szöveg. Orbán Viktor szerdai és csütörtöki magyar hangja, Gulyás Gergely a kormányinfón arról beszélt, hogy ha nem tudnak megállapodni Brüsszellel, akkor majd a kormány fizet. Lesz európai kutatási és csereprogram is, magyarul. Magyarán a kormány inkább kifizeti, amit alapvetően nem a mi adóforintjaikból kéne. Persze, ez egyáltalán nem ilyen egyszerű, sőt. De mindegy első heti büszke és harcos válságkommunikációnak éppen elmegy.
Szóval, ezt is úgy tálalják, mintha éppen most mentenék meg a nemzetet, és a világért sem tesznek úgy, mintha az általuk, a saját kezükbe irányított (pénzekkel) alapitványosítassal lenne problémája Brüsszelnek, az EU-nak, és nem mellékesen 25 uniós tagállamnak.
De snitt. Ezzel még nincs vége. Aztán jött az éterbe kiabálás, hogy ők bizony hajlandóak lettek volna kivenni a politikai tisztviselőket az egyetemi alapítványokból, ha (ők így írnák: HA) arra bárminemű jel is érkezett volna az EB-től. Szóval a hiba Brüsszel készülékében van, a vasfüggönyön túl, a legvidámabb barakkban minden rendben. Csakhogy most már más idők járnak, a rút Nyugat nemcsak hall minket, hanem kommunikál is velünk, és erre is válaszoltak az Európai Bizottság szóvivőhelyettese nemcsak elmondta, de bizonyította is, hogy ők már a jogállamiság kérdéséről Magyarországgal folyó tárgyalások kezdetén, azaz nem ma, de még csak nem is tegnap, bedobták az alapítványi fenntartású egyetemek témáját, mint vörös posztót. Jó sok idő eltelt azóta, a kormány azonban nemhogy szigorított volna a kormánypárti politikusok és az egyetemi alapítványi kuratóriumok kapcsolatán, hanem tovább könnyítették azt, a múlt novemberi módosítással tehát inkább még rátettek egy lapáttal, mintha nem lenne holnap, vagy mintha nem mennének százzal. vagy mintha már unnák ezt az egész uniósdit és minden mindegy lenne.
Könnyen rávághatnánk, hogy jó, akkor távolítsák el a politikusokat a kuratóriumokból, és megvan oldva a diákok csomagolhatnak és irány Dánia, Norvégia, és a többi Erasmus-pont. Csakhogy Szijjártónak, Lázárnak, Navracsicsnak, Varga Juditnak, és a többi kormányon lévő politikusnak is, vannak barátai, üzlettársai, rokonaik stb., nem beszélve a másod- és harmadvonalban, de a Fidesz és a NER hátországában és részben belőlük élőkről, akik még talán nemcsak szakembereknek látszanak, hanem akár még azok is. Szóval, ha mégis meglenne a Nagy Egyetemi Kuratóriumi Csere, Viszlát Kati és Atti jeligére, továbbra is, könnyen megoldható, hogy ezer szálon a Fideszhez köthető emberek kerüljenek a kuratóriumokba és élükre. Stumpf István kormánybiztos, aki a felsőoktatás modellváltása, és az új fenntartói modell gördülékeny működéséért felel, maga jelentette ki, hogy “nyilvánvalóan nem ellenzékieket fog kinevezni a kormány”. Mert ők még mindig csak ebben gondolkodnak: fekete és fehér, kormány és ellenzék, Viktor és Feri. De közben ez terelés. Senki sem beszélt, sem az itthoni kritikusok közül, sem Brüsszelben arró, hogy politikailag másnak kellene jönni, vagy ki kellene balanszírozni a kormánypártiak mellett ellenzéki politikusokkal a kuratóriumokat. Amint az a Szabad Pécsen a minap, a PTE idegsebészeti klinikájának volt vezetője, Büki András professzor nyílt levelében is szerepel, az lenne az üdvös, ha politikától független, nemzetközileg is jegyzett szakértő elmék kerültek volna a kuratóriumokba, ha már ezt a modellt találták ki.
Na, szóval, a kuratóriumi tagok cseréje lehetőség lenne, de látjuk, hogy nincs is rá késztetetés, hogy ez a jó irányba induljon el, és amire számítani lehetett, az pont ez.
A tagcseréken túl jöhet egy gondolat, hogy rendben, akkor inkább szüntessék meg az alapítványosdit, s adják vissza az egyetemek autonómiáját. Csakhogy itt hatalmas bökkenőbe ütközne a Fidesz. Hiszen azzal, hogy kiszervezték az egyetemek 70%-át alapítványokba. így az egyetemek tulajdonában lévő ingatlanok, vagyontárgyak, részvények, eszközök, és szinte minden a kormányközeli tagok kezébe pottyant. Mindezekkel pedig, a pénzek mozgásának átláthatósága hiányában lényegében azt kezdenek, és kezdhettek már eddig is kis túlzással, amit csak akartak és akarnak. A kérdés az, mi ér többet az Orbán-kormánynak? A Fideszes kuratóriumi tagok milliós fizetései, az “egyetemek” több, mint ezermilliárdos vagyona fölötti öncélú hatalom VAGY a magyar egyetemisták cserediákprogramja, az oktatók és hallgatók nemzetközi kutatási programokban való részvétele?
A kérdés persze költői. De legyen, legyen egy talán vagy hátha! Sajnálatos módon akkor kell azt mondanunk, hogy az oktatók és diákok kutatásban való részvétele, a külföldön eltöltött szemeszterek NEM a Fidesz malmára hajtják a vizet. A demokráciában előrébb tartó országokban tapasztaltak, a külföldi egyetemek példásan elfogadó diákjaival való, és a jóval fejlettebb oktatási rendszerükkel való találkozások után visszacseppenni a magyar valóságba, na ez biztosan nem szül újabb kis, helyes és engedelmes Fidesz-szavazókat. Márpedig az Erasmus-program, ellentétben a magyar oktatási rendszerrel, valóban színes, befogadó, nyitott, kritikus értelmiségi gondolkodókat kíván nevelni. Amennyire ciki tehát hazánk kizárása az egyetemi európai forrásokból, akár ugyanannyira erős késztetést is érezhetnek az Orbán körüli tanácsadók az európai egyetemi körforgásból való kimaradásra.
Na, de ha tényleg ez a helyzet, akkor mit lehet, mit lehetne tenni? A kérdésre a válasz inkább az, hogy mit lehetett volna tenni? Van erre egy egyszerű, de annál tisztább példa, a FreeSzFE. Tán emlékeznek még, ez volt az a mozgalom, amit azok az egyetemek, amik most talán kiabálnak és jajveszékelnek, nemhogy nem vettek a védelmükbe, de egyesek még asszisztáltak a volt SZFE és végső soron önmaguk kiszolgáltatottságba taszításához. Mindazonáltal most, hogy a nagybetűs baj hozzájuk is bekopogtatott, már ők is a bőrükön is érzik, amit az igazi SZFE-sek érezhettek, egyes egyetemek, amelyek akkor hallgattak, most kiállnak és véleményt nyilvánítanak az EB döntésével kapcsolatban. Akkor viszont, amikor alapítványi és kormányközeli kezekbe került a saját maguk és a diákjaik jövője, akkor, nagyon úgy tűnt, hogy jobban számított az állásuk és önmaguk érdekképviselete.
Érdekes lehet a bizonyos pofon értelmezése abból a szempontból is, hogy a lassan egy éve jelenlevő, utóbbi hónapokban felerősödött tanár-diák tüntetéseken való hallgatói és egyetemi tanár részvétel bődületesen alacsony volt, s habár nem az egyetemekről szólt pontosan, de annál inkább szólt oktatási rendszerünk alappillérjeiről. Nyilvánvaló, az alapítványi egyetemek a gyomrost nem a szolidaritásuk hiánya miatt kapták, de az intő jel lehet a számukra is, hogy nemcsak az általános iskolákban és gimnáziumokban van baj strukturálisan is, de az egyetemeken is. Intő jelnek kellene ennek lenni arra, hogy valakinek, de leginkább a kormánynak lépnie kellene és végre csinálnia valamit az oktatás terén is azon túl, hogy szép stadionokat épít és olimpiákra meg kézilabda tornákra pályázgat. Hogy végre, valóban és tisztán az egyetemi polgárok, az oktatók, az ott dolgozók és főként, a diákok, a hallgatók érdekeit képviselje, s ennek részeként például első körben átláthatóvá tegye az egyetemek gazdálkodását. Hogy visszaadják a legfőbb egyetemi értéket, az autonómiát, hogy a magyar oktatási rendszert feltámassza sírjából. No, de látjuk, ez, eddig nem volt ínyükre, és az Európai Bizottság nagyon erős intésére is több, mint furán reagáltak. Vagyis ahhoz, hogy e téren változzon valami, azt mi, magunk, mi együtt nem tudjuk megúszni, a nép, az állampolgárok nyomásra lenne szükség.
És végül a legnagyobb kérdés: vajon a hallgatók, tanárok és szülők reakciója hasonló lesz-e, mint ahogy a filmművészeti egyetem reagált anno? Csatlakoznak-e ezt követően a tanár-diák tüntetésekhez, esetlegesen miattuk ki lesznek-e bővítve a tüntetések követelései?
Vagy marad a homokba dugott fej? Éppen úgy, ahogyan a többi egyetem szolgáltatta ki a diákjait az alapítványokon keresztül a Fidesznek és az Orbán-rendszernek?
