A Pannon Filharmonikusoknak köszönhetően (bár több hasonló reklám lenne!) már háromnegyed éve, közel fél házfalnyi méretben látható Pécs történelmi belvárosának határán a 2015-ben elhunyt költő, Fodor Ákos három sora. Egy haiku. Egy forgalmas részen, a Rákóczi út – Lánc utca – Zsolnay Vilmos út találkozásánál, az ottani hotel hátsó homlokzatán – és a szálloda mögött/alatt félbemaradt építkezésnek “hála” látszik is.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A környéken sétálva éppúgy észre lehet venni, mint a közlekedési lámpánál várakozva. Rengeteg alkalommal morfondíroztam már azon, mennyire telitalálat. Pedig csak három sor. Egyre inkább azon tűnődtem, hogy hogy nem kapartatta le még valamely országbíró sündisznócska a falról a verset. Mutatom (1. pont).
(1) Fodor Ákos: Axióma
morális örök-
mozgó: amit nem emelsz
– szüntelen – süllyed
(2) Az előtérben egy igazi mű-rom áll, egy talán már soha el nem készülő épület alapzatának berozsdált maradványa, egy csonk. Lassan olyan, mintha mindig ott hevert volna! A bő évtizede az időjárásnak kitett, sínylődő pőre betonon a tócsákban visszacsillan a vászonra nyomtatott „ez meg az”. Most költészet. A rom a második-harmadik gazdasági válság óta el nem készült irodaépület mélyépítészeti része, azaz a mélygarázs rész, amely majdnem a talajszintig elér. Annyira ronda, hogy az már tényleg szép. Akad ott aprócska nádas is már pár éve, egy ott keletkezett beton-medencében. A félig elkészült beruházás egy szállodát eredményezett, a tűzfalát hol viccpárti óriásgrafiti, hol cipőreklám ékíti, s most Fodor Ákos egy haikuja.
(3) Mi az, hogy morál? „Hazudni rút. Ez ellen a morál, | A társas illem egykint perorál.” Miheztartás végett ezt nem Parti Nagy Lajos írta, hanem a csendes, szelíd Arany János.
(4) Mi süllyed? A karmester keze? Az ország? A kultúra? A nívó? Mindegyik? Egyik sem? Bármi? Minden belemagyarázás, ez a vers csupán a gravitáció versbe forrt megfogalmazása.
(5) Mi késztette a Pannon Filharmonikusokat a plakátra? Szerette a marketinges Fodor költészetét? Jó ötletnek tűnt? Mert ez mégiscsak valami a kultúra felől érkező hozzászólás a világ dolgaihoz. A plakát erős műfaj, már amikor arra használják, amire való. Mármint elég talányosan fogalmazva beleértünk akármit? Hogy mi a szerepe az életünkben, Magyarországon a… minek? Mert nyilván, ha szóvá teszik, hogy „amit nem emelsz”, azt kinek a feladata emelni? Ha politikus vagy, akkor rávágod – így vagy úgy – hogy naná, hogy az államnak! Ha kormánypárti vagy, akkor a szemüveged mögül felnézve kérdő tekintettel, enyhe számonkérés is vegyül a hangodba: Mit akartok még? Minden az állam feladata?
(6) Olyan művészekre van szükség, akik nyaldossák a gazda szalonnabürke ízű kezét? Vagy olyan művészekre van szükség, akik törleszkedés helyett teszik a dolgukat?
(7) Mi a művész dolga? Az egyiknek szökdécselő giganagy csodaszarvast, a másiknak miniatűr cukimuki tücsköt-bogarat szoborni. Az egyiknek 5 milliárdért kurzusfilmet gyártani, a másiknak meg elhagyni az országot (migráns/emigráns), mint egy Bartók, mint egy Márai, mert a saját erkölcsi kiállása miatt nem kap munkát mondjuk rendezőként. Meg van az Illyés Gyula a maga „mindenki szem a láncban”-jával. Ha már az ilyen morális izékről elmélkedünk. „Itt élned, halnod kell.” Kell? – kérdi hatszázezer, vagy millió honfi.
(8) Maradjunk ennél a „süllyed”-nél. Most ahogy válságról válságra nőnek a társadalmi különbségek, nyílik az olló, tágul a szakadék (a gazdasági elemzők képhasználatának gyöngyszemeiből idéztem), akkor mennyibe kerül egy jobb helyről egy jobb koncertjegy? Kamaszkorom egyik zenekara visszatért, s 17 ezer forintért megtekinthetem, és akkor még nem a csúcsok csúcsát említettem. Melyik gimnazista engedheti ezt meg magának? Hány ebédre kapott pénzéből jön össze egy koncertjegy? A kultúrafinanszírozást egyre inkább elengedi a regnáló hatalom. „Hagytunk elég pénzt az embereknél!-módra. Annyi pénzt, hogy még a saját maga által kinevezetteknek sem feltétlenül adja oda a saját maga által előre betervezett határidőre az állami támogatást. Hallani híreket a kulturális intézményekből, hogy május közepéig nem ért oda egy állami forint sem. Mi süllyed akkor? A kultúra vagy az állam? Miért hallgatnak erről az intézményvezetők? Csendkirályosat játszanak? Ne szólj szám, nem fáj fejem-eset?
(9) Május 17-én ünnepelné születésnapját Fodor Ákos (1945-2015). A haiku 17 szótagból áll. A versforma a 17. századból ered. Ami Fodor Ákos életművében a 17, az a pécsi Bertók Lászlóéban a hármas szám. Addig csiszolták a saját formájukat a költők, míg mindketten számmisztikusnak álltak a csillagok közé.
(10) Mire gondolt a költő? Mi süllyed el? Fodor Ákos kb. annyit válaszolna, hogy „önnek biztos igaza van, nálam jobban tudja”. Arany János megint bedobhatná a „Gondolta a fene! szállóigévé vált mondatát és dőlne a közönség a röhögéstől. De tényleg: mire gondolt a költő? Milyen séma alapján elemezhető a „mondanivalója”?
(11) Spiró György Fodor Ákos verseiről írt recenzióját így fejezte be: „segítenek élni.”
(12) A haiku a japán költészet jellemző versformája a 20. században a világirodalom kedvelt műfajává vált. 17 szótagból álló kötött formájú vers modern változata 3 sorban is íródhat. Az első sor 5, a második sor 7, a harmadik sor megint 5 szótagból áll. Ahogy Fodor Ákos fogalmazta: „A haiku talált rám; haikukat írtam, mielőtt még megismertem volna e forma paramétereit.”
(13) „A haiku kettőt tesz költővé, amint a szerelem kettőt szeretővé. Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész; elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban, oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak, s válnak, míg vállalják, valami Harmadikká. Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt. Boldogok, akik – ha egyetlen haiku pontjában is – találkozhatnak és megérinthetik egymást.” (Fodor Ákos)
(14) Jóideje szinte Fodor Ákos az egyetlen olyan költő, aki nem eltűnik, hanem újra és felbukkan a közösségi portálokon. Vajon a folyton újratermelődő kamaszlányok osztják csak meg változó képekre felmásolva a sorait? Fodor Ákos az interjúiban a kérdések általában hosszabbak, mint a válaszai. Ilyeneket felel: „Hogyha jól értem kérdését, a válaszom: igen.” vagy azt, hogy: „Lehetséges.” Minél többet olvassa valaki, annál inkább megérti, hogy mennyire kifürkészhetetlen költő. A rajongói sem tudnak róla semmit. Szerette a focit? Ha befordult a konyhába, rágyújtott-e a pipára, vagy inkább a maradék káposztás cvekedli miatt tért be oda? Fodor Ákos költészetét az alkotótól függetlenül, magukért a versekért lehet szeretni. Fodor Ákos esetében a név márkajelzés, csak a versek léteztek. A költő személye nem érdekes.
(15) Fodor Ákos nem a hagyományos japán haiku műfaját írta tovább, mert a japánok sajátos gondolkodásmódját, a természeti motívumkincsük szimbolikáját rajtuk kívül kevesen értik. Ha egy fenyő szerepel egy japán haikuban, akkor az arra utal, hogy az illető hosszú életű. A haiku kicsi forma, tökéletesre csiszolt kavics, vagy olyan, mint egy gyöngyszem. A népszerűségét talán az adja, hogy akkora, amekkora. Ki áll neki ma többoldalas, nagylélegzetet igénylő szabadverseket falni? Mennyi esélye van így az Üvöltésnek? Fodor haikui itthon emberek sokaságát képesek megszólítani, közben gyakorlatilag csak magyarul értelmezhető ez a költészet. Annyira közép-európai. Szegény japán haikuknak pedig még rendes címe sincsen.
(16) Néha azt gondolom, Fodor Ákos versei nem versek. Haikui nem haikuk. Töredékek. Nyelvszemléleti, bölcseleti gondolatok. Néha azt gondolom, mintha Kafka töredékeit folytatná, ráadásként.
(17) Apropó ráadás. Álljon itt még egy Fodor Ákos haiku:
Axióma [Isten nem hívő]
Isten nem hívő.
A nép nem demokrata.
A víz nem szomjas.
