A Színházi Olimpia programjában érdekes bejegyzés tűnt fel: lesz Országos Színházi Találkozó! Hogy erről pécsi újságírókként miért nem tudtunk? Mert nem Pécsett, hanem máshol lesz. Debrecenben. Milyen jelzővel illethető ez a rendezvény? Érdekes? Furcsa? Meghökkentő? Döntsék el Önök!
A cikk a hirdetés után folytatódik
Találgatjuk egy ideje, hogy a X. Színházi Olimpia megrendezésére miért volt szüksége Magyarországnak? A független színházak a korábban nekik járó támogatás 40 %-át elvesztették, a színházi tao eltörlésével pedig az egész szakma bajba került. Színházak zártak be emiatt, s például Pécsett is részben ennek köszönhető, hogy a város független alternatív színháza a megszűnés szélére került, csak a közönség elképesztő összefogásának köszönhető, hogy egyelőre még működni tudnak.
De, ha csak az idei évet nézzük, akkor a kulturális intézmények a nekik járó állami támogatást – hozzátessszük: ismereteink szerint – még nem kapták meg. Például a színházak. A Színházi Olimpia költségvetése 6,2 milliárd forint. Persze Csák szakminiszter úr beköszönésképp megmondta, hogy már elég pénzt hagytak az állampolgároknál, tartsák fenn ők a színházakat.
„Ekkora méretű színházi esemény még nem volt Magyarországon, és idén ez a legnagyobb színházi esemény a világon. 58 ország, 400 társulat, 750 előadás, s több mint 7500 résztvevő eddig – ez a készülő Színházi Olimpia számokban” – idézte fel Vidnyánszky Attila összegzését a debreceni sajtótájékoztatóról a Szinházonline. Megismételjük: a Színházi Olimpia költségvetése 6,2 milliárd forint, ami elegendő lenne sok jelenlegi színház – és egyéb kulturális intézmény – költségvetésében tátongó lyuk eltüntetéséhez. A független színházak számára pedig évtizedes működési költség lenne.
Az előbb idézett cikk folytatásaként Gemza Péter, a Csokonai Színház leköszönő igazgatója kapott szót, aki hangsúlyozta, hogy „nem versenyt vagy megmérettetést szerettek volna szervezni.”
„A 10. Színházi Olimpia keretében egy olyan Országos Színházi Találkozót szerveztünk a kiemelt és nemzeti színházi státusszal rendelkező társulatoknak, amelyen megmutathatják, mit gondolnak a társadalomban elfoglalt helyükről, a saját feladatukról, milyen kérdés foglalkoztatja őket, és milyen válasszal állnak elő. A mostani rendezvénysorozat alkalmat nyújt a meghívott társulatoknak, hogy végig gondolják saját társulati küldetésüket, és közösen találjunk választ arra a kérdésre, hogy mi a feladata az állandó társulattal rendelkező kőszínházaknak.”
A fesztiválon a debreceniek mellett részt vesz még a Budaörsi Latinovits Színház, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, az Új Színház, a Budapesti, a Győri, a Miskolci, a Pécsi, a Szegedi Nemzeti Színház, a Szolnoki Szigligeti Színház, a József Attila Színház, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház valamint a Szombathelyi Weöres Sándor Színház. Ha szakmai szemmel nézzük, akkor beszédes a hiányzók névsora: Radnóti, Örkény, Katona.
Hogy miért nincs már Pécsett Országos Színházi Találkozó? Hogy a debreceni színházigazgató miért hangsúlyozta ki azt, hogy ez nem versengés? „…hiszem, hogy a színházi társulatok közösségét nem az állandó versengés, hanem az együttműködés viheti csak előre.” – fogalmazta meg a Csokonai Színház honlapján a színidirektor.
Nos, a kérdés megválaszolásához messzebbre kell tekintenünk. Addig azért annyit meg kell jegyezzük, hogy Pécs nem feltétlenül (de erről majd később), Debrecen azonban minden bizonnyal kedves városa Vidnyánszky Attilának – nem beszélve arról, hogy a kormányzat vajon hogyan viszonyul bármilyen területen egy Pécs-Debrecen “mérkőzéshez”? A Kárpátaljáról származó Vidnyánszky Attila ugyanis a Nemzeti Színház előtt itt kapott lehetőséget színházvezetőként.
Induljunk ki a 2001-ben alapított Pécsi Országos Színházi Találkozó sorsából. Az sem elsősorban a szakmai versengésről szólt, hanem Jordán Tamás szándéka szerint a találkozásról, az volt a cél, hogy találkozzon egymással a színházi szakma. Ilyesmi indokokkal, hogy Nyíregyházán nem tudják, mi történik Pesten, Sopronban, Miskolcról nem látszik Pécs… Igaz, nem jutott annyi pénz a fesztiválra, hogy a társulatok végig Pécsett maradjanak, a kritika egy része – például az akkor még élő MGP vagy Koltai Tamás is, aki sokáig el sem jött Pécsre, a POSzT-ra, így is nyaralásnak bélyegezte a fesztivált, holott voltak évek, amikor az ország legjelentősebb kulturális eseményei közé is számíthattuk.
A POSzT-ot azonban nem is feltétlenül a versenyprogram tette fontos művészeti eseménnyé, hanem az úgynevezett Off programok, azaz a kísérőprogramok sora. 2010 előtt a bőség zavara jellemezte a fesztivált. Kezdődött a nap az előző esti versenyprogram vitájával (általában kettő előadásról folyt szó), majd ebéd után, kora délután a Nyílt Fórum felolvasószínházával (ahol kortárs és pályakezdő szerzők friss darabjait mutatták be, majd vita is folyt), aki bírta, még belenézhetett egy performaszba, vagy színművészetisek vizsgaelőadásaiba lesett bele, avagy egy szakmai kerekasztal-beszélgetésbe, és ha tudott a versenyprogramra jegyet szerezni, akkor azt nézte (pl. 17 órától 19h 15-ig, majd 20 órától 11-ig, de akár éjfélig is kitartott a közönség egy Mohácsi vagy Bodó Viktor előadásért) és a második versenyprogram után is jutott egy-egy koncert, felolvasás, akármi.
A versenyprogrammal párhuzamosan kimagasló alternatív előadások is futottak, és tömegeket vonzó koncertek (Varnus Xavér, Dés László, stb.). A költségvetés felét a város állta, a másik felét a kormányzat. A fesztivál egyszerre volt szakmai és közönségbarát. A felkért válogató megnézett 100-120 magyar nyelvű színházi előadást – mindig vita folyt arról, hogy történjen a válogatás, tíz évig egy személy döntött, utána már kettő, volt, hogy nem is kritikus került a zsűribe, hanem író, zenész, filmrendező vagy operaénekes, és egyre többfajta zsűri értékelte a versenyprogramot, egyre több díjat osztottak ki, de a viták közepette egy vidéki város, egy kulturális decentrum 7-10 napra megkapta a kulturális főváros szerepet, s programmennyiséget. Hozzátessszük, hogy a POSzT időpontja egybeesett a színházi szezon végével, ekkor van az egyetemi vizsgaidőszak, és a színháztermek korlátozott befogadóképessége miatt ez a fesztivál kevéssé alkalmas egy város turisztikai felvirágoztatására, az Off programokat szervező Máté Péter forszírozta, hogy legyen az utcán is fesztiválhangulat, azaz spontán, vagy annak tűnő programokkal ideig óráig életteli fesztiválvárossá alakult Pécs. Akadtak olyan esték, amikor a városi szlogenként bevetett „Pécs, a mediterrán hangulatok városa” mondat valósággá lett, mert tömegek mozogtak a belvárosban, a szórakozóhelyeken várni kellett az ülőhelyekre… Hömpölygött a tömeg a Király utcából a Dantéig, a Séta térig… Lassan már szégyellem a nosztalgikus hangütést!
A POSzT közel két évtizedes létéből gyakorlatilag négyszer-ötször sikerült kimagasló színvonalon a fesztivál, volt hogy az évad sikerült gyengébbre, volt hogy a versenyprogram válogatója gondolta magát túl fontosnak – 15 kimagasló színvonalú színházi előadás nem születik egy évadban magyar nyelvterületen, ahogy tapasztaltam, jó, ha 3-5 jön létre, amelyek akár nemzetközi megmérettetésben is érdekesek lehetnek, viszont a jó előadások száma sokkal több, mint 12. Több POSzT-válogatóval is beszélgettem erről a témáról, a potenciális versenyelőadások száma akár két-háromszorosa annak, ahány a versenyprogramba befért volna, erről tanúskodtak a válogatók jegyzetfüzetei. Végülis a POSzT halálához is ez vezetett. Aki kimaradt, kirekesztettnek érezte magát. Volt, aki ennek hangot is adott, például Vidnyánszky Attila, aki akkor még nem a Nemzeti Színház igazgatójaként a válogatók és a kritikusok ízlésében politikai ideológiát vélelmezett.
Az ő személye azért is fontos, mert a POSzT sorsát tulajdonképpen egy szakmai vita pecsételte meg. Vagyis egy szakmai bírálat. Úgy, ahogy fel tudjuk idézni a hangulatot: a Mesés férfiak szárnyakkal című előadásról kb. annyi hangzott el, hogy roppant látványos, de közhelyes, amikor is a rendező – Vidnyánszky Attila – nagy robajjal kirúgta maga alól a széket és indulatosan elviharzott a teremből.
Utólag joggal állítható, hogy ez az esemény szimbolikus, mert a POSzT sorsát gyakorlatilag ez a döntés pecsételte (de mindenképpen: ez pecsételhette) meg, az addigi tulajdonos – Magyar Színház Társaság – mellé bevásárolta magát a Magyar Teátrumi Társaság (elnök: Vidnyánszky Attila), s azonos jogokkal rendelkezve immár más játékszabályokkal kezdett működni a fesztivál. 2015-ben már a zsűritagokkal szemben emelt kifogást a MTT, holott korábban szakmai kérdésekbe nem szólt bele a POSzT vezetősége. Csáki Judit neves színházkritikus személye miatt indult botrány miatt részleges bojkott is lezajlott a POSzT-tal szemben, innentől kezdve a háttéralkuk és a politikai játszmák szinte teljesen erodálták a fesztivált. Miként az országban, azonképp a fesztiválon is a megosztottság lett úrrá. Legszebb példája ennek a város főutcája, az egykori pécsi püspökről elnevezett Király utca, amely a 2000-es évek első felében a POSzT idején arról volt nevezetes, hogy bármely teraszon lehet egy hírességet látni, a 2010-es évek második felében pedig az utca két felén egymással szemközt haladó színészcsapatok mégcsak nem is köszöntek egymásnak, nemhogy egymásra néztek volna. E sorok írója ennek maga is tanúja volt, többször is. Ez a POSzT nem az a POSzT volt, ami miatt a fesztivál létrejött. Nem a találkozásról szólt. Gyakorlatilag láthatatlanná vált a városban a fesztivál, az aktuális szervezők (Hol volt már Jordán Tamás, vagy az off-ot szervező Máté Péter ekkor!) Szűcs Gábor „Medve” és a jó fideszes kapcsolatokkal bíró Magyar Attila (a ZSÖK-nél volt gazdasági vezető, de a nevéhez fűződik a Pécs főterére kiállított kínos emlékezetű óriási műanyag Leonardo-ló és az újdonságot nem tartalmazó, ellenben óriási anyagi bukást, majd a múzeumnak tetemes adóbírságot jelentő Leonardo-kiállítás is). A vezető-kettős dicstelen tevékenysége nyomán perek indultak, egy mintegy 70 millió forint ellenőrizetlen kifizetése miatt (tegyük hozzá: végül az ügyészség megszüntette az ebben az ügyben elindult jogi eljárást). Úgyhogy mára nemhogy Pécsi Országos Színházi Találkozó nem létezik, de az azt szervező egykori cég, a POSZF Nkft. sem. Sőt, már az egykori elképesztően sikeres és fontos színházi fesztivál honlapja, a Poszt.hu sincs már, hiába kerestünk rá – egyedül a fesztivál Facebook-oldala működik. Arra emlékszik valaki, hogy kik voltak az utolsó POSzT igazgatók? (Márta István és Moravetz Levente, már majdnem elfelejtettük).
Szóval Pécsett nincs Országos Színházi Találkozó. A POSzT gyakorlatilag 2015-ig működött, utána vegetált 2019-ig. 2020-ban a pandémia miatt elmaradt, 2021-ben pedig megszűnt.
Lehet, hogy a rövid emlékezet, vagy a praktikum miatt nevezték Debrecenben annak a fesztivált, aminek. Mert válogató, vita, szakmai és kiegészítő programok nélkül milyen egy Országos Színházi Fesztivál? A jelzőt ki-ki találja meg maga. Ha jóhiszeműek akarunk lenni, akkor ez egy színházi szemle. Vagy büszkélkedés.
A debreceni Csokonai Színház felújítása, a hozzá tartozó Csokonai Fórummal együtt bruttó 20 milliárd forintba került. Érthető, persze, hogy meg szeretné ezt mutatni a szakmának a debreceni igazgató – még ha le is köszön. Abszolút érthető. Csak önhatalmúan ne hívják Országos Színházi Találkozónak! És csak halkan, de megjegyezzük, hogy a Pécsi Nemzeti Színház is felújításra szorulna, 1991 óta igencsak elhasználódott. Hang, fény, színpadtechnika… A szükséges összeg pedig hasonló nagyságrendű lenne, mint a debrecenieké (plusz infláció).
Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.
