A múlt hétvége halvány, önfeledt mosollyal telt, Könyvhét volt, végre, újra. Talán egyszerűen csak örültek egymásnak az írók és az olvasók, mert mégsem esett annyit az eső, mint azt az időjárás-jelentésben jósolták, és rekkenő hőségben bárki egy téren izzadhatott Szabó T. Annával, Bodor Ádámmal, Grecsó Krisztiánnal vagy akár Vámos Miklóssal. Egy téren a döglesztő napsütésben, Medárd idején. Alig telt el pár nap, s megint keseredni kezdett a nyál…
A cikk a hirdetés után folytatódik
Örültünk, hogy nem ázott szét az összes könyv, hogy nem marad el minden dedikáció, a könyves sátrak előtt hömpölygő tömeg és az írókra váró, sorokban álló emberek látványa pillanatokra elfeledtette azt, hogy hol élünk. Hogy a tanárok tisztességes fizetéséért mióta tüntetnek, hogy színházak hosszú sorát fenyegeti a bezárás, hogy filmkészítésre milliárdokat, azt hiszem, most már kizárólag, kevesebb pénzt is majdhogynem csak hithű műkedvelőknek adnak. Hogy magyar egyetemeket sikerült kényszerpályára küldeni az elalapítványosítással, már nem kötnek velük új kutatási szerződéseket az EU más országaiban működő egyetemek, csak mert a kormánytól függő kuratóriumok akkora jelentőséggel bírnak, vagy hogy a benzinkútnál minden egyes csepp megvásárolt üzemanyaggal támogatjuk Putyin vérszivattyúját…. Tovább is soroljam? Ünnep volt, könyvünnep…
Ha leegyszerűsítem azt, hogy mi történt, akkor most épp a LIBRI-t nyelte le a kisgömböc. Hivatalosabban: a Libri-Bookline csoportot az addig kisebbségi tulajdonos vette meg. A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, azaz az MCC leányvállalata szerződést kötött az SQ Invest Kft.-vel a Libri-csoport 67,48 százalékos részvénycsomagjának adásvételéről. Ez azt jelenti, hogy a tranzakcióval az eddigi közvetett kisebbségi tulajdonos MCC a hazai könyvkereskedelmi és -kiadói piac meghatározó szereplőjének a 98,41 százalékos tulajdonosává válik – ilyen pontosan fogalmazott a Mathias Corvinus Collegium a közleményében. Milyen szép, hogy odafigyel az 500 milliárddal induló, tehetséggondozással foglalkozó intézmény a könyvpiacra. Tarthatnánk ezt nem 98,41, hanem 100 %-ban – egy normális országban – örömtelinek is, mert akár profiljába vág. De az MCC projektjeiben a tehetséggondozás, a nyelvoktatás fontos munkája zajlik. Mellette pedig helyet kapnak az áltudományosságba hajló, főként konzervatív világnézetű előadók, akik közt akadtak hardcore brexitpártiak, soviniszták, AfD-sek, no és az ünnepségeken kormánytagok celebrálnak… De azt el kell ismerni, hogy ha vitát szerveznek, akkor vita folyik. Janicsárképzőnek is titulálják a szervezetet a bírálói (szebben fogalmazva a Fidesz elit utánpótlásképzője az MCC), ám talán az sem túlzás, hogy a konzervatív, polgári oldal sok száz milliárddal megtámogatott kulturális térfoglalási műveletének része, így is számon tarthatnánk.
Az, hogy az MCC a LIBRI-ben kisebbségi tulajdonosból többségi lesz, azaz megvásárol egy sikeres üzleti vállalkozást, tekinthetjük racionális döntésnek. Sokszorosan is. Üzleti szempontból mindenképp. De vajon mi van még a tervük mögött? Milyen szándékok? Bele fognak szólni a kiadók működésébe? És ha igen, mikortól? Ha nem, akkor miért nem? A félelmek abból a tapasztalatból adódnak, hogy ahová a hatalom képviselői bevásárolták magukat, ott megváltoztak a dolgok. Vajon meddig uralkodnak még a piaci törvények? És ha cenzorként nem is jelölnek ki senkit, mikortól kezd élesedni az öncenzúra a kiadói döntésekben? Az, hogy „nem kockáztatunk egy-egy könyvvel”, mert a többi író érdekében nem kockáztathatunk!!! – majd így magyarázza magának a szerkesztő? Az új tulajdonos vajon nem azért vette meg a Kiadót, hogy beleszóljon a működésébe? Csupán emberbaráti szándékból cselekedett?
A pécsi Alexandra kiadó bedőlése utáni könyvpiaci helyzet egyértelmű nyertese a LIBRI-csoport lett. Országosan 57 üzlettel rendelkeznek. És remek kiadókkal. Olyanokkal, mint az egykoron a pécsi Jelenkor folyóiratból kinőtt, majd önállósodott Jelenkor Könyvkiadó. Ha körülnézek a polcomon, sok könyvet találok tőlük, ott jelennek meg Margaret Attwood könyvei, a minap meghalt Cormac McCarthy és David Foster Wallace, Tompa Andrea, Forgách András, vagy hogy még a legkedveltebb magyarokat is megemlítsünk: Mészöly Miklós, Nádas Péter, Polcz Alaine és Tolnai Ottó…
A Helikon sem ponyvát ad ki: Kurt Vonnegut, Salman Rushdie, Alessandro Baricco, Nick Hornby, Kazuo Ishiguro, José Saramago, Vladimir Nabokov, Mario Vargas Llosa vagy Orhan Pamuk, de Bödőcs Tibor és Cserna-Szabó András is ott jelenik meg.
A Kolibri az ifjúságot célozza, a LIBRI Könyvkiadó inkább a bestsellerekre ment rá, a Park Kiadó az igényes, szép kiállítású könyvekre fókuszál, gasztronómia, történelem, természettudomány és az irodalmi Nobel-díjasokra is odafigyel. Mindegyik kiadó palettáján több olyan író dolgozik, akik – hogy finom jelzővel illessem őket – elsősorban nem NER-szabatosak.
Érdeklődve figyelem a folyamatokat. A finom megfogalmazásokat. A megjelent mémek sorából kiemelkedően szellemes az ILLIBRI felirat. Mert most ezek az igazi kérdések: vajon hány író hagyja ott a kiadóját? Vajon hány vásárlót veszt a könyvesbolthálózat? Mert most nagyjából ugyanaz a helyzet, mint amikor a dohánytermékek árusítását monopolizálta a hatalom. Több dohányos ismerősöm mondogatta – pár hétig – hogy ez már elég indok arra, hogy leszámoljon a függőséggel, mert „Ezeknek nem adom a pénzem!” (Kétharmaduk a mai napig dohányos.) Milyen fokig vagyunk hajlandóak részt venni a játszmában? A honi protest-mozgalmak pár hetes, hónapos lángolás után végleg ellobbannak?
De hogy mi lehetett az oka annak, hogy Balogh Ákos, a LIBRI többségi tulajdonosa eladta a részvényeit a kisebbségi tulajdonosnak? Nos, két éve tett először kísérletet erre a tehetséggondozással foglalkozó szervezet: „Az MCC döntése miatt elmaradt osztalékfizetés a piaci kockázatkerülés mellett könyvszakmai szereplők szerint már a pénzügyi nyomásgyakorlásról is szólhatott: a többségi tulajdonos, aki az utóbbi időben már nem tudott pénzt kivenni a cégéből, végül megvált a részvényeitől” – írja a G7, hozzátéve, hogy Balogh május környékén adhatta be a derekát, amit követően az MCC részvényesei is megszavazták a 4,2 milliárdos osztalék kifizetését, a kifizetés napja ráadásul 2023. június 14., vagyis a tranzakció bejelentése utáni szerdai nap.
Az eladó és az új tulajdonos megvárta a Könyvhét végét, s utána jelentették be a hírt. Mert ez az ügy komoly hullámokat vetett volna. Mind az írók, mind a vásárlók részéről. És a kasszánál is megmutatkozott volna a különbség. Mit gondolnak, miért vannak könyves akciók egész évben? Mert Magyarországon sok könyvet Karácsonykor és a Könyvhéten lehet eladni. Nem kockáztatták a bevételt.
Mint az a G7 cikkéből megérthető, az MCC nélkül korábban sem lehetett stratégiai döntést hozni, mivel vétójoggal rendelkezett. Ezért adta el a többségi tulajdonos a részét, mert nem tudott a pénzéhez jutni – s szüksége lett volna rá (a Corvin áruházat újítja fel, mint azt a G7-ből megtudtam). Mi lesz a következménye az üzletnek? Az is lehet, hogy megy minden tovább? A sok pénzt hozó LIBRI-hez senki nem nyúl, nem szólnak bele a dolgukba, mert tudják a szerkesztők jó ízléssel rendelkeznek, a kiadó erős piaci szereplőként továbbra is meghatározó szerepet játszhat a magyar kultúrában, az országos hálózata miatt pedig könnyen diktálhat is a piac többi szereplőinek. Sőt, a LIBRI jól és határidőre fizető cégként is ismert volt eddig.
De a hatalom eddigi, hasonló vásárlásainak következményei lettek. A Népszabadság megszűnt, az Index formailag nem veszett el, csak átalakult. Nem rögtön. Hanem idővel (jó, oké, azokat nem az MCC vette meg – de vajon feltételezhető-e ekkora léptékben önálló gondolkodás, cselekvés egy /fidseszes-konzervatív/ tehetséggondozással foglalkozó szervezettől?).
Mert miről van szó? Egy-egy kormánykritikus szerző könyvének eladása – eddig is, igaz, csak kisebb mértékben – az MCC-t finanszírozta. Legyünk demagógok, mondjuk a példának okáért Nádas Péter könyvét én is megvettem, s ezzel a pénzemmel is az MCC-t támogattam sokadmagammal. Ahogy a bagósok, a szerencsejátékosok és mindenki, aki vásárol, adót fizet Magyarországon, az a Magyar Kormányt finanszírozza. A nemzeti akármi boltban vett nemzeti akármivel tovább toljuk a nemzeti szekeret. „Mindenki szem a láncban” – ahogy Illyés Gyula fogalmazott pontosan az egyik leghíresebb versében. Bödöcs könyvet vett? Závada Petit? Tolnay Ottót? Akkor is az MCC-t támogatta, ha akarta, ha nem. Fogalmam sincs, Tolnay Ottót érdekli-e az MCC. Az egyik legzseniálisabb költőnk. De vajon eztán, számít-e majd a könyvek minősége? Vagy egyéb szempontok is dönthetnek a kiadás mellett? Teszem azt, LMBTQ-könyvek esetében hogy fognak eljárni? Vagy oldalkötődéseket felmutatni tudó írók esetében?
Az első előjele a változásnak – utólag könnyű belemagyarázni a dologba – a Libri-díj szüneteltetése volt. Az indok? Gazdasági okokra hivatkoztak. Nehezen, de elfogadható egy reklámmal, marketinggel, bírálóbizottsággal együtt pár tízmilliós díj felfüggesztése. Most a háborúra szoktak hivatkozni, a rezsire… Ezt cáfolandó álljon itt a LIBRI-csoport mostani osztaléka: 4,3 milliárd magyar forint! Ha az osztalék összege csupán 4,296 lett volna, akkor bedől az MCC? Nem valósul meg a korábbi többségi tulajdonos építkezése? Vagy a korábbi nyertesek miatt kellett ezt tenni? Persze ezek csak feltételezések.
Bödöcs Tibor elpoénkodott a Facebookon, de azt is írhatnám, hogy magyarázkodik, miért marad. Péterffy-Novák Éva volt az első távozók egyike. A bejegyzése lényege: „A Libri Kiadónál a jövőben nem kívánom megjelentetni a könyveimet.” Lehet ragozni, árnyalni, lehet vitatkozni vele, hogy ez csak előítélet. Lehet azt gondolni, hogy nem elkezdődött valami, hanem nagy valószínűség szerint csak folytatódik. És mondhatjuk azt is, hogy nem költözhet mindenki az umbriai Todiba, mint az a Péterffy Gergely – Novák Éva házaspárnak sikerült, vagy Bécsbe. Vagy Berlinbe. Vagy Párizsba. Megértem őket. 600-800 ezer magyarnak már sikerült. Mi többiek, meg mi mást mondhatnánk, mint amit Gothár Péter Megáll az idő filmjében Köves Istvánné, Éva mondott: „Jó, akkor itt fogunk élni.”
