Május végén mondatta le a szekszárdi közgyűlés a Tolnai megyeszékhely fideszes polgármesterét, Ács Rezsőt, amihez az ellenzékieknek és a fideszeseknek együtt kellett szavazniuk. Csakhogy Ács egyik lépése miatt azonnal nem lehetett érvényesnek tekinteni a döntést. Sőt a polgármester pert is kezdeményezett, és korábban egy szokatlanul éles közösségi médiás posztban – neveket külön nem említve – durván kikelt más helyi fideszesekkel (is) szemben. Az ügy tehát bíróságra kerül, de nemrég a kormányhivatal is határozatot hozott, így kimondható, hogy Szekszárdnak nincs polgármestere, sőt, vélhetően jövő őszig már nem is lesz.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A szekszárdi fideszes polgármester arról is elhíresült korábban, hogy a 2019. őszi választás után kiderült, hogy beszédkészséget érintő és mozgásszervi panaszokat okozó súlyos, és egyelőre gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségben szenved. Lemondatása azonban nem az egészségügyi állapota miatt történt, sőt ebben korábban komoly ellentét feszült a helyi ellenzék, a választást gyakorlatilag megnyerő – majd a többséget végül egy kilépéssel elbukó – ellenzéki szövetség és a helyi fideszesek és KDNP-sek közt. A kormánypártiak ugyanis sokáig tartották azt a véleményüket, hogy Ács ugyan beteg, de a feladatait ellátja és emiatt megkérdőjelezni alkalmasságát embertelenség. Míg az ellenzék több hullámban is bírálta Ács Rezső munkáját, azt hangsúlyozva, hogy a beteg emberrel szemben együttérzőek, sajnálják, de Szekszárd érdekében az lenne a legjobb, ha lemondana, mert láthatóan nem haladnak előre az ügyek. Az ellenzéket vezető Bomba Gábor és az Éljen Szekszárd (ÉSZ) frakció tagjai most is kitartanak a mellett, hogy nagy részben Ácsnak felróható az, hogy Szekszárd a Modern Városok Programból több tízmilliárd forint, elviekben a tolnai megyeszékhely részére rendelkezésre állt forrást elbukott, nem tudott lehívni – egészen pontosan 35 milliárd forintról beszélnek.

A széljárás azonban nemrég, néhány hónapja megváltozott, helyi forrásaink szerint egyértelműen azért, mert Ács és még néhányan, igyekeztek külsős alpolgármesteri megbízást adni egy KDNP-közeli személynek, akit azonban nemcsak az ellenzékiek, de a helyi fideszesek sem akartak a testület közelében látni. Forrásaink szerint utóbbiak azért sem, mert ők is lehetségesnek tartották azt, hogy Ács talán azért is állt bele ebbe a történetbe, mert azt ugyan tudta, hogy ő nem fog tudni indulni jövőre a polgármesteri tisztségért, és egyébként esélye sem lenne az újraválasztásra, de nem akarta, hogy a szekszárdi fideszes erős ember és országggyűlési képviselő, egykori polgármester, Horváth István köreihez köthető polgármester-jelöltje legyen a Fidesznek. És egyes vélemények szerint egy, a helyi KDNP-hez köthető férfiban látta a lehetséges utódját, ám végül nem volt elég ereje ahhoz, hogy külsős alpolgármesterré emelje a férfit. Az biztos, hogy nem sokkal ezek után szavazott arról a szekszárdi közgyűlés többsége, azaz ellenzékiek és kormánypártiak is, hogy Ács Rezsőt felmentik.

Az ok azonban teljesen prózai a fentiekhez képest. Kiderült, hogy Ács Rezsőnek évek óta van más, ráadásul elviekben és papíron a polgármesteri tevékenységével összeférhetetlen munkája, pontosabban megbízása is. A regionális vízmű egy tanácsadó testületét vezeti évek óta, havi 300 ezer forintos megbízási díjért. Az ellenzékiek állítják, hogy ők nem tudtak arról, hogy van más keresőtevékenysége is Ács Rezsőnek, az elmúlt időszakban azonban ez is a tudomásukra jutott. Márpedig erre hivatkozva, minősített döntéssel tudtak arról határozni, hogy Ácsot a másik “munkája” miatt lemondatják. Ez történt meg május 25-én, közgyűlési ülésen, csakhogy – mint arra emlékeztet is mai, friss Facebook-bejegyzésében Bomba Gábor – Ácsnak gyakorlatilag volt lehetősége polgármesterként vétózva megsemmisíteni ezt a döntés és újra napirendre tüzetnie a napirendet. Ami egyébként megtörtént, hasonló kimenetellel – azaz a szekszárdi közgyűlési többség kétszer is szavazott Ács visszahívásáról –, amit már nem volt lehetősége ismét megtámadni.

„Ács Rezső polgármester a megismételt döntést megpróbálta újból felfüggeszteni, azonban a Tolna Vármegyei Kormányhivataltól kapott tájékoztatás alapján a törvény ugyanazon ügyben csak egy alkalommal teszi lehetővé a polgármester számára, hogy kezdeményezze az újbóli tárgyalást” – írja Bomba Gábor.

Már a polgármesteri hivatal dolgozóit is tájékoztatták

A törvény rendelkezése értelmében Ács Rezső polgármesteri tisztsége az összeférhetetlenségi ok megállapítását követő nap, azaz 2023. május 26. napján megszűnt, írja Bomba Gábor. Hozzátette: a május végi közgyűlési határozatban foglaltak érvényre juttatására és végrehajtására Máté Péter (Fidesz) és Bomba Gábor (ÉSZ) frakcióvezetőket, bizottsági elnököket jelölte ki. Az elnökök a polgármester összeférhetetlenségét kimondó május végi közgyűlési határozat végrehajtása érdekében június 21-én hozott intézkedésekről tájékoztatták Ács Rezső polgármestert és a Polgármesteri Hivatal valamennyi munkatársát. Úgy tudjuk, Ács Rezsőtől már a hivatali belépőkártyákat is elvették, a szolgálati autót és telefonját is leadta.

Az alpolgármester vezeti a várost – Ács már csak ügyfélként mehet a városházára

A polgármester jogkörébe tartozó feladatokat jelenleg a szekszárdi önkormányzat alpolgármestere, Gyurkovics János (Fidesz) látja el. Ács Rezső polgármesteri tisztsége megszűnését követően kizárólag állampolgári ügyek intézésére, ügyfélfogadási időben, ügyfélként látogathatja a hivatalt. Megjegyezzük, a legújabb nemrég módosított szabályok, a helyben csak lex-Szekszárdként emlegetett változtatás miatt időközi polgármester-választást már nem fognak tudni kiírni akkor sem, ha Ácsnak a bíróságon sem sikerült megvédenie álláspontját, és nem helyezik vissza őt a hivatalába. Magyarán nagyon nagy eséllyel Gyurkovics alpolgármester mintegy másfél évig vezetheti mostantól Szekszárdot. 

A perben tudományos munkára hivatkozhatnak majd

Ács Rezső azt nem tagadta, hogy valóban volt a polgármesteri tisztsége mellett egy másik megbízása is, amiért rendszeres díjazásban részesült, de álláspontja szerint az összeegyeztethető a polgármesteri tevékenységével. Úgy tudjuk, a perben, amelynek első tárgyalását előreláthatóan már júliusban megtarthatják, várhatóan Pécsett, arra hivatkozhatnak majd Ács és védői, hogy tudományos jellegű munkát végzett, amelyre hivatkozva nem állíthatták volna fel jogszerűen. Amúgy Ács a közgyűlési döntés után azt is leírta, hogy ha mégis összeférhetetlen, akkor hadd döntse el ő, hogy melyik tisztségről kíván lemondani.  

Ács Rezső keményen bírálta párttársait is

Tudni kell, hogy Ács Rezső ugyan fideszes polgármester, ráadásul az előző ciklusban is ő vezette a várost, és évtizedek óta a helyi politikai élet és a közgyűlés szereplője, az új testületben nem volt tagja a Fidesz-frakciónak. Az is hírlett, hogy ha nem is ellenséges, de semmiképpen sem zökkenőmentes a kapcsolata a tolnai megyeszékhely korábbi polgármesterével, a város és térsége fideszes országgyűlési képviselőjével, Horváth Istvánnal. A fent már említett sikertelen alpolgármesteri kinevezési kísérlet után Ács a közösségi médiában szólalt meg április végén, egy viszonylag hosszú és éles posztban bírálva magát az akaratával szembemenő döntést, és egyben a helyi ellenzéket és a fideszeseket is. Ugyan neveket külön nem említett, de teljesen egyértelműnek tűnik a szövegkörnyezetből, hogy kire mondhatta a legsúlyosabb szavakat. A polgármesteri posztban felemlegetett gazdagodás miatt Horváth Istvánra gondolhatott azok többsége, aki a bejegyzést olvasta. Megkerestük a Facebook-poszt publikálása után Ács Rezsőt is, többek között tisztázandó, hogy kire és kikre is gondolt, de azt írta vissza e-mailben, hogy ő abban mindent leírt, amit erről az ügyről el akart mondani. Többek közt ezeket írta: „Akik ismernek, tudják, az értékrendem nem a politikai széljárás függvénye. A hatalom és az általa megszerezhető javak sohasem érdekeltek, és ha egy napon elbúcsúzok a várostól, akkor nyugodt szívvel és büszkén mondhatom, hogy másokkal ellentétben, nem milliárdos vagyont összeharácsolt, politikai szerencselovagként távozok, hanem olyan polgármesterként, aki mindvégig büszke volt a közösségre és a városra, ami befogadta. (…) A nehezebb része az, hogy kénytelen vagyok tudomásul venni a tényt: minden közösségben vannak érdekek és nem értékek miatt csatlakozók is. Nincs ez másként itt helyben sem. Az pedig az én naivitásom volt, hogy azt hittem, ez a morális pöcegödör elszigetelten tartható Szekszárdon. Tévednem kellett. Amikor az önös érdek felülírja a közösségi jót, amikor a hatalom öncélúvá válik, akkor bárki, bárkit elárul és a hatalom birtokosai nem lesznek méltók a közösség képviseletére. Ismétlem, ezt most szekszárdi jelenségnek gondolom. Hiszen, hol máshol állna össze az a nagykoalíció, amelyiknek a célja kizárólag a hatalom, az önérdekű harácsolás. (…) Most új szelek fújnak Szekszárdon. A város erőforrásainak újrafelosztása megkezdődött. Éhes szájak, vicsorgó, acsarkodó emberek próbálják megszerezni a politikai kormányrudat. Olyan erők, akik eddig egymást is gyűlölték, most azt gondolják, hogy a törvényesen megválasztott polgármester munkájának akadályozásával, ellehetetlenítésével hozzáférnek mindenhez. Amíg polgármester vagyok, addig senki nem fogja szétlopni Szekszárdot. Hogy utánam mi történik, azt csak a Jóisten tudhatja.”

Ez a cikk a “Szabad oldal” kezdeményezés részeként jelent meg, együttműködésben a Szabad Európával.

KategóriákMETÁL