Immáron nemcsak Münchennel, hanem Londonnal is rendszeres menetrend szerinti repülőjárat köti össze Eszéket. Ivan Anušić, Eszék-Baranya megye zsupánja a politikusi Facebook-oldalán azt írta, hogy a horvát közlekedési minisztérium, Eszék városa és a zsupánság összefogásának eredménye az új repülőjárat.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Heti, közvetlen repülőjárat köti össze tegnaptól Eszéket és Londont. A járatot az ír fapados légitársaság, a Ryanair biztosítja.
Az első közvetlen járat tegnap, Londonból érkezett meg Eszékre, 185 utassal, nem sokkal később pedig a másik irányba 133 fő utazott el a Pécstől közúton mintegy 100, Mohácstól mintegy 60 kilométerre lévő horvátországi várost, így a jövőben azok a baranyaiak is választhatják kiindulási és/vagy érkezési reptérnek Eszéket, akik munkavállalás, tanulás vagy családlátogatás miatt gyakran utaznak az angol fővárosba. A járatra hétfői és pénteki napokra lehet majd foglalni a jövőben, s utanként akár 189 utast is képesek lesznek elvinni június és október között.
Eszékről London Stansted repülőterét lehet átszállás nélkül elérni. A lehetőséget a Ryanair már év elején bejelentette, és hét év után tér vissza az eszéki repülőtérre az ír fapados társaság.
Ivan Anušić, Eszék-Baranya megye zsupánja a politikusi Facebook-oldalán az eszéki repülőtér társfinanszírozását azzal indokolta, hogy kelet-horvátország gazdaságának és turizmusának fejlődését elősegítő új vonalakat nyithassanak.

