A LOKART kortársművészeti fesztivál komoly lehetőség arra, hogy Pécs és a régió művészei bekapcsolódjanak a nemzetközi művészeti párbeszédbe. A LOKART-ot első alkalommal közvetlenül a Covid után, 2021-ben tartották meg, akkor csak helyi képzőművészek mutatkoztak be, és a hívószó a Mozgás volt. Az idei, immár második és nemzetközivé bővült LOKART hívószava viszont az Illúzió volt. Az álomszerű kiállítások még nyár végégig látogathatók Pécsett. Videó a cikkben.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az idén második alkalommal megrendezett LOKART Fesztivál tematikája az illúzió volt, amely széles értelmezési keretet adott a két kurátor, Százados László és Kozma Zsolt által meghívott magyar művészek számára.

A kiállítás külföldi résztvevői, Lyon, Aix-en-Provence és Eszék művészei, a külföldi kiállítások kurátorai: Isabelle Bertolotti és Valentina Rados voltak. A LOKART kitalálója és művészeti vezetője Fekete Valéria, a ZSÖK Vizuális Művészeti Centrum vezetője.

A kiállítások összesen 10 helyszínen, a Pécsi Galériák kiállítóterein kívül alternatív kiállítóhelyeken is láthatók, a Zsolnay Negyedben és a belvárosban – cikkünk a fesztivál idei startjáról ITT érhető el.

Arról pedig, hogy Lady Gaga, Taylor Swift és Fergie színpadi cipőit is láthatták és láthatják Pécsett az év egyik legkülönlegesebb kiállításán, EBBEN a cikkben szóltunk.

Mint meg is írtuk tehát, maga a fesztivál június végén zajlott, viszont a kiállítások még nyár végéig nyitva tartanak, és az is egy jó ok lehet a felkeresésükre a nyári forróságban, hogy hűvös kiállítótermekben barangolva kapunk igazi lehetőséget az elmélyülésre. Akadnak interaktív munkák, videók, installációk, de a hagyományos értelemben vett képzőművészet is jelen van.

A Zsolnay Örökségkezelő által alapított LOKART 2023 fődíját szakmai zsűri ítélte oda a fesztivál témáját, az Illúziót a legeredetibb megközelítéssel és eszközökkel magas színvonalon bemutató munkának. A fődíj félmillió forint értékű pénzjutalom volt, valamint a párizsi Liszt Intézet felajánlása alapján egy önálló kiállítás – hol máshol, mint – a párizsi Liszt Intézetben. A fődíjat // Várnai Ágnes és Tina Kult // a T(N)C csoport kapta “A Lefelé Néző” című installációért.

A műkritikusokból álló zsűri által odaítélt Kritikusok-díját Niloufar Basiri, iráni származású, de Lyonban élő képzőművész érdemelte ki. A díj egy önálló kiállítás a Pécsi Galériában. A Mac Lyon (a Lyoni Kortárs Művészeti Múzeum) különdíját Neogrády Kis Barnabás kapta. A Kritikusok zsűrijének különdíját Zalavári András nyerte. A Szakmai zsűri különdíját Gróf Ferenc és Gyenes Zsófia kapta. Az ő munkáik a Zsolnay Negyed E26-os épületében tekinthetők meg. Az m21 Galériában látható a Vasarely Foundation különdíjában részesült Romhányi Veronika két videós munkája, valamint a ZSÖK Vizuális Művészeti Centrum díját elnyerő francia street art művész, Erell falfreskója.

A pécsi kiállítások a Zsolnay Negyedben az M21 galériában, az E26-os épületben valamint az Üvegházban, illetve a belvárosban a Művészetek Házában láthatók szeptember végéig, emellett a Király utca 9 szám alatt, a Csorba Győző Könyvtár raktárában, a Király utca 38-ban és 50-ben is van bőven nézni való, egészen augusztus végéig.

A Szabad Pécs videójának szövegírója és narrátora Balogh Robert, a képért Rajnai Richárd felelt.

KategóriákJAZZ