Ma, április 11-én van a magyar költészet napja. Ebből az alkalomból a Szabad Pécs munkatársa, Balogh Robert író, újságíró, költő és drámaíró ötletére és szervezésében a Szabad Pécs tíz kortárs magyar költő versét közli, akiket arra is megkértünk, hogy írják le röviden az általuk kiválasztott és ajánlott vers keletkezéstörténetét. Az alábbiakban Horváth Viktor író és műfordító Shakespeare egyik szonettjének fordítását, és az erről szóló írását olvashatják.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Horváth Viktor író és műfordító. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen szerzett irodalom-nyelvészet szakos diplomát. Dolgozott többek közt a pécsi Művészetek Házában és több középiskolában mint tanár. 1994 óta publikál verseket, novellákat, műfordításokat, tanulmányokat. Legnagyobb sikerét a Török tükör c. regényével aratta, jelenleg John Milton Elveszett paradicsom című eposzának újrafordításán dolgozik.
William Shakespeare
66. szonett
Horváth Viktor fordítása
Belefáradtam, jöjjön a halál!
Láttam, hogy az érdem szűkölködik,
és ünnep csak a hitványságra vár,
és hamis eskütől romlik a hit,
és koldus lett a drága becsület,
s a szűz erényből ribancot csináltak,
és a Jó lealázva elveszett,
és igaz erőn győz a torz gyalázat,
és tudást némít el a hatalom,
és orvost kezel Doktor Sarlatán,
és az együgyű egyszerűt csúfol,
s a jót legyőzi Gonosz Kapitány.
Fáradt vagyok, és a halál közel;
csak szerelmemtől ne ragadna el.
A vers árnyéka
Ez Shakespeare híres 66. szonettje saját fordításomban. Keserű darab a kontraszelekcióról egy öngyilkosság felé szédelgő áldozattal, mégis vigasztalást meg némi optimizmust ad – ha akarjuk. Általában azt képzeljük, hogy csak a mi korunkban és csak a mi országunkban a söpredéké a hatalom. Hát most látjuk, hogy nem, nem így van, minden időben hasonlóan működnek a társadalmak: a tehetségnél erősebb válogató tényező a gátlástalanság és a konformizmus; dolgozzunk akár a közéletben, a tudományban vagy a művészetben. A társadalom a nyomulást jutalmazza – rövid távon. Na de figyelem: a társadalomban mi is benne vagyunk. Tehát gyanakodjunk magunkra, amikor többes szám harmadik személyt használunk, például így: az „erényből ribancot csináltak„. Ugyan kik? Kik azok az ők? Kik szennyezik be a levegőnket? Mi is autóba ülünk. Kik teszik tönkre az oktatást? Mi küldjük be a gyerekeinket a rossz oktatásba. És így tovább: áthárítjuk a felelősséget, panaszkodunk, és várjuk a megváltást. Hát nem: a megváltás annak jön, aki elhagyja a komfortzónáját. Ez kockázatos, ehhez szabályszegés kell, de ez adja meg az esélyt.
Ennek a versnek a beszélője is panaszkodik, de mi tudjuk, hogy kimászott a gödörből, mert előre nézett, és azt csinálta, amihez értett.
