Minden valaha volt leőweystát vár szeptember 23-án délután egy világtalálkozóra egy önkéntes, leőweys öregdiákokból alakult szervezői csapat. A szervezés az év elején Zalay Szabolcs igazgató biztatására közösségi alapon indult, a cél a Leőwey Világháló megszervezése: meg szeretnék szólítani a világ minden tájára szétszóródott, mintegy 10 ezer fős egykori diákközösséget. A találkozót most szombaton tartják, és ma még lehet rá regisztrálni.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Szeptember 23-án egy olyan eseményre várnak minden volt pécsi leőweystát, amely kilép az osztálytalálkozók megszokott kereteiből, és lehetőséget ad kapcsolatot teremteni egymással generációktól, tagozatoktól és földrajzi távolságoktól függetlenül. Az esemény 14 órakor kezdődik (még egy visszaszámláló is működik), s a délutáni programokon sor kerül a régi emlékek felidézésére épületbejáráson, nosztalgia órákon, kórus és táncpróbákon és kötetlen beszélgetéseken keresztül. A díszteremben tartott életút beszélgetések során a közönség inspirálódhat a Leőweyből induló sikertörténetekből.

A Leőwey Világhálónak nem csupán éves találkozók megszervezése a célja, hanem egy kulturálisan és gazdaságilag is összetartó közösség kialakítása. A gyökerek erősítésével egy élő kapcsolati hálót kívánnak létrehozni, amely minden résztvevő számára értéket teremthet, de vonzerőt jelenthet az iskolaválasztás előtt álló szülőknek és diákoknak, példaként, inspirációként szolgálhat a jelenlegi diákoknak, és megerősíti a volt leőweysták összetartozását, felelősségvállalását a Leőwey fennmaradását illetően.

Mint azt Csikós Gergő főszervező elmondta, létrehoztak egy online támogatói felületet is, amellyel a Leőweyért Alapítvány számára gyűjtenek adományokat. Az összegyűlt pénzt az iskola fejlesztésére és a hálózat kiépítésére fordítják.

A rendezvényről a Leőwey Világháló közösségi oldalán lehet informálódni, és EZEN az oldalon lehet regisztrálni ma, vagyis szeptember 20-án éjfélig.

Csikós Gergő azt is elmondta, hogy a világháló ötletét a világban szétszóródott leőweysták adták. Aki nem tud személyesen részt venni a találkozón, az a főbb eseményeket online streamelve is követheti.

Ausztráliából, az USA-ból, Franciaországból, Németországból, Norvégiából és Spanyolországból is többen jelentkeztek, de a legtöbben Budapestről fognak érkezni. A találkozó legidősebb résztvevője egy 93 éves volt tanár lesz, de egy 88 éves egykori diák is érkezik majd.

Már sokan regisztráltak a tanári kar nosztalgia óráira: a 20-25 perces órákon újra nyílik majd a napló, elhangzik az osztály vigyázz! Mihalik Zsolt, Sárkány Marika néni, Regőlyi Zsolt, Bereczkiné Székely Erzsébet vagy Frank Gábor óráira generációk emlékeznek vissza örömmel.

Csikós Gergő elmondta, hogy a földrajzi távolságok mellett a generációk összekapcsolását is megkísérlik: „Túl szeretnének lépni az osztálytalálkozó keretén. Több tematika mentén segítünk kapcsolatokat létrehozni: kulturális területek, érdeklődési körök mellett a gazdasági vonalak mentén is létrejöhetnek új hálózatok.” A “Találkozások terén” pedig amolyan igazi power networking esemény alakulhat ki a szervezők reményei szerint: „kis asztaloknál öt percig lehet ismerkedni, majd újabb asztalnál lehet folytatni a beszélgetést. Együttműködések is születhetnek egy ilyen találkozásból.”

„A programban lesz egy beszélgetés is, a résztvevők neve is megvan már: Tilesch György mesterséges intelligencia-szakértő, Fegyverneky Zsófia kosárlabdázó, Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, Pajor Gábor, a rákbetegség kutatója és Szabó Dániel, világszerte ismert jazz-zongorista” – közölte Csikós.

Egy műsor is szerepel a programban, ahol többek között fellép: Benke József, Várnagy Kinga, Wunderlich Marcell és Szabó Gabriella is. A világtalálkozón lesznek az iskolához kötődő borászok (Mokos pincészet, Zsirai-lányok), az italokról a Szabadkikötő gondoskodik, a séf pedig Lokodi Ákos lesz.

Fontos a már korábban említett közösségi megoldás: az eseményt nem az iskola finanszírozta, hanem volt leőweysek önkéntes munkájából jött létre, a szervező munka nagy részét egy több mint tíz fős csapat végezte, s az is a kimondott célok között van, hogy az iskola alapítványának is szeretnének támogatókat gyűjteni.

„Az iskola költségvetését kétségbeejtően alacsonynak látjuk, ezért igyekszünk minél több támogatást összegyűjteni” – közölte a főszervező. Aki mellett az iskola részéről Bereginé Szőcs Annamária segített koordinálni az I. Leőwey Világtalálkozó eseményeit. 

Cikkünk írásakor már mintegy nyolcszázan regisztráltak a világtalálkozóra, az érdeklődők száma pedig meghaladja a 2200 főt.

KategóriákPOP