Senki ne tudja elhitetni az LMBTQ-közösség tagjaival azt, hogy ők kevésbé értékesek, mint mások, ezt kívánja Pankotai Lili. A volt pécsi gimnazistát a harmadik Pécs Pride szervezői kérték fel arra, hogy mondjon beszédet a szombati meleg büszkeség felvonulás érkezési helyszínén.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Volt egy olyan sor a tavaly, október 23-án, Budapesten elmondott slam poetry szövegében, amely Isten zászlaja alatt elhatárolódást okozott, “miközben Isten nem határolódik el, Isten nem gyűlöl, se titeket, se engem, se senkit” – fogalmazott Pankotai Lili a harmadik Pécs Pride színpadán szombaton délután.
A 19 éves aktivista, az egykori pécsi gimnazista azt az időszakot is felemlegette tehát beszédében, amikor egy csapásra megismerte a nevét az ország, a pedagógusokért szervezett tavaly őszi tüntetésen vállalt szerepe, és leginkább a beszéde miatt. Amely után nem sokkal elhagyta a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumot is, majd Budapestre költözött. (Ebben a cikkben írtunk arról, hogy Pankotai Lili a napokban TASZ SZABAD-díjat kapott.)
El is mondta újra azt a részt a tavaly októberben is előadott slam-beszédéből, amely szerinte a leginkább kiverte a biztosítékot a volt (katolikus) iskolájában:
„Az én generációm, az leszarja, hogy ki az anya, és ki az apa, csak szeresse azt a gyereket, akit a ti nemzedéketek nem mert felnevelni sem”.
– Ez a sor volt az, amely miatt nekem el kellett hagynom ezt a várost – hangsúlyozta. Hozzátéve, hogy ő azonban csak egy ember, az LMBTQ pedig egy egész közösség.
Arról is beszélt, hogy szerinte a politikusok számára az emberek már csak számok, a statisztika szempontjából érdekesek, illetve az időnként tartott szavazásokon. Nem vagyunk szerinte mások ebben az országban, mint stratégiai eszközök.
Ma inkriminálják Magyarországon a melegeket és az LMBTQ-közösséget, összemossák a pedofíliával. De a rendszer visszás és hazug, mert Kaleta Gábort hazaszöktetik, miközben a gépén 19 ezer pornográf, pedofil tartalmú képet találtak, és megússza az esetet 400 ezer forintos büntetéssel, ami után szabadon távozhatott, miközben a Lírát több, mint 10 millió forintra büntették, mert nem nem fóliázott le egy könyvet.
„Amikor én voltam fiatal, a dohányboltba küldtük be a felnőtteket, ma már a könyvesboltba kell” – fogalmazott, habár ezt ironikusan fejlődésnek nevezte.
Pankotai Lili beszédében párhuzamot vont a szocialista/kommunista, illetve a fasiszta/náci rendszerek, valamint a jelenlegi magyar állapotok között, egy idézetet is felolvasva.
„Addig, ameddig nem kap egyenlő elbírálást minden állampolgár ebben az országban, és ameddig politikai lejárató- és gyűlöletkampányokat indítanak kisebbségek ellen önmaguk hatalmának a konzerválása érdekében, addig ez igenis egy fasiszta és náci rendszer lesz” – fejezte be meglehetősen erősen a beszédét.

19? Lapot!