Gera Zoltán, a Pécsről indult, 97-szeres válogatott labdarúgó a Nemzeti Sportnak adott interjút. Egyebek mellett abban azt mondta, hogy saját futballakadémiát szeretne alapítani. Ami ígéretes, az az, hogy az elképzelés szerint úgy, és azt tanulhatnák ott a gyerekek, amit ő az angliai tapasztalatai alapján a legjobbnak gondol.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Annyi sejthető, hogy nem holnap vagy holnapután indul az akadémia, hiszen Gera Zoltán (38) még korántsem mondható edzőnek, sőt a legelső tanfolyamot sem kezdte még el, vagyis ennél többet a tervről egyelőre nem is tudunk.
“Sok szülőtől hallom évek óta, hogy szívesen íratnák a gyereküket egy olyan focisuliba, ahol tőlem tanulhatnak. Ez persze jólesik. Mindig arra törekedtem, hogy ne csupán egy jónak mondható játékos, hanem egyben példa is legyek. És lehetőleg ne elrettentő példa? – fogalmazott.
Azt már mi tesszük hozzá., hogy Gera már a korábbi években is beszélt több ízben is arról, hogy micsoda szemléletbeli különbség uralkodik a két ország közt abban, ahogyan a labdarúgást tanítják, s hogy neki már sikeres, profi labdarúgóként is újra kellett kezdenie szinte az alapoknál azt, ahogyan a futballról gondolkodik. A szurkolók pedig arra emlékezhetnek, hogy az addig is az újkori magyar futball egyik legnagyobb tehetsége milyen módon fejlődött az angliai évek alatt.
Gera Zoltán labdrúgókarrirerje Pécsről, a Kinizsiből, majd a PMFC-ből, illetve Harkányból indult, így jutott el az FTC-hez, ahonnan Angliába szerződött,s ott is sikeresen szerepelt, két futballklubnál is. Játszott Európa Liga-döntőt, és a portugáloknak lőtt találata lett a legszebb gól az Európa-bajnokságon 2016-ban. Gera jelenleg a Ferencváros középpályása, ugyanakkor sérült július óta, visszatérése ideje egyelőre kérdéses, ahogyan a jövője is játékosként.
Jövő tavasszal derül ki csupán az is, hogy hosszabbítanak-e vele még egy évet a zöld-fehérek.
?Ez a tavasz arról dönt majd, hogy játsszak-e még egy évet vagy ne – értékel tárgyilagosan, s a kijelentése természetesen főként a Ferencvárosra vonatkozik, amely szerinte most jó úton jár. – Kezd összeérni a csapat, jó játékosokat szerződtetett a klub, olyanokat, akik valódi erősítést jelentenek. Az a lényeg, hogy a nyáron mindenki jó erőben legyen, hogy amikor jönnek a nemzetközi feladatok, akkor a tudásunk legjavát tudjuk nyújtani. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian tanultunk az elmúlt évek hibáiból, fontos, hogy az új játékosok beépítése már a télen és a tavasszal megtörténjen, hogy készen álljunk a nyári kupameccsekre. Bár a dán Midtjylland elleni kiesést talán nem nevezném tragédiának, de az albán és bosnyák ellenfelünkkel szemben nem lett volna szabad alulmaradnunk az előző években.? – nyilatkozta.

19? Lapot!