Ötödik alkalommal adta át a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a SZABAD-díjakat elismerve azokat, akik kiállásukkal, tetteikkel egy szabadabb Magyarországért dolgoznak, írta lapunknak is megküldött sajtöközleményében az emberi jogi szervezet. A zsűri díját Liebermann Márta kapta, aki több mint 20 éve küzd azért, hogy az AIDS betegséget okozó vírus, a HIV ne stigma legyen. A közönség díját Zsiga Melinda kétszeres világbajnoki bronzérmes kick-box bajnok vehette át, aki régóta kiáll azért, hogy az emberek származástól függetlenül ugyanannyira sikeresek és értékesek lehetnek. A TASZ idén, első alkalommal a fiatalok számára külön is meghirdetette a SZABAD-díjat, amit az oktatási tiltakozások egyik kulcsszereplője, Pankotai Lili nyert el. És különdíjat kapott a díjátadón a Pécs Pride egyik kezdeményezője is.
A cikk a hirdetés után folytatódik
„SZABAD-díj alapításakor célunk volt, hogy a változásért dolgozó hétköznapi hősök történeteit kiemeljük a nyilvánosságban” – idézi a közlemény Kapronczay Stefánia,a TASZ stratégiai igazgatójának a szerda esti, a 6szín Teátrumban megtartott díjátadón elmondott beszédét.
A jelöltek személyére idén is bárki tehetett javaslatot, közülük választották ki azt a nyolc embert, akik a gálán a saját történeteikkel is bemutatkoztak. Idén először a TASZ egy különleges kategóriát is indított: elismerte azoknak a fiataloknak a munkáját is, akik egy szabadabb jövőért dolgoznak, és energiájukkal, lelkesedésükkel másoknak is példát mutatnak.
Ezt a díjat nyerte el a tavaly október 23-án, Budapesten elmondott (korábbi) slam poetry-beszédével egycsapásra országosan ismertté váló, akkor még pécsi gimnazista Pankotai Lili. Mint az ismert, Lili élete ezt követően fenekestül fordult fel, a mohácsi fiatal végül az érettségi évében elhagyta addigi iskoláját, a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumot, és azóta is számtalan oktatási tüntetésen szólalt fel, sőt vezette is akár a menetet, a napokban még mindig csak 19 éves aktivista. A SZABAD-díj fiatalok kategóriájának díját Pankotai Lili Nyáry Lucától vehette át. Ebben a kategóriában a jelöltek közül az olvasók választhatták ki azt a bátor fiatalt, aki ősszel a Holland Nagykövetség támogatásának köszönhetően egy hétvégét Amszterdamban tölthet.

Pankotai Lili ma a saját Facebook-oldalán megköszönte azt, hogy jelölték a díjra, és a zsűri őt tartotta érdemesnek arra, hogy azt elnyerje és átvehesse.
„Külön megtiszteltetés, hogy két olyan ember mellett vehettem át a díjat, mint Liebermann Márta, HIV aktivista, és Zsiga Melinda, kick-box bajnok. Emellett rendkívül hálás vagyok azért, hogy egy egész estét tölthettem olyan emberek között, akik olyan csodálatos dolgokat tesznek nap, mint nap, amiket leírni is nehéz lenne” – fogalmazott.
„A díjat pedig édesanyámnak ajánlom, ugyanis én se ilyen szabadon születtem, hanem ilyen szabadnak neveltek. Köszönöm mégegyszer mindenkinek.”
Illetve részleteket is közölt a díjátadón elmondott köszönőbeszédéből, amiből az alábbiakban, rövidebben, mi is idézünk:
„Addig, amíg az emberi gondolkodás félelemtől vezérelt, addig nem lehet szabad, addig a saját gondolkodása fogja börtönbe zárni. (…) a szabadság is belülről fakad, te magad állítasz korlátokat magad köré a saját félelmeidből. Egy társadalom annál szabadabb, minél több ember van benne, aki minél kevésbé félelem vezérelt.
A különböző díjak leginkább arra jók, hogy utat mutassanak a díjjazottakon keresztül másoknak is. Az én üzenetem, az, hogy akkor fog eljönni az igazi szabadság, ha először saját magunkat szabadítjuk fel, saját félelmeink alól. Ezen az úton haladok, és szeretném egy egész társadalomnak megmutatni, hogy bármire képesek vagyunk, csak másként kell gondolkodni. (…) Egy diktatúrát leváltani nem nehezebb, mint egy zárat megjavítani, ha tudod, a hogyan-t. Ha nem tudod, hogyan kell egy zárat megjavítani, azt sem fogod tudni megcsinálni. Tehát a hogyanra akkor fogunk választ találni, ha felszabadulunk a félelem által vezérelt emberi gondolkodás alól (…) Üzenetem mindenki számára, aki vágyik a változásra, a szabadságra, hogy önmagadat kell felszabadítanod, másként kell gondolkodni, akkor és csak akkor fogunk tudni megteremteni egy szeretet alapú, működő szabad társadalmat is.”
A zsűri díját Horváth Dorka, a BOOKR Kids alapítója, Marge dalszerző és énekes, Miklósi Gábor, újságíró, Molnár Áron színművész, Nyáry Luca író, a WMN szerzője és Kapronczay Stefánia ítélte oda Liebermann Mártának, a Retropajzs Egyesület alapítójának és elnökségi tagjának több mint 20 éve tartó páciensaktivista munkásságáért. “
„Jó lenne, ha mindenki tudná, a HIV-vel élőktől nem kell félni: a kezelt HIV fertőzött nem fertőz meg másokat. Számomra a szabadságot az jelentené, hogy nem kell félnünk attól, hogy az emberek hogyan viszonyulnak hozzánk, hogy megőrizhetjük az emberi méltóságunkat és ugyanúgy élhetünk, mint bárki más” – mondta Liebermann Márta, akinek személyes missziója, hogy a HIV ne legyen tabutéma, sem az egészségügyben, sem az iskolákban, sem a társadalomban. Magyarországon ugyanis a HIV-vel élőkkel szemben sokszor még az egészségügyi ellátórendszer is előítéletes, elutasító. Liebermann Márta és az ő kezdeményezésére, 2020-ban létrehozott Retropajzs Egyesület azért dolgozik, hogy edukációval csökkentsék a betegséget övező információhiányt és felhívják a figyelmet a megelőzésre.
Az idei közönségdíjas Zsiga Melinda beszédében az esélyegyenlőség fontosságát hangsúlyozta. „A sporton keresztül tudom kifejezni önmagam. Lehetővé teszi számomra ,hogy megmutassam nem minden állami gondozott roma temetkezik önsajnálatba. Hogy megmutassam, a romák is megèrdemlik az esèlyt, hisz' szorgalommal, kitartással, fegyelmezettsèggel ès akarattal ők is èrnek ugyanannyit, mint bárki más. Ma már edzőkènt adok lehetőséget másoknak arra, hogy elérjék, amit akarnak” – mondta.
Különdíjas lett a Pécs Pride egyik kezdeményezője és az Egységes Diákfront is
A Partners Hungary különdíját kapta a fiatalok kategóriában Iváncsik Fanni roma és nő jogi aktivista, az oktatási tiltakozások egyik kulcsszereplője, az Egységes Diákfront, Horváth Bence környezetvédő aktivista és az ADOM diákmozgalom, akik közel tíz éve küzdenek egy modern, diákközpontú oktatásért.
A BOOKR Kids és a KAPTÁR különdíját Szilágyi Kitty óvodapedagógus vehette át. A gálán elmondta, ő szerencsésnek érzi magát, hiszen a környezete támogatja és erőt ad neki ahhoz, hogy kiálljon és küzdjön egy jobb oktatásért. Számára a feladás nem opció.
A Líra különdíjával jutalmazták Buzás-Hábel Gézát, a Divers Youth Network vezetőjét, aki beszédében kiemelte, hogy a bátorság Magyarországon sajnos nem mindig egyenlő a szabadsággal, de mégis úgy döntött, hogy kiáll és vállaja felszólalásának következményeit, hogy ezzel is erőt adjon másoknak. A Divers Network az a pécsi emberi jogi szervezet, amely a Pécs Pride-ot kezdeményezte, amint az az alábbiakban linkelt cikkünkben meghallgatható podcast-ból is kiderül.
Különdíjat, a menekült munkavállalóknak szóló magyar nyelv oktatást, kapott dr. Papócsi-Réthy Katalin, a Free Pékség alapítója, aki sikeres vállalkozóként dolgozik azért, hogy munkáltatóként egyenlő esélyeket teremtsen.
A Közélet Iskolája különdíjjal jutalmazta Kállai Kornéliát, a Zebraszerda mozgalom elindítóját, aki egy remek ötlettel országszerte mozgósítani tudta a jobb oktatásért kiálló polgárokat, és Kozma Évát, a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület képviselőjét is, aki társaival együtt kiállt a gyerekei jövőjéért és szembeszállt a környezetkárosító debreceni akkumlárotgyár megépítésével.
A testem gyengesége hozta el azt, hogy a belső erőm lett – mondta Csángó Dániel, a Freekey társalapítója és képviselője, aki a Fundraising Akadémia jóvoltából különdíjban részesült. Szervezetével több száz érintett számára harcolt ki egy méltóságteljesebb életet a személyi asszisztencia intézményén keresztül.
A szervezők köszönik a Brit Nagykövetség támogatását, amellyel a rendezvény lebonyolításához járult hozzá, valamint a Holland Nagykövetség támogatását, akik lehetővé tették a fiatalok díjazását.

19? Lapot!